Kath. főgimnázium.

Teljes szövegű keresés

Kath. főgimnázium.
A megyeházzal szemben találjuk a Szent Benedekrendi társházat és a hozzá épült r. kath. főgimnáziumot. Az előbbi épület régebbi, ellenben a főgimnázium alig tíz éves. Utóbbi a szab. kir. város tulajdona és építési költsége meghaladta a kétszázezer koronát. Szomorúan érdekes dolog, hogy a város közönsége nem egészen húsz esztendő lefolyása alatt kétszer építtette a gimnáziumot. Az elsőt ugyanis az akkori felsőbb regime pártoltja emelte s habár a város szakértői azt építés közben és építés után is folyton kifogásolták, hiába volt minden ellenkezés, mégis a város nyakába szakadt. Az épület hamar össze-vissza repedezett, veszedelmes sülyedéseket észleltek rajta s 1895-ben életbiztonsági okokból be kellett záratni. Nemsokára azután csákány alá került és 1898-ban helyet adott a mostani, mindenben kifogástalan szép épületnek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem