Az érseki birtokok visszaszerzése.
238Az érseki birtokok visszaszerzése.
Az esztergomi érsekség jogtalanúl elfoglalt birtokai visszaszerzésére az imént említett gömörmegyei Velkenyén vette kezdetét, melyet néhai Rátót nembeli Hasznosi Domokos nádor szerzett meg III. Endre király levelével, de csak félig-meddig, minthogy nem lett annak birtokába iktatva, a miért sietett is túladni rajta, elidegenítvén azt Terenyei Simonfia Miklósnak, ki ellen a pör meg is indúlt – mint tudjuk, – sikeresen.*
Lásd a rosnyói püspökség levéltárában.
Az érsekség más birtokát, a komárommegyei Kürtőt, melyet akkor kőből épült temploma védőszentjéről Scentthamasykwthw (Szent-Tamáskürtő)-nek neveztek, jóhiszeműen megvette Kálmán herczeg, Károly király természetes fia, ez időszerint esztergomi nagyprépost tanítója, Péterfia Pál 40 márkán, de nem az esztergomi érsekségtől, melyhez Kürt régesrégtől tartozott, hanem bizonyos Gyula fiától. Csanád érsek, hogy az érsekségnek e birtokot visszaszerezhesse, megfizette a becsapott vevőnek a negyven márkát.* – Nem ily símán rendezkedett a Boztehiekkel, a Rozgonyiak őseivel, kik az érsekség esztergommegyei Örsi birtokából, melyet az érsekség IV. Béla királytól a komárommegyei Szőnyért cserébe kapott, holmit elfoglaltak. Csanád tehát új határjárást kért, melyet Nagy-Martoni Pál országbíró elrendelt, megbízván végrehajtásával az esztergomi ispitályos lovagokat, kiknek határjárási leveléből értesülünk, hogy Örs Gyermely (Germen) szomszédságában feküdt. Hasztalan ellenkeztek a mányi és boztehi urak, az országbíró –- úgy követelvén azt az igazság, – Örsöt a határjárás értelmében az érsekségnek ítélte oda.* – Ugyancsak határjárást rendelt el Károly király is Csanád kérelmére a komárommegyei Gyorok-ra nézve, a határjárással és az érsek úr beiktatásával a nyitrai káptalant bízván meg.*
A prímási világi levéltárban: K-fiók, 6. nyaláb, 58. szám.
Ugyanott, D-fiók, 4. nyaláb, 69–72. számok.
Fejér. CD., VIII/III., 653.
Nem csekély érdekkel bír Csanád érsek igyekezete, melylyel a nógrádmegyei Vadkert határában fekvő, s az esztergomi érsekséghez tartozó Vonuntó* telkét, Móka földét és Lukaföldét az érsekség számára megmentette. – E részbirtokokat a hatalmas Szécsenyi Tamás érseki vajda, a királyi ház rokona akarta elfoglalni, „visszafoglalni”, mint mondá, a miért azokat a budai káptalan bizonysága mellett meg is járatta, beiktatásának azonban Csanád érsek ellentmondott, kimutatván IV. Béla királynak 1255 augusztus 16-án kelt nevezetes leveléből jogát. A tatárjárás után ugyanis, Béla király Váczon közgyűlést tartott Nógrád, Hont és Gömör vármegyék részére, hogy az országos szerencsétlenség által fölfordult állapotot és birtokviszonyokat rendezze. E gyűlésen egyebek között előállott Benedek érsek, panaszt emelvén, hogy az esztergomi egyház némely, hadi és egyéb szolgálatra kötelezett nemes jobbágyai megszöktek és most szabad nemesek módjára viselkednek. Kérte tehát a királyt, hogy egyháza emez embereit arra a szolgálatra, melyre a szent király őket rendelte, visszaterelje. A király a főurak tanácsára három nógrádi nemest: Tekus ispánt, Szécsenyi Folkust és Szügyi Lorándot küldötte ki, hogy tudják meg, melyek azok a szent királyok által az egyháznak adott szolgák, kik szolgálatukat elhagyták. A nevezett nemesek végre azt válaszolák a királynak, hogy már föltalálták, a kiket kerestek; név szerint: Ecsén fia Lukát, Haládot Móka fiával, Vanontát Bölcs fiával és Dankost a Domokos fiát, kik azt állították, hogy azért távoztak az egyház szolgálatából, mert Vadkerten megélhetésökre elégséges birtokuk nem volt. Visszaállították tehát őket, hogy az egyháznak tovább szolgáljanak, fölosztották közöttük az őket illető földeket és újra meghatárolták. – Ezek után Szécsenyi Tamás vajda meg se jelent már a tárgyaláson, melyen Csanád érsek, mint rendesen, személyesen védte egyháza jogát. Nagy Lajos király tehát a helyi szemlét is kirendelvén, a kérdéses területeket Nagy-Martoni Pál országbíró által az esztergomi érsekségnek visszaítéltette.*
Mondd: Vanonta = Valenta = Bálint.
Knauz, Monum. eccl. Strigon. I. 422. – Prímási világi levéltár, F.-fiók, 8. nyaláb, 157. szám. – Fejér. CD., IX/I., 168.
Nem volt oly szerencsés Csanád, midőn Szomolnok bányavárosától annak Lassúpatak (németül Eibach) nevű aranybányáját a Böbék Domokos fiaival együttesen vissza akarta pörölni. Talán igazok volt és a bányaterület valaha az ő birtokuk lehetett, de jogukat megvédeni a kellő időben elmulasztották. I. Károly király ugyanis, a városi iparos polgárság nagy pátfogója, hogy Szomolnok jólétét előmozdítsa, a körötte két mérföldnyire fekvő összes területet neki ajándékozta, kihirdette azonban, hogy a kiknek e területre, illetve annak egyes részeire netán joguk volna, jelentkezzenek, mert hasonló, vagy jobb minőségű földdel fogja őket kárpótolni. Senki se jelentkezett, se Csanád érsek, se a Böbékek; mire a szomolnokiakat mondott terület birtokába ellentmondás nélkül bevezették, a miért Tót Lőrincz tárnokmester, Kont nádor atyja másképen nem itélkezhetett, hanem hogy a felpörösök keresetének helyt nem adott.* Ellenben a komárommegyei Hetény felét, melyet Sixtus, egykoron esztergomi olvasó-kanonok IV. Béla királytól 1266-ban a római kúrián teljesített szolgálataiért kapott, azután végrendeletileg az esztergomi érsekségnek hagyott, Nagy-Martoni Pál országbíró ítélőszéke előtt visszaszerezte.*
Prímási világi levéltár. T-fiók, 2. nyaláb, 42. szám.
Ugyanott. C-fiók, 1. nyaláb, 12. szám. – V. ö. Knauz. Monum. eccl. Strigon. I., 534. 606.
Az ugyancsak komárommegyei Gutára vonatkozó pörének azonban a már gyöngélkedő Csanád érsek barátságos egyességgel vetett véget, melyet az aranyos vitéz, Dancs ispán fiaival kötött és Gilet fia Miklós nádor helyben hagyott.* – Ha nem is közvetetlenűl, közvetve minden bizonynyal oroszlánrésze volt Csanád érseknek abban, hogy Nagy Lajos király a tolnamegyei Izsépért és Drásért, melyeket atyja az esztergomi káptalantól elvett, kárpótlásúl adta az esztergommegyei Nánát. Hogy Károly király intézkedése nem történt erőszakoskodás nélkül, megértjük Nagy-Martoni Pál országbírónak Visegrádon, 1339 decz. 18-án kelt ítélő-leveléből. I. Károly király, mondja e levél, az esztergomi káptalan két birtokát, Drást és Izsépet a Kőszínieknek Güszingieknek nevezet szerint néhai Henrik bán fiának, (Herczeg) Péternek, továbbá Péter testvére János fiainak: Miklós, Péter és Henriknek (a Tamásiaknak) adományozta, – Zagoria megyeért, teszi hozzá Nagy Lajos király. Ezt pedig úgy kell érteni, hogy a Kőszíniek, a mily hatalmasak, oly megbízhatatlanok valának. A háborúban 239is, melyet Károly király 1336-ban és 1337-ban az osztrák herczegek ellen viselt, ez utóbbiak pártjára szegődtek; annál könnyebben tehették ezt, minthogy birtokaik, váraik az ország nyugati szélein, az osztrákok szomszédságában feküdtek. I. Károly király, midőn az osztrákokkal 1336 deczember 13-tól 1337 június 8-ig fegyverszünetet kötött, kénytelen volt ezeket az osztrák herczegek védelme alatt álló hűteleneit is a szerződésbe foglalni. De megköttetvén 1337 szeptember 11-én a béke, másképen intézkedett I. Károly király: elvette a Kőszíniektől a határszéli birtokaikat és Baranyában, Tolnában adott nekik helyettök másokat, mintegy internálta őket az ország belsejébe, hogy elvegye tőlök az alkalmat a hazaárulásra, az ország ellenségeivel való szövetkezésre. E végett volt szüksége Izsépre és Drásra is, mely két helységet az esztergomi káptalan hozzájárulása nélkül adta a Kőszínieknek.
Prímási világi levéltár. C-fiók, 2. nyaláb, 16. szám. – Fejér. CD., IX/I., 709. 713.
Midőn tehát a király embere a pécsi káptalan bizonysága mellett e két birtokot a királyi levél értelmében meghatárolni és a Kőszínieknek át akarta adni, az esztergomi káptalan nevében ellentmondott (Jánoki) László szentgyörgymezei prépost, minek következtében a király embere a káptalant 1339 deczember 7. napjára a király ellen megidézte, hogy ellentmondását megokolja. Az idézésre megjelent (Kis) Demeter, az esztergomi káptalan dékánja, de sem a megadományozott Henricziádok, sem a király ügyvédje meg nem jelent. A miért ez ügyben az országbírónak a vele törvényt látó főurakkal és nemesekkel együtt a meg nem jelenteket el kellett marasztania, így követelvén ezt az ország törvényes szokása. Azonban ez ítélet ellenében is megmaradt Izsép és Drás a Kőszíniek birtokában. Károly királynak ugyan szándéka volt az esztergomi káptalant kárpótolni, de mint fia, Nagy Lajos király írja, boldogult atyja meghalván, ideje nem volt szándékát végrehajtani. Teszi tehát ezt ő, szeretett anyjának, Erzsébet királynénak különleges kérelmére, s az elvett birtokért cserébe adja az esztergomi káptalannak Nánát, melynek birodalmába Dénes barát által bevezettetni rendeli. Egyúttal levelet íratott a nánai falúnagynak, most azt mondanók: bírónak és a nánai jobbágyoknak, intvén őket, hogy az új uraságot, az esztergomi káptalant ezentúl készségesen szolgálják, a mint ezt Dénes barát szent-ferencz-rendi lektor, kit a beiktatás végett küld, bővebben elő fogja nekik adni. Ez a frater Dénes kerekegyházi Laczk székelyispánnak fia volt, utóbb kalocsai érsek, kivel ez alkalommal először találkozunk. Ám tekintélyes férfiúnak kellett már most is lennie, minthogy ez ügynek ő volt előadója. Minthogy pedig Nagy Lajos király meggyőződött – úgymond, – róla, hogy a Nánán szedetni szokott királyi vám jogtalan, ezt eltörülte. Hogy ez ügyet teljesen rendezze, meghagyta Nagy Lajos király a váczi káptalannak, miszerint Nánát újból meghatárolja, a mi meg is történt, mert 1349 márczius 23-án már azt jelenté a váczi káptalan ugyancsak a királynak, hogy az elő-esztergom-vármegyei Nánát (in comitatu de ante Strigoniensi) a király emberével, Pataki Móriczczal meghatárolta.*
Az eszterg. főkápt. birtokaira vonatkozó okmányok tára. 37. lap. – Az esztergomi káptalan magánlevéltára. 31. fiók, 1. nyaláb, 5., 6., 1.0 és 11. számok.
