Házasság.
Házasság.
A házasság, mint második szükség, sok czeremóniával jár. Választás, megkérés és eljegyzés után történik, úgy a magyarság, mint a tótság népénél. Rendesen a nénémasszonyok, komendálók és a szülők előzetes megegyezése hozza össze a házaspárokat. A fiatalok ismerkedve, egymás iránt vonzalmat érezve, megbeszélik szintén a házasságralépés sorát és legtöbb esetben – ha csak akadályok nincsenek, – a maguk ínye és kedve szerint kerülnek össze. A házasodni akaró legény, bár e tekintetben szüleire, különösen az édesanyára nagyon hallgat és ennek kedvéért sokszor szabad választási akaratát is feladja – először szüleinek jelenti be, hogy ez vagy az a választottja. Megesik, hogy az anya ellenzése, különösen ha ez már kiszemelt a fia számára asszonynak valót, győz és a legény, ha békésebb természetű, a mi ritkaság a házasulás dolgában, megadja magát; de elmondja az egyszeri recski legénynyel: Jól van, e’vëszëm, de sose’ fog a’ mellettem mosolyogni! – Abban az esetben, ha minden rendben van, legény, leány és szülők megegyeztek, következik a módja, elsősorban a leánynéző. A legény szülei egy éltesebb nőrokonnal a leányos házhoz mennek, rendesen meglepetésszerűleg rendezett, rövid látogatásra, s ott mindenek felett a háztájékát, a portán és házban található rendet, tisztaságot veszik jól szemügyre. Ha 182az eladót munka között sürögve-forogva találják, tetszésükre van. Dolgos, munkás, eleven mint a kéneső, szokták mondogatni. Beljebb kerülvén, sorát ejtik a kenyér-kóstolásnak, az ivóedény tisztaságát kémlelve, az egy italvíz kérésnek, stb., stb. s azzal távoznak. A legény ezek után egy éltesebb férfi-rokonával kérőbe készül. A háztűznézésnél szerepelt nene (néne) vagy nanó a kérést megelőzőleg híradással van a leányos háznál, a mikor is e szavakkal: Hónap nagy tisztességük lészen – búcsuzik el.
A leán’kérés másnap – rendszerint szombaton este – történik. A legény egy rokon bátyjával, a kikérővel és egy másik idősebb férfival, a kérőtárssal a leányos házhoz megy, a hol nagy szíves-látással fogadják őket. Az első házba kerülnek mindannyian, csak a leány és legény maradnak a pitvarban. A kikérő e szavakkal: N. N. tisztességes legény képibe járulok kigyelmetek elé és részére megkérem az kigyelmetek tisztességes leányát N.-et – a kérést megteszi. Gyakran a kérés hosszabb mondókával ekképen történik:
„Mikorán pegyi Ábrahám ugyan öreg ember lett volna, fiát Izsákot házasságra buzdította volna. Izsák hajlott is a szent házasságra, de mivel Ábrahám nem akarná, hogy Izsák az Kanaán földjén lakozó pogányok közül venne feleséget, Elizést szólította volna meg, hogy ez fiának feleséget keresne. Engemet is felszólított a keresztfiam, hogy házassága irányában cselekedettel legyek, a mellett őrtállója volnék és a mi vezérünk, az Úristen nevében a kegyelmetek házukhoz vezéreltetnék, hogy keresztfiamnak ezen becsületes szülők (egyetlen) tisztességes leányukat feleségül megkérjem. Azért is, az becsületes leányzónak édes apja és anyja és minden rokonsága egyenlő akaratjából és véleményéből, ha jónak látják, leányukat ezen becsületes fiúnak feleségül odaadni óhajtanák. Miután minket is az úrnak angyala vezérelt kigyelmeteknek becsületes házukhoz, kérjük kigyelmetek tisztességes szándékát, jó válasz adásukat, melyet hallani mielőbb kivánnánk.”
Igenlő válasz után behivják a leányt, a ki előtt a kikérő ismételvén mondókáját e szavakkal: elfogadod-e élettársul ezen általad is kellőképpen ismert legényt? végzi küldetését. A leány azt válaszolja, hogy „igenis el”. Ekkor behívják a legényt is s a legény részéről adott jegypénz és a leány részéről adott jegykendő kicserélése után, kisebb vendégeskedés keretében, a melyre már a legény szülei is megérkeznek, megtartják a jegyváltás ünnepségét. Ennek a legfőbb aktusa az, hogy a kikérő násznagy a leány és legény jobb kezét kézfogóra egymásba teszi és őket két kezével vállaikon megölelve, e szavakkal üdvözli: Immár egymásé legyetek és maradjatok! Szivembő’ kivánok nektek hótyig való hűséget és szerencsét! A barkóknál az eljegyzést kendőlakás-nak mondják. Úgy ezeknél, mint általában a medvesalji magyarságnál szokás, hogy a falubeliek, ha a jegyváltásról értesülnek, az ünneplő ház ablakai alá csoportosulnak, ott kendertörővel, kereplővel, csattogóval és hangos kiabálással zajonganak és háborgatják a kézfogót. Még üres fazekakat is vagdalnak az ajtóhoz, falhoz, mindaddig, míg csak el nem zavarják őket onnan. Ez a szokás abból a babonából ered, mely azt tartja, hogy a megháborgatott jegyesek állandó és boldog házasságban, sokáig fognak élni.
A jegyesek házasságra lépését, a lakodalmat, vagy mint általában a gömöri magyar nép mondja: a lagzit sok czeremónia előzi meg. A vőlegény szószólót (násznagyot), vőfélyeket (kis- és nagyvőfély), a menyasszony kiadó násznagyot és nyoszolyó-, vagy koszorúsleányokat (a barkóknál tőkelány) választ. A lakodalmat, mely rendesen szerdán kezdődik és pénteken reggel – sőt a barkóknál és palóczoknál is a pénteki lélegzet-nek a (bőjt miatt szünet) betartásával hétfőn reggel végződik, – a polgári és egyházi esketésekkel járó formaságok előzik meg és a hivogatás, melyet a két fővőfély (a leány és vőlegény egy-egy vőfélye) teljesít. Kékbeli-be öltözködve, kalapjuknál és mellükön virágbokrétával, karjukon pántlikákkal, kezükben a szintén virágokkal, pántlikákkal és színes pamutfonálra fűzött pattogatott kukoriczával feldíszített 183fokosfejű vagy kötöttfejű vőfélybotokkal járják be a két család rokonságát, ismerőseit, jó embereit és hívják meg a lakodalomra, a gyakran versbe szedett következő mondókával:
Fényes reménycsillag ragyog két ház felett,
Két szerető szívnek öröme üdve lett.
Gyöngyharmattól éled örök zöld levelek,
Égő szerelemtől dobog hű kebelek;
Mert tudják, hogy mostan oly szent frigy köttetik,
Milyen angyalok közt csak mennyben létezik.
Azért is küldött jó Máté István uram,
Hogy szíves kérését most tudtukra adjam.
Jövő szerdán lészen az örök frigykötés,
Melyet megerősít hites szent esküvés.
Az kijelölt napra kérem készüljenek,
Velünk együtt a víg menyegzőn legyenek.
Szíves meghívásom e szókkal végezem.
Szerdán regvel me’meg tiszteletem teszem!
Két szerető szívnek öröme üdve lett.
Gyöngyharmattól éled örök zöld levelek,
Égő szerelemtől dobog hű kebelek;
Mert tudják, hogy mostan oly szent frigy köttetik,
Milyen angyalok közt csak mennyben létezik.
Azért is küldött jó Máté István uram,
Hogy szíves kérését most tudtukra adjam.
Jövő szerdán lészen az örök frigykötés,
Melyet megerősít hites szent esküvés.
Az kijelölt napra kérem készüljenek,
Velünk együtt a víg menyegzőn legyenek.
Szíves meghívásom e szókkal végezem.
Szerdán regvel me’meg tiszteletem teszem!
Tréfásan még némely vidéken – különösen a barkó népnél – ezt is utána teszi az egyik vőfély:
Hívogató vadliba,
Jőjenek a lagziba.
Ha eljönnek, ott lesznek,
A mit hoznak, azt esznek,
Ha nem hoznak, nem esznek!
