Egyes betegségek.

Teljes szövegű keresés

Egyes betegségek.
Ha az egyes betegségekben történt halálozás adatait mérlegeljük, azok között Nagyváradra nézve kevés jellemzőt találunk.
A roncsoló toroklob utolsó tíz évi halálozási statisztikája világosan mutatja, hogy a szérum-befecskendezések a halálozás százalékát apasztották. Míg pl. 1892-ben a halálozás 49 % volt, 1894-ben 43 %, a szérum-kezelés behozatala után, 1895-ben már csak 28 %, 1896-ban 20 %, 1899-ben 26.9 % 337volt. A tüdőgümnőkór pusztítását mutató statisztika kicsinyben hű tükre az egész ország viszonyainak. E tekintetben a viszonyok javításra szorulnak. Mindenesetre figyelmet érdemel, hogy Nagyváradon 1893-ban tüdőgümőkórban 118 egyén halt el, 1894-ben 163, 1895-ben 132, 1896-ban 157, 1897-ben 137, 1898-ban 116 és 1899-ben 130. Ha e mellett tekintetbe vesszük, hogy ugyancsak a jelzett években a légzőszervi bajokban elhalt egyének száma 281 és 220 között váltakozott, s hogy ezeknek egy része még kétségtelenül a tüdőgümőkor rovatába irható, nyilvánvalóvá lesz, hogy csupán gümőkórban Nagyváradon is több egyén halt el, mint az összes többi fertőző betegségben. A typhusban történt megbetegedéseket és a halálozás számadatait s azokat, a melyek a bélhurutra vonatkoznak, nem részletezzük. Az előbbiről még lesz szó, az utóbbiról csak azt említjük meg, hogy egyik legfőbb oka a gyermekhalandóságnak. A typhus-halálozás az 1894-ik év végén elkészült városi vízvezeték közegészségügyi értéke szempontjából érdemel első sorban figyelmet. Félreismerhetetlen e nagyjelentőségü egészségügyi alkotás haszna s annak a typhus-statisztika is tanúsága.

Nagyvárad. – A megyei közkórház.
Lojanek J. felvétele.
A gyermekágyi láz igen kevés esetben lép fel s a halálesetek száma alig 1–2 évenként. A helybeli bábaképző érdeme, hogy a város szülésznőinek képzettsége kielégítő. A trachoma is fogytán van és a statisztikában csekély számmal szerepel. Ebben jelentékeny része van a cselédek kötelező szemvizsgálatának, a három iskola-orvos működésének s a trachomások elkülönítésének és gyógykezelésének. Egyéb fertőző bajok statisztikájából is arról győződhetünk meg, hogy hatósági intézkedések, a tiszti-orvosok kötelességtudása s a járványkórház, a járványok terjedését korlátozzák.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem