Határőrvidék szervezése.
Határőrvidék szervezése.
A karloviczi békekötés (1699.) a szerbek ama reményét, hogy hazájokba visszatérhessenek, végleg meghiusította, úgy hogy ez időtől kezdve már nem vendégekül, hanem állandó lakosokúl tekintették őket. Lipót király már 1698-ban meghagyta a főhaditanácsnak, hogy a szerb határkatonaság állandó letelepítésére tervet készítsen. E végből az udvari főhaditanács kebelében külön bizottság alakult, melynek terve szerint Erdélytől a Maros, Tisza és a Száva mentében, le egészen az Una folyóig szervezendő Határőrvidék számára a folyók mentén egy órányi széles területet indítványozott elfoglalni. Az udvari főhaditanács kebeléből alakult bizottság javaslata közös értekezlet elé került, melyen az udvari kamara. és a m. kir. udvari kanczellária kiküldöttei is megjelentek. A közös értekezlet után, 1700 július 9-én kelt legfelsőbb elhatározással gróf Lamberg Ferencz Zsigmondot bízták meg a maros-tiszai határőrvidék szervezésével, a ki erre nézve részletes utasítást nyert. Csakhogy a szervezés munkája a vármegyék ellenkezése, valamint a szervezési munkálatokkal megbizott közegek örökös czivakodásai, de még inkább a helyszínén tapasztalt nehézségek és a pénzhiány miatt csak igen lassan haladt előre. A Határőrvidék szervezésére kiküldött bizottság Aradon ütötte fel főhadiszállását. Az eredeti terv szerint Szabadka és Zombor kimaradtak volna a Határőrvidékből, de ez ellen Schlick tábornok felszólalt, miután nézete szerint a zombori és a szabadkai szerb katonaság lefegyverzése, a környéken elszaporodott zsiványok, tehát általában véve a közbiztonság szempontjából nem lett volna tanácsos. Pedig ekkor épen a szerbek voltak azok, a kik a közbiztonságot veszélyeztették. Kevéssel azelőtt, hogy a Határőrvidék szervezésének 137előmunkálataihoz hozzáfogtak, a szerbek elégedetlenkedni, majd lázongani kezdtek és közölök többen átszökdöstek a határokon. Midőn gróf Lamberg ezekről értesült, Bécsbe küldött jelentésében azt javasolta, hogy ezzel a nyakas néppel nem kell alkudni; a császár egyszerűen parancsoljon rájuk, s ha a szó nem használ, küldjön a nyakukra néhány ezred császári katonaságot. De ekkor Bécsben gróf Schlick Lipót tábornok kelt védelmükre, a ki mindenkor pártjukat fogta, különösen a magyarokkal és a vármegyékkel szemben.
A szervezéssel megbízottak hosszas tanácskozás után belátták a katonáskodással foglalkodó szerb népnek a többiektől való elkülönítésének szükségét, de az akkori viszonyok miatt mégsem foghattak hozzá. Hogy tehát a szerb népet megnyugtassák, 1700. év őszén megkezdték az összeírást, de az elkülönítést a következő évre halasztották és erre vonatkozólag 1700. november 12-én ideiglenes védőlevelet kaptak. Az összeírás Zombortól és Szabadkától kezdve, a Tisza és a Maros mentén, az erdélyi határig terjedt.
Bács vármegyének a Határőrvidék szervezésére kiküldött bizottsággal csakhamar meggyűlt a baja. A vármegye 1700 november 17-én Zomborban kelt átiratában panaszolja el azokat a bajokat, a melyeket a Határőrvidék szervezésére kiküldött bizottság neki okozott s a károkat, melyek a szerb miliczia miatt érik. A tehetősebb szerbek – úgymond az átírat – határőröknek állottak be, a közterhek alól kivonták magukat, melyek ekként a szegényebb néposztály vállaira nehezedtek. Arra kéri a vármegye a szervező-bizottságot, hogy Zombor, Szabadka, Zenta, Martonos, Zsablya és Petrovoszello helységeket, melyek főként földmívelőkből állanak, a közterhek lerovására kötelezze. De viszont a zombori szerbek is panaszt emeltek a vármegyei tisztviselők ellen, a kik nem tekintik a szerb nép szabadalmait, és a néppel keményen bánnak. Panaszkodik a kalocsai érsek ellen is, a ki nemcsak mint főpap, de mint főispán és a vármegye nagy részének földesura, rájuk küldi katonáit, a jobbágyi adózások behajtása végett. Miután a vármegye a szervezőbizottságnál nem ért czélt, panaszaival gróf Breuner Miksa Lajos hadi biztoshoz fordult. Ez újabb panaszában kimutatja a vármegye, hogy a szerbek közül igen sokan úgy bújnak ki a közterhek alól, hogy a miliczia közé vétetik fel magukat, pedig földmíveléssel foglalkoznak.
A vármegye ezúttal kimutatást is terjesztett fel, mely az összeíró-bizottság táblázataiból a „rácz nemzeti miliczia” vagyoni állapotát tünteti fel. A vármegye kijelenti, hogy a kimutatásban szereplő szerbek nagyobbrészt földmíveléssel foglalkoznak s mint ilyenek, előbb is fizettek a vármegye pénztárába; de a katonai parancsnokok biztatására béke idején is katonáknak képzelik magukat és semmiféle közteherben vagy adóban nem akarnak résztvenni. Sokan közölök nem is voltak katonák, mégis mentességben akarnak részesülni, a mi a szegényebb néposztály romlására fog vezetni. Azért sürgeti a vármegye a milicziának a földmívelőktől való elkülönítését. Breuner gróf a vármegyének e panaszát felterjeszti az udvari főhaditanácshoz, hol Esterházy Pál nádor is felszólal a vármegye érdekében, sőt 1702 február 18-án maga kéri Lipót királyt, hogy addig, míg a bizottság ítéletet hoz, maradjanak meg a szerbek eddigi kötelezettségeikben. (Iványi István: A tiszai határőrvidék 1885. 156–157.) A főhaditanács a Határőrvidék szervezése dolgában 1702 május 8-án új utasítást adott ki, még pedig nemcsak a szerb katonaság, hanem az egész szerb nép számára, melynek keresztülvitelével gróf Breuner főhadibiztost, gróf Lamberget, gróf Volkra kamarai tanácsost bízták meg.
A kiküldött biztosok június 16-án tartották meg első összejövetelüket Szegeden, mely alkalommal kiszámitották, hogy a tiszai Határőrvidék szervezésére a Tisza mentén 27.490 hold szántóföld szükséges, azonfelül Szabadkán és Zomborban a feloszlatandó határőrök számára ugyanennyi. Volkra azonban azt indítványozta, hogy a közlegényeknek a zsoldnak egy részét készpénzben fizessék ki, melyet Csongrád és Bács vármegyék hadiadójából, valamint a szegedi kamarai jövedelmekből akartak fedezni.