Jőjenek a lagziba.
Ha eljönnek, ott lesznek,
A mit hoznak, azt esznek,
Ha nem hoznak, nem esznek!
A Szárazvölgyén leginkább ez a verses meghívó dívik:
A mint átléptem én e háznak küszöbét,
Ezen rigmusommal tisztelem hű népét.
Ha szavam hallgatják illő figyelemmel,
Megtudják, mint vőfély jöttem üzenetvel.
Szútor János ifjabb, szemelt engem erre,
Hogy ha Isten éltet, szeredán reggelre
Az ő házuknak a megtisztelésére,
Jelenjünk meg az ő szíves kérésére.
Ha az természetet az ember vizsgálja,
Abba minden csak a nagy Isten munkája;
Mert ha me’tekintjük, az fának ágára,
Látjuk – párjával száll minden kis madárka!
Ezen rigmusommal tisztelem hű népét.
Ha szavam hallgatják illő figyelemmel,
Megtudják, mint vőfély jöttem üzenetvel.
Szútor János ifjabb, szemelt engem erre,
Hogy ha Isten éltet, szeredán reggelre
Az ő házuknak a megtisztelésére,
Jelenjünk meg az ő szíves kérésére.
Ha az természetet az ember vizsgálja,
Abba minden csak a nagy Isten munkája;
Mert ha me’tekintjük, az fának ágára,
Látjuk – párjával száll minden kis madárka!
E verses meghívók mellett, a melyeket a lakodalom napján reggel újból megismételnek a vőfélyek, nagyon elterjedt meghívó-mondóka a vármegyei magyarságnál ez is:
„Szerencsés jó napot kívánunk mind közönségesen! Általunk egész tiszteletvel kéretik Máté István vőlegény és eljegyzett mátkája és leendő szüleik is, hogy minekutána közös megegyezésvel az jövő szerdán az Úr oltára elé lépnek az szent hítnek meghallgatására, egy kevés mulatságra, ha nem sajnálnák és magukat megalázni szíveskednének, elfáradnának. Szívesen látják kigyelmeteket.”
Némely vőfélyek pedig ezt a mondókát kezdik:
„Adjon Isten jó napot! Kívánjuk mind közönségesen és engedelmet kérünk bátor belépésünkért. Csótyi Imre uram kiküldött vőfélyei vagyunk és ha kegyes kérésünket meg nem vetnék, az ő kedves fiának öröme napján, szerdán délutáni két órakor és későbben is egy tisztességes vacsorára ő kigyelme házához eljönnének. Szívesen fogjuk látni mind közönségesen az egész ház népét.”
Az esküvés napján megismételt reggeli hívogatást azzal fejezik be a vőfélyek, hogy a menyasszonyos házhoz zenével, nótával mennek, honnan kikérés után a polgári egybekelésre, hova rendesen kevesebben, majd az ezt követő egyházi esketésre, a hova teljes számban mennek, az örömszülőket kivéve. A templombamenetelnél a menyasszonyt két nyoszolyólány, a vőlegényt pedig két vőfély vezeti. Esketés után a vőlegény vezeti már a menyasszonyt, követve a násznép vígadó és a zene mellett itt-ott az utczát is végigtánczoló legények csapatjától. A menet először a menyasszony házához, az úgynevezett 184lányadó-ra megy és innen egy-két órai mulatás, táncz után a vőlegény házához vonul, a hol a lagzit tánczczal kezdik meg. Az első tánczot a fővőfély a menyasszonynyal lejti. Egészen vacsoráig áll a táncz, nóta és borozás. A vacsoránál, melyet a vőfélyek a minden tál ételnél verset mondogató fővőfély vezérlete mellett szolgálnak föl, a főhelyen az ifjú pár és ennek két oldalán az érdemesek foglalnak helyet. A czigányok, kik folyton muzsikálnak, a vacsora alatt tányéroznak, valamint vacsora végeztével gyűjtenek a szakácsnéknak is kásapénzt, az alatt az ürügy alatt, hogy póruljártak és orvosra, orvosságra van szükségük. Asztalbontás után újból tánczba kapnak és járják éjfélig szakadatlanul. Éjfél után, mikor a menyasszonyt már kontyolóba fogták, feketébe