Az egyházpolitikai vita.

Teljes szövegű keresés

Az egyházpolitikai vita.
A közbenső idő eseményei közül legfontosabb az országos egyházpolitikai vita hatása a vármegyére. Az első ilyen vita az 1893 április 29-iki gyűlésen folyt le, az alispán elnöklete alatt, a ki kitünően és igen higgadtan vezette a gyűlést. A vita Budapest főváros és Zemplén vármegye átiratának tárgyalásán folyt le. Andrássy János főjegyző, mint a valóban szabadelvű irányzatnak megfelelő s meggyőződésével is egyező kormányjavaslatot elfogadásra ajánlotta. Elfogadta azt Majer István püspök is, és Palkovics Károly a 61-es évek híres volt alispánja is, a ki igen lelkes és szabad szellemű beszédben tárgyalta a kérdést. Mattyasóvszky Kálmán ellene szólott a javaslatnak, mert szerinte a polgári házasság kirántja a valláserkölcsi alapot a társadalom alól. Ugyanígy támadták Frey Ferencz orsz. képviselő, Warga Dezső és Reviczky főszolgabíró is. Ellenben Földváry István bölcsen fejtegette a szabadelvüséget a vallásnak a társadalommal való összefüggésében s elfogadta a javaslatot. Végül, névszerinti szavazással, 60 szóval 53 ellen, elfogadta az állandó választmány javaslatát a közgyűlés és elhatározta, hogy a javaslat pártolására Zemplén és Budapest fölirataihoz hasonló föliratot intéz a kormányhoz és a képviselő-választáshoz.
Az egyházpolitika kérdésben egyáltalán nagy higgadtsággal és józan belátással viselte magát a vármegye, valamint a káptalan és a nép is.
Más országos fontosságú s a parlament előtt tárgyalás alatt lévő ügyhöz is hozzászólott a vármegye, így a január 28-iki űlésen a főrendiház reformjához. Az állandó választmány azt javasolta, hogy feliratot intézzenek a képviselőházhoz abban az értelemben, hogy a főrendiház új reformjakor, ott a vármegyék küldöttjei is helyet kapjanak. A javaslatot 34 szótöbbséggel elfogadták.
Szeptember 4-én avatták föl az esztergomi kisdedóvó-képző-intézet új épületét, a melyet Vaszary Kolos herczegprímás alapított.
438Részt vett a vármegye József főherczegnek jubileumán, a kit m. kir. honvédfőparancsnokságának 25-ik évfordúlóján ünnepeltek. Részt vett Jókai Mór ötvenéves írói jubileumán is. Mindkettejükhöz üdvözlő iratot intézett a vármegye. Valamint az uralkodóhoz is, ennek 40 éves házassági évfordulóján.
Nagy részvétet s szélesebb körű társadalmi megindúltságot idézett elő Kossuth Lajosnak 1894 márczius 20-án történt halála.
Májusban megalakúlt egy fontos tudományos egyesület: az Esztergom vidéki régészeti és történelmi társulat. Igazi talaja volt ennek Esztergomban, a hol minden talpalatnyi tér régmúlt idők fejlett kúlturájára emlékeztet.
Május 31-én új vezetőt kapott a vármegye. Vagy inkább hivatalosan is legfőbb vezetőjévé lőn eddigi vezére: Kruplanicz Kálmán, a volt alispán.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem