Történeti áttekintés.
Történeti áttekintés.
Gömör vármegyének északkeleti legszélsőbb részét, mely Szepes vármegyével érintkezik, hajdan rengeteg őserdők borították és az a hely, a hol most Dobsina áll és annak környéke, a rómaiak idejében őserdő volt. Timon és Szeverinus történetírók leírása szerint, már a római császárság idejében, nemsokára Krisztus urunk születése után, a Garamvölgy hosszában, a Gölniczvölgyben és talán a Dobschvölgyben is, szétszórtan quád-telepek voltak, a hol főképen bányamívelés folyt.
E néptörzset a hunok és szövetségeseik, később pedig a vendek háborgatták és bizonyára le is igázták, de sem el nem űzték, sem ki nem irtották, mert a népvándorlás hullámai e járhatatlan völgyeket nem érintették, másrészt pedig mert e békés természetű lakosok a győzők haragját fel nem ingerelték.
Ugyancsak érintetlenül maradtak e lakosok akkor is, a mikor a magyarok e vidéket birtokba vették. A bányamívelés csakhamar az uralkodó és a földesúr jövedelmi forrása lett, a mint ezt IV. Béla király 1243-ból való oklevele is igazolja.
E terület földesura a XII. században Bors comes fia volt, a ki az egész tornai uradalmat, a melyhez Dobsina is tartozott, magáénak vallotta. Bors halála után összes birtokai a koronára szállottak vissza, de 1243-ban, a fent említett adománylevél alapján, IV. Béla, Mátyás fiainak: Bebek Detre és Fülöp grófoknak adományozta.
Ez időben e vidéknek Topschau volt a neve, mely névnek az eredetét illetőleg, a nézetek eltérők. Egyesek azt állítják, hogy a Dobsch (Topsch) patak és az Au (liget) összetételéből származik. Ezt vallja Pilczius Gáspár 133is (dobsinai evang. lelkész 1584) a város elpusztításáról írott könyvében. Klein tanár ellenben azt állítja Magyarország evang. lelkészeiről írott közleményeiben, hogy a Dobschau név a „Tóbiás” és az „Au” összetételéből ered. Érdekes a dobsinaiak között a város elnevezésére vonatkozólag elterjedt hagyomány is, mely a város nevét a „Topf” és „schau” szavakból vezeti le és ezt a következő elbeszélésre alapítja: A vidéknek még nem volt neve, midőn az itt dolgozó bányászok elhatározták, hogy a helynek nevet adnak, de olyképen, hogy hallgatást fogadva, a mégis legelőször kimondott szó legyen e vidék neve. Némán ülte körül a kis csapat a tűzhelyeket és az ebéd elkészítéséhez látott. Mikor azonban az egyik fazékban a víz forrni kezdett, egyikük megfeledkezve odaszól a másiknak „En Top schau” (nézz a fazékba) és ezzel megtörte a csendet. Így lett a telep neve Topschau. Érdekes, hogy ezt nemcsak az a körülmény is támogatja, hogy ez a hagyomány a legrégibb idők óta egyik nemzetségről a másikra szállott, hanem az is, hogy a város legrégibb pecsétje női alakot, bányász-jelvényt és fazekat ábrázol, „Sigill der Bergstatt Topschau 1585” körirattal. A város czímere most is fazékba néző bányászt ábrázol. 1326-ban Dobsinát, valamint területének határait már pontosan megjelölik és a körülfekvő vidéktől megkülönböztetik.
7
Dobsina. – Az ág. h. ev. templom.
Saját felv.
Egy másik hagyomány is érdekes, melynek azonban már valamelyes történeti alapja van. Midőn ugyanis a törökök a város elpusztítása alkalmával az erdőkbe menekült lakosokat onnan ki akarták csalni, különféle neveket kiabáltak az erdőkbe, hogy így a lakosokat rejtekhelyükből kicsalják. Tudjuk azonban azt, hogy a törökök Dobsinát váratlanul és hirtelen lepték meg s elpusztítása után azonnal eltávoztak, úgy hogy előlük senki vagy csak kevesen rejtőzhettek el, míg ellenben Rogerius történetíró – Carmen Miserabile czímű történetében – azt mondja, hogy a tatárok csalták ki ily módon az erdőségekben elrejtőzött embereket s így ez a hagyomány tulajdonképen a tatárjárásra vonatkozik.
Dobsinán a szláv lakosokat és szomszédokat „vendeknek”, Binduscha Leut (Windische Leute) Kirpl – nevezik, holott a szlávok a hetedik században megszűntek vendek lenni s így valószínű, hogy Dobsina első lakosai már a hetedik század előtt itt voltak és a vendekkel összeköttetésben állottak.
A dobsinai eredeti tájszólás valamely régi német néptörzsnek a nyelve, a mely az idők folyamán és a körülfekvő, többnyire szláv eredetű népek nyelvének befolyása alatt úgy alakult, hogy minden más német tájszólástól, még a közelfekvő szepességitől is eltér. Bartholomaeidesz, 1800-ban megjelent „Comitatus Gömöriensis Notitia” czímű művében a 136–137-ik lapon ugyan azt állítja, hogy a dobsinai nyelv a metzenzéfi tájszóláshoz nagyon közel áll és abból azt következteti, hogy a dobsinaiak a Szepességről származnak, ez az állítás azonban nem indokolt, mert ha egy nyelvtanilag nem képzett metzenzéfit, hasonló műveltségű dobsinaival szembeállítunk, akkor az egyik a másikat meg nem érti. – Még nagyobb lehetett a különbség a 134két nyelv között évszázadokkal ezelőtt, a mikor az iskola és az egyház a nyelvet még nem csiszolta.