öltöztették és fejét főkötőbe rejtették, a lakodalomban résztvevő férfiak a menyasszonytáncz-ban mindannyian megforgatják a fiatal asszonyt, miközben egy kitett tányérba tehetségük szerint a váltságot lefizetik. Az így összegyűjtött pénz – mely módosabb népeknél gyakran 100 forintig is fölmegy és a melyből néhány forintot a czigányoknak is adnak – a menyasszonyt illeti. A menyasszonytáncz akkor és azzal ér véget, mikor és a hogy a vőlegény végezetül a további táncztól menyasszonyát megváltja. Ezekután a fiatal pár az úgynevezett menyasszonyfektetéssel visszavonul. A násznép pedig mulat hajnalig és akkor hajnaltüzet gyújt, a melyet sok helyen a leányok és legények, versenyre kelve, átugrálnak, miközben erre vonatkozó nótákat is énekelnek. Másnap a fiatalasszony bemutatása van és folytatása a mulatságnak táncz, zene és nóta mellett. A lakodalom után harmadnapra az új házasokat a menyasszony részéről való atyafiak látogatják meg és tartják a háznál az úgynevezett nagy hőrészt, két-három nap mulva pedig a kis hőrészt. A nagy hőrészt a fiatalasszony avatása előzi meg, a mi a templomban történik.
A lakodalomban legtöbb dolga az első vőfélynek van, a ki a lagzi minden egyes mozzanatát megelőzőleg, illő verset mond és a vacsoránál is minden ételt, italt verses mondóka kiséretében ad föl. Ezek a vőfélyversek, a melyeket a legények maguk csinálnak, vagy többnyire kedves örökségképen apáiktól, eleiktől hagyományként nyertek, különbözők, de főbb vonásaikban és lényegükben megegyezők. Egy-egy lakodalomnál, adott sorrendben a következő vőfélyversek kerülnek elmondásra a vármegyei magyarságnál:
A menyasszonyhoz való érkezéskor:
Ime legelsőbben eljöttünk próbára,
Míg, hogy el nem jutunk dolgaink nyitjára.
Kész vagyok mindenkor bátran menni harczra,
Kívánván minden jót ez királyi házra.
Örvendek, hogy látom friss jó egészségben,
Ez királyi házat lelki békességben.
Azon is örülök, ha jó szívvel látnak,
Szegény utasoknak szállással szolgálnak.
Szószóló és násznagy bizodalmas urunk,
Tudják kigyelmetek, hogy utasok vagyunk.
Messze útról jövünk, elfáradt az lovunk,
Nagy alázatosan mi szállást instálunk.
Abrakunk és szénánk már megfogyatkozott,
Mivel a vezérünk hazánkból kihozott.
Minden alamizsna tőlünk eltávozott,
Legyen áldott e ház, melybe Isten hozott!
Míg, hogy el nem jutunk dolgaink nyitjára.
Kész vagyok mindenkor bátran menni harczra,
Kívánván minden jót ez királyi házra.
Örvendek, hogy látom friss jó egészségben,
Ez királyi házat lelki békességben.
Azon is örülök, ha jó szívvel látnak,
Szegény utasoknak szállással szolgálnak.
Szószóló és násznagy bizodalmas urunk,
Tudják kigyelmetek, hogy utasok vagyunk.
Messze útról jövünk, elfáradt az lovunk,
Nagy alázatosan mi szállást instálunk.
Abrakunk és szénánk már megfogyatkozott,
Mivel a vezérünk hazánkból kihozott.
Minden alamizsna tőlünk eltávozott,
Legyen áldott e ház, melybe Isten hozott!
Hitre induláskor a vőlegényes háznál:
Tisztelt gyülekezet! Isten szent nevében
Induljunk tehát el csendes békességben,
Vőlegény urunknak keressük föl párját,
Az ő drága kincsét, ékes menyországát.
Szerezzünk ma neki tiszta boldogságot,
Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot.
De elsőbbet Isten hajlékába vigyük,
Hol szent áldás után majd boldoggá tegyük.
Induljunk tehát el csendes békességben,
Vőlegény urunknak keressük föl párját,
Az ő drága kincsét, ékes menyországát.
