A gömöri tized.
A gömöri tized.
Másutt, Gömörben aligha volt pörösködésre szükség; elég lehetett a szigorúbb fölügyelet, de az eredmény mégis nagyszerűnek mutatkozott. Maga Csanád érsek mondja, hogy a gömöri tized, mely előbb soha se haladta meg a 60 márkát, az ő gondosabb kezelése mellett 400 márkára emelkedett. Példáját követte főkáptalana, a mit azért közlünk, mert Csanád eljárását is megvilágítja. Nagyszombat városa tizedét főpapjai kegyességéből az esztergomi főkáptalan élvezte. A káptalan is kezdette szigorúbban venni a tizedszedést, a mi kellemetlen volt a polgárságra, minthogy ennek következtében közötte és a tizedszedők között nem ritkán egyenetlenségek támadtak. Ezek elkerülése végett és mert úgy kívánta a gyarapodó város érdeke, örök időre abban állapodott meg Nagyszombat közönsége az esztergomi főkáptalannak, hogy Nagyszombat városában, Gerencsér, Magyarád (Moderdorf), és Perna (Kocsiföld) falvakban, melyek Nagyszombathoz tartoztak, az összes, gabonák, méhek, bárányok, libák és csibék után szedetni szokott tizedet évi 80 budai ezüst márkán megváltja, e váltsági összegbe értetvén a quárták is, melyek e tized után jártak. E quarta (pars) alatt a tizednek az a 25 százaléka értendő, a mely a magiszterek javadalmazására szolgált. E magiszterekből lettek a káptalanokban a mesterkanonokok. Hanem a mondott quartákból levontak még egy negyedrészt a lelkészkedő papság ellátására, melyet ez mind e napig élvez, az úgynevezett sedecimát, minthogy az összes tizednek tizenhatodrészét tette ki. – Mennyire hasznos volt a polgárok részére is ez új rendelkezés, kitetszik a szigorú kikötésekből, melyekhez a város hozzájárúlt: A tizedválság évenként deczember 7-én volt fizetendő. A káptalan megbizottja egy nappal előbb, tehát Sz. Miklós ünnepén, a mikor a város búcsúját tartja, jött a városba, kinek ebédet és vacsorát, szolgáinak és lovainak ellátást adott a város, a következő napon pedig tartozott teljesen befizetni a 80 márkát. Ha azonban erre a város még nem volt elkészülve, ez esetben a káptalan megbizottjának akár két hétig is türelmesen kellett várakoznia, persze a város költségén. Hanem ha ezután is elmaradt volna a fizetség egy hétre, a város e késedelemért 10 márkányi bírságot vállalt magára. Végül, ha a 80 márka tizedváltságot a 10 márka bírsággal együtt még nyolcz nap után sem akarta volna a város megfizetni, akkor a várost egyházi tilalom alá rekesztették olyképen, hogy a lakosság sem a plebánia-templomba, sem a barátokhoz misére nem mehetett. És ismét nyolcz nap mulva, ha akkorra se fizetett volna a város, a káptalan egy érseki rendelet erejével kiközösíthette mindaddig, míg minden tartozásának eleget nem tett. Kivételnek csak az esetben volt helye, ha a város szántóföldjét valamely hatalmas hadsereg tönkre tette, vetéseit eltiporta volna, mely esetben a káptalan két hozzáértő becsüst küldött ki, kik a városbíró és öt esküdt jelenlétében a kárt megbecsülték, mihez képest a tizedváltságot is leszállították. E szerződésből úgy látszik, mintha e gazdag város a megváltott tizedet nem szedte volna be polgárain, hanem közös jövedelméből födözte, különben nem volna értelme az elősorolt kikötéseknek, minthogy deczember 7-ig mindennemű tizedet beszedhetett és összerakhatott volna. Erre vall az is, hogy a következő 1348 június 13-án Nagyszombat városa szerződést kötött Csanád érsekkel is, mely szerint királyhegyi új, részben még kielletendő szőleje dézmáját évi 20 márkával szintén megváltotta. Csanád érsek e húsz márkából kettőt a Szent-Miklós-plébánia-templomnak engedett át. Szalai Péternek pedig megengedte, hogy nyitramegyei Patvarócz birtokának az esztergomi érseket megillető tizedét évi 12 forinton megválthassa. Továbbá a pilisi apátnak és konventjének bérbeadta húsz évre a csákányi tizedet 20 márkáért, tíz pénzt számítván egy márkára. Ugyancsak Csanád érsek bérbe adta rozsnyói arany- és ezüstbányáit az összes jogokkal, jövedelmekkel és bányabíráskodással egyetemben 120 budai ezüst márkáért az imént említett Druget Vellermesnek, ki azonban akkor még nem volt nádor, hanem csupán szepesi és újvári ispán.*
M. Gazdaságtört. Szemle, 1889. évf. 434. l. – Prímási világi levéltár O-fiók, 1. nyaláb, 5. szám. – Békefi. A pilisi apátság, I., 355.
