A malomkőbányászat.
A malomkőbányászat.
125A leginkább kimagasló és a város gazdasági fejlődésére nézve legfontosabb iparvállalat azonban a fémbányászattal csaknem egy időben meghonosult és századok óta folytatott malomkőbányászat, melynek kitünő anyagát a város felett közvetetlenül emelkedő, mintegy 740 méter magas „Himmelreich” nevű hegytömb malomkő-porphyrja szolgáltatja.
Újbánya. – A SZENT ERZSÉBET-TEMPLOM ÉS AZ AGGMENEDÉKHÁZ.
Saját felvételünk
A malomkőfaragás kezdete egész a XIV. század első feléig nyúlik vissza, mely időben a nyers anyagot minden rendszeres bányamívelés nélkül, a várost övező erdőterületen nyerték, ott a hol a kiálló porphyrtömbök a termő réteget áttörve, napvilágra léptek. Semmi adat sincs arra, hogy ennek az iparágnak a folytatása, vagy a nyers anyag kiaknázása valamikép korlátozva lett volna, sőt a rendelkezésünkre álló adatok azt bizonyítják, hogy azt bárki, bármily mértékben és bárhol a város területén szabadon folytathatta. Akkoriban természetesen a malomkőfaragás csak annyiból állott, hogy a köveket kerek formában durván megfaragták. A többi már a molnárnak a dolga volt.
Csak a XIX. század elején kezd a malomkőtermelés rendszeresebb alakot nyerni, a mikor 1813-ban az udvari kanczellária rendelete következtében a város, mint telektulajdonos az erdő-területen való malomkőbányászatot a szab. kir. város polgárainak kiváltságos jogai közé sorozta, kijelentvén, hogy a város minden kiváltságos polgára jogosult, a tanácshoz intézett kérvénynyel, 40 öl hosszú, 10 öl széles, malomkőfejtésre és termelésre alkalmas terület hatósági kimérését és kihasználását kérelmezni, mely kérelmével a folyamodó elutasítható nem volt. Ezeket az így kihasított bányaterületeket a haszonélvezők neveinek feltüntetésével a hatóság törzskönyvezte, határaikat látható állandó jelekkel jelezte s a bányaterületet az üzemmel együtt, állandó felügyelet alatt tartotta. Ez a felügyelet különösen a bányamesgyék megtartására, az üzem folytonosságára, a város tulajdonjogának elismeréseképen megállapított extrádák pontos fizetésére és a bányaterületnek más kezekbe való átszármazása esetén, az ide vonatkozó rendeletek szigorú megtartására terjedt ki.
Minden kiváltságos polgár malomkőbányáját haláláig mívelhette. Utódja törvényes özvegye volt, de ennek elhunytával a bánya a városra esett vissza. 126A bányát haszonélvező polgárnak joga volt azt még életében más kiváltságos polgárnak minden megváltás nélkül átengedni, de eladás vagy öröklés tárgya nem lehetett.
Mikor azonban néhány év után 25–30 bánya volt kimérve, megnyitva és üzemben tartva, beállott az ész nélküli verseny, melynek az volt a szomorú következménye, hogy a kevésbbé vagyonos termelők – és egy-két termelő kivételével mind ilyenek voltak – csakhamar a tönk szélére jutottak.
Ezek a viszonyok egyrészt a hatóság gyakori zaklatását, másrészt a szabályzatok be nem tartását eredményezték, míg viszont több esetben a városi hatóság is túllépte hatáskörét. Ekkor két városi polgár lassanként összevásárolta a malomkőbányák legnagyobb részét és 1850 körül közkereseti társaságot alapított. 60–70 kőfaragóval és megfelelő számú napszámossal és fuvarossal dolgozott és a városnak extráda czímén évenként 600–700 frtot fizetett.
Midőn a város az 1880-as évek végén, pénzügyi viszonyait rendezte, a malomkőbányák városi jövedelmét fokozni és, kihalván a mívelési joggal biró polgárok legnagyobb része, azoknak a bányait annektálni akarta. Ez azonban nem sikerült, mert úgy a közkereseti társaság, valamint három bányajogosúlt, annak idején szerzett és a hosszú zavartalan gyakorlat által szentesített jogaiból nem engedett. Végre 1891-ben sikerült oly megoldási módot találni, mely mind a telektulajdonos város, mind a bányajogosúltak igényeinek megfelelt és az üzem fellendűlését volt hivatva előmozdítani.
És ezt egy 40,000 frttal, mint alaptőkével életbeléptetett részvénytársasággal el is érték. Ennek alapítói voltak: A közkereseti társaság hat tagja (a hetedik időközben elhalt), kik a várostól 45 évre bérben bírt malomkőbányákat egyenként 50, összesen 300 darab száz forint névértékű részvény ellenében a társaságnak engedték át, 100 darab részvényt pedig a közönség részére bocsátottak ki. Az ilyképpen megalakult részvénytársaság tíz évi üzleti eredményei teljesen igazolták a hozzá fűzött reményeket, mert az 1900. évi mérleg 113,198 korona 45 fillér vagyont, 103,364 korona 60 fillér terhet s így 9833 korona tiszta jövedelmet tüntet fel, az azelőtti 2000 fortnyi jövedelemmel szemben, a város pedig a korábbi 6–700 forint helyett most kb. 5–6000 koronát kap. A társaság ez idő szerint 10–12 bányamestert, 80–100 bányamunkást és napszámost, 40–50 kőfaragót és 25–30 állandó fuvarost foglalkoztat. Évi forgalma kb. 1.000,000 korona, adóban pedig 1741 koronát fizet.