Szerezzünk ma neki tiszta boldogságot,
Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot.
De elsőbbet Isten hajlékába vigyük,
Hol szent áldás után majd boldoggá tegyük.
Menyasszonyt hazakísérő mondóka:
Becsületre méltó jeles gyűlekezet!
Férfi, asszony nemből álló felekezet,
185Kiket a szeretet ide kötelezett,
Halljon szót minden, ki e helyre érkezett.
Kicsoda ez háznak főelőljárója
Lakodalmi sereg vitéz szószólója?
Mostan beszédemre szóra nyíljék szája,
Mondja meg sergünknek, hol lészen kvártélya?
Száz gyalog és hatvan lovas most ment erre,
Nem tudom ki lészen az kvártélymestere?
Véle vagyon ezvel fő gyeneráslisa,
Szószólóval együtt nyoszolyó asszonya.
Nincs hát egyéb hátra, illő választ várok,
Szószóló uramtól csak is ezt kivánok.
Férfi, asszony nemből álló felekezet,
185Kiket a szeretet ide kötelezett,
Halljon szót minden, ki e helyre érkezett.
Kicsoda ez háznak főelőljárója
Lakodalmi sereg vitéz szószólója?
Mostan beszédemre szóra nyíljék szája,
Mondja meg sergünknek, hol lészen kvártélya?
Száz gyalog és hatvan lovas most ment erre,
Nem tudom ki lészen az kvártélymestere?
Véle vagyon ezvel fő gyeneráslisa,
Szószólóval együtt nyoszolyó asszonya.
Nincs hát egyéb hátra, illő választ várok,
Szószóló uramtól csak is ezt kivánok.
A lakománál és az egyes ételek feltálalásakor az országszerte szokásos mondókák divatoznak. Ezektől eltérők azonban a barkók mondókái, melyeket eredetiségüknél fogva bemutatunk.
A lakomára hívásnál a vezető vőfély így szól:
. . . Kiadó násznagyónk, Gombos János bátyám
Azt, hogy a népeket eleségve’ látnám.
Tisztyem is ma nékem, mint éte’hordónak,
Hogy sorját kerítsem éte’nek, itó’nak.
. . . Ez tisztes ház népi módos asztaláná’
Mos’ hát az vendégség sorát me’tanáná’.
S hogy sorát tanáta, Isten áldást kérne,
Oszt evés-ivásra hamarosan térne.
Apitust kévánok min’ közönségesen.
Enni inni valót hozok bőségesen,
Azt, hogy a népeket eleségve’ látnám.
Tisztyem is ma nékem, mint éte’hordónak,
Hogy sorját kerítsem éte’nek, itó’nak.
. . . Ez tisztes ház népi módos asztaláná’
Mos’ hát az vendégség sorát me’tanáná’.
S hogy sorát tanáta, Isten áldást kérne,
Oszt evés-ivásra hamarosan térne.
Apitust kévánok min’ közönségesen.
Enni inni valót hozok bőségesen,
A leveshe’ a vőfély így versel:
Jó hétféle lével kínálkozné’ sorba,
Marháva’, csirkéve’, ez vigalmas torba.
Vagyon némelyesbe’ sodrott csiga-tészta,
Reszétke, gombóta me’ pettyentett résza.
Létő’ nyer ám erőt mé’ a genge test is,
Vegyenek ábbó is, kóstojják me’ azt is.
Marháva’, csirkéve’, ez vigalmas torba.
Vagyon némelyesbe’ sodrott csiga-tészta,
Reszétke, gombóta me’ pettyentett résza.
Létő’ nyer ám erőt mé’ a genge test is,
Vegyenek ábbó is, kóstojják me’ azt is.
Mikor pedig az főtthúst is hozná, így az húshó’:
Itt az jó marhahús eczetes tormával,
Vagy a kinek tetszik, savanyó mártásval.
Mé’ tennap az marha az udvaron bégett,
Ma me’ má’ tálba va’, nagy részvétel végett.
Vagyon ám tyúkhús is, fain iborkával,
Bion nem kimé’ték, levágták sorjával.
Hát sertés orjábó’ ho’nne tálalnának,
Enné’ jobb eledelt bion nem tanának.
Ábrahám ilyenvel éle Sárájával –
Azé’ élt oly soká ő kedves párjával.
De minden főtt hús ám foganatos étel,
Leves után való másogyi’ nagy tétel.
Vagy a kinek tetszik, savanyó mártásval.
Mé’ tennap az marha az udvaron bégett,
Ma me’ má’ tálba va’, nagy részvétel végett.
Vagyon ám tyúkhús is, fain iborkával,
Bion nem kimé’ték, levágták sorjával.
Hát sertés orjábó’ ho’nne tálalnának,
Enné’ jobb eledelt bion nem tanának.
Ábrahám ilyenvel éle Sárájával –
Azé’ élt oly soká ő kedves párjával.
De minden főtt hús ám foganatos étel,
Leves után való másogyi’ nagy tétel.
A vastagételhe’ azután a vőfély a következő verset mondja:
Jócskán fűszerszámos savanyú káposzta,
Gazdurónk az őszvel jó maga taposta.
Rangos tőtelékvel disznó dagadóval,
De pecsenyével is jó me’rakva, módval.
Nem ám hitvány étel, lejső jó telfelvel,
Leve közt egy morzsa fokhagyma czikkelyvel.
Sorját hogy ha ejtyük, harmagyi’ csatára
Kerű’ a lagzis nép rangos asztalára.
Eledelt gyű’t tugyuk a hangya is nyárba’,
Tanítja az restet munkálni sorjába’.
Gazdánk is ez’tudva igyekezett nyárba’,
Isten áldásábó vagyon is a tálba’.
– Jobbrú’, barrú’ mos’ meg az’ súgják fülembe,
Hogy má’ szomjan vagynak, így jutott eszembe,
Bion tele korsó mé’ nem vót kezükbe.
No, ha ez a hiba, ím teszem elükbe.
Némely komor időt szép verőfény követ,
A szomjú embernek víg kedvi nem lehet,
De ha jó bort iszik, minden gondot levet,
186Mé’ a síró arcz is kividúl, oszt nevet.
Így kívánom én is, borónk pegyi’ vagyon.
Tudom fe’vidúlónk mé’ az mai napon!
Gazdurónk az őszvel jó maga taposta.
Rangos tőtelékvel disznó dagadóval,
De pecsenyével is jó me’rakva, módval.
Nem ám hitvány étel, lejső jó telfelvel,
Leve közt egy morzsa fokhagyma czikkelyvel.
Sorját hogy ha ejtyük, harmagyi’ csatára
Kerű’ a lagzis nép rangos asztalára.
Eledelt gyű’t tugyuk a hangya is nyárba’,
Tanítja az restet munkálni sorjába’.
Gazdánk is ez’tudva igyekezett nyárba’,
Isten áldásábó vagyon is a tálba’.
– Jobbrú’, barrú’ mos’ meg az’ súgják fülembe,
Hogy má’ szomjan vagynak, így jutott eszembe,
Bion tele korsó mé’ nem vót kezükbe.
No, ha ez a hiba, ím teszem elükbe.
Némely komor időt szép verőfény követ,
A szomjú embernek víg kedvi nem lehet,
De ha jó bort iszik, minden gondot levet,
186Mé’ a síró arcz is kividúl, oszt nevet.
Így kívánom én is, borónk pegyi’ vagyon.
Tudom fe’vidúlónk mé’ az mai napon!
Sült húsokat, pecsenyéket hord azután a vezető vőfély. A sű’thúsokho’ emígy mondókázik:
Liba, kacsa, jércze piros pecsenyéjét,
Kévánatos ízvel, má’ me’ sorra hozné’.
De vagyon itt módval disznó, me’ marha is,
Ki lébe me’sütve, ki me’ mártásval is.
A ki me’ kedveli a csontos hús ézit,
No me’ az fogában derekasan bízik;
Annak ím’ ajá’lom fejit az disznónak,
Nagyjártányi fődön ez’ tartik ám jónak.
Bion némely részi fél napi’ nyárson sült,
Sorosángyom sütte, mindé’ melletti ült.
– Tessék, András bátyám, vegyék Zsuzsa nanó
Hát kigyelmed édes-kedves örömapó?! . . .