Dobsina város 1326-ban a Bebek család birtokába került, a mely család a XIII. század vége felé két főágra oszlott, ú. m. a pelsőczi és a csetneki ágra. – Dobsina a csetneki Bebek család birtokába került.
A XIV. század elején, Róbert Károly uralkodása alatt, Magyarország a nyugati kultúra befolyása alatt állott, a mely főképen abban nyilvánult, hogy városokat alapítottak, melyek a kereskedelem, ipar és a művészetek védbástyái voltak.
Ez időben Dobsina Bebek Miklós kedvencz tartózkodási helye volt, a ki itt az őserdők egy részét kivágatta és magának a „Dobsch” patak partján lakházat is építtetett. Az egri káptalan előtt 1326-ban kötött egyezség értelmében átvette édes atyjától, Lászlótól és nagybátyjaitól, Kun Miklóstól, Jánostól és Pétertől a dobsinai területet oly feltétel alatt, hogy köteles lesz a korponai polgárokhoz hasonlóan itt letelepedett németeknek előjogokat és szabadságokat biztosítani. Ez az egyezség Dobsina város alapításának az oklevele és a város alapítója Bebek Miklós, ki Dobsina város lakosainak ugyanazon jogokat biztosította, mint a korponai németeknek.
Krónikás tábla a dobsinai ág. h. ev. templomban.
Saját felv.
A földesúr és a letelepedett németek között a következő viszony állott fenn: A földesur átengedte a területet a bevándoroltaknak s ennek fejében az utóbbiak bizonyos czenzust fizettek, a mely egyezségileg megállapíttatván, azt sem emelni, sem leszállítani nem lehetett. Ezt a czenzust kiterjesztették a bányajövedelmekre is. A telek és föld a polgárok szabad tulajdona volt. A letelepedettek bírájukat és papjukat szabadon választhatták, a mi ismét azt bizonyítja, hogy Dobsina lakosai szabad polgárok voltak és Zsigmond király 1417-ből való oklevele Dobsinát már városnak (oppidum) nevezi. Bebek Miklós utódai közül László, Zsigmond királytól a maga és testvérei nevében vásárjogot kért Dobsina részére. Zsigmond király az erről kiállított oklevélben országos és heti vásárjogot adott a városnak, mindazon jogokkal együtt, melyekkel más szab. királyi városok bírtak.
Hogy Dobsina már a XIV. század végén és a XV. század elején virágzó bányaváros volt, igazolják a városi levéltárban lévő okmányok és a Bebek család pelsőczi és csetneki ága között majdnem egy évszázadig tartó per, mely a híres dobsinai bányák és kohók körül forgott. Viszont Mátyás királynak 1475. évben kelt nyomozó parancsából kitűnik, hogy Bebek György, Hanvay Demeter, Vasváry János, Barna Lőrincz, Bodon János, Szuhai Pál és mások segítségével a dobsinai Czemberg hegyen lévő rézbányákat erőszakkal elfoglalván, a bányákat mívelő Andersmal és Nickl nevű lakosoknak 500 arany frtnyi kárt okozott.
Gömör vármegye számos lovagvára a husziták kezébe került, a kik az egész vidéket folytonos rettegésben tartották és Dobsinát gyakran megsarczolták.
Dobsina.
Saját felvételünk.
1540-ben Basó Tamás – Hunfalvi szerint: Mátyás – haddal támadta meg Dobsinát és azt el is pusztította. 1556-ban a törökök foglalták el, midőn a 135Bebekek segítségével Krasznahorkánál megvert császáriakat ide űzték. 1580-ban a füleki basa állomását változtatta. Mivel azonban a Dobsina várostól rendesen fizetett adót a számadásba nem vezette be, utóda azt újólag követelte. A város vonakodott az adót ismét megfizetni, mire az 1584 október 14-ét követő éjtszakán török fegyveresek rohanták meg a várost, azt nagyrészben fölégették s 350 lakosát rabságba vitték. E gyászos esemény emlékét az evangélikus templombeli felirat tartotta fönn az utódoknak.
A Bebek család csetneki ága a XVI. század végén Ferenczben kihalt. Dobsina ezután gyakran cserélte urát, a kik között a Tökölyek és a Rákóczyak is voltak. Hogy hányszor sarczolták meg a várost és hányszor volt kénytelen oltalomért folyamodni, azt a számos protectionalis levél bizonyítja. Ezek: Bocskayé 1605 január 11-ről, Szuhay Mátyás, Kende Gábor és Szepessy Pál, a magyar hadak deputatus gondviselőié 1612-től, gróf Göcz János főtábornoké a Gömör melletti táborból 1644 október 18-ról, Arszláni basának 1647 mindszent hó 27-én kelt s magyar nyelven írt úgynevezett hitlevele, Strassoldó Károly főtábornoknak Sziliczén 1680 márczius 18-án, Thököly Imrének Lőcsén 1683 márcz. 9-én, Rákóczy Ferencznek 1703-ban kelt és Bethlen Gábor kelet nélküli levele.
A dobsinai ág. h. ev. templom szent edényei.
Saját felv.
A városi tanács a polgári ügyekben való bíráskodáson kívül, 1780 előtt „Albánya biróság” czím alatt bányahatósági is volt és a bányaadományozási jogot is gyakorolta. A tanács kiadványait a következő czím alatt állította ki:
„Mi Dobsina szabadalmas kir. bányaváros bírája, bányamestere és tanácsa”. Legrégibb évszám nélküli pecsétjén egy pajzson a bányászat jelvénye (kettős kalapács) s következő felirat foglaltatik: „Sigilum der freien Bergstadt Topschau”. Egy másik pecsétjén szintén bányászati jelvény: „Bergstadt Topschau 1585” körirattal.