– Ejnye no, hájszen csak van ké’teknek eszi,
Hogy dukáczióját sorra min’ kiveszi.
Nem pap ké’tek egyse’, hogy kinányi kejjék,
Azé’ hoztam idi, hogy fogytára fogygyék!
. . . Bion némely részi ez tálba’ valóknak
Mé’ tennap maga is me’felelt a szónak.
Teszem azt a jércze, kacsa, me’ a liba.
Mind eleven vót; hogy ne’maradt, nem hiba;
Mert aprómarhának az rendeltetési,
Hogy az nyakát szegje soros ángyok kési . .
Azé’ ki-ki vígan, ápitusval egyék,
Oszt’ a sűt’hús eránt nagy részvétvel legyék.
Kévánatos ízvel, má’ me’ sorra hozné’.
De vagyon itt módval disznó, me’ marha is,
Ki lébe me’sütve, ki me’ mártásval is.
A ki me’ kedveli a csontos hús ézit,
No me’ az fogában derekasan bízik;
Annak ím’ ajá’lom fejit az disznónak,
Nagyjártányi fődön ez’ tartik ám jónak.
Bion némely részi fél napi’ nyárson sült,
Sorosángyom sütte, mindé’ melletti ült.
– Tessék, András bátyám, vegyék Zsuzsa nanó
Hát kigyelmed édes-kedves örömapó?! . . .
– Ejnye no, hájszen csak van ké’teknek eszi,
Hogy dukáczióját sorra min’ kiveszi.
Nem pap ké’tek egyse’, hogy kinányi kejjék,
Azé’ hoztam idi, hogy fogytára fogygyék!
. . . Bion némely részi ez tálba’ valóknak
Mé’ tennap maga is me’felelt a szónak.
Teszem azt a jércze, kacsa, me’ a liba.
Mind eleven vót; hogy ne’maradt, nem hiba;
Mert aprómarhának az rendeltetési,
Hogy az nyakát szegje soros ángyok kési . .
Azé’ ki-ki vígan, ápitusval egyék,
Oszt’ a sűt’hús eránt nagy részvétvel legyék.
A tésztásokho’, egyebekhe’ így vág a vőfély szavazatja:
Hozom a herőczét, a csőröge fánkot,
Me’ a vékony rétest, a jó túrós lángost.
Serczegő zsírba sű’t az herőcze szépen,
Sütőbe az rétes hasonlatosképpen.
Almáva’, túróva’ van tőtve az rétes,
Maruzsával szinte, attó’ olyan éldes.
Czimetve’, czukorva’ is me’van ijesztve,
Sorjáva’, rendive’ az tálba illesztve.
. . . De van foszlós kácsi szinte azonképpen,
No me’ pörczös vakarcs garmadába szépen.
Végezetű’ módját me’ teszem almáva’,
Sűtőkemenczébe aszát susinkáva’,
De van mogyoró is, dió azon felű’,
Szőlő is aka’ még, igaz fonnyadt szemű.
. . . Legyenek részvétvel, szívembő’ kívánom,
Nem is lakodalom, ha nincs dinom-dánom!
Me’ a vékony rétest, a jó túrós lángost.
Serczegő zsírba sű’t az herőcze szépen,
Sütőbe az rétes hasonlatosképpen.
Almáva’, túróva’ van tőtve az rétes,
Maruzsával szinte, attó’ olyan éldes.
Czimetve’, czukorva’ is me’van ijesztve,
Sorjáva’, rendive’ az tálba illesztve.
. . . De van foszlós kácsi szinte azonképpen,
No me’ pörczös vakarcs garmadába szépen.
Végezetű’ módját me’ teszem almáva’,
Sűtőkemenczébe aszát susinkáva’,
De van mogyoró is, dió azon felű’,
Szőlő is aka’ még, igaz fonnyadt szemű.
. . . Legyenek részvétvel, szívembő’ kívánom,
Nem is lakodalom, ha nincs dinom-dánom!
Végre pedig ezt mondja:
Vájjék egészségre az ital, az étel,
A ki iránt vótak foganatos részvel.
Az Isten áldása velőnk legyék mindég,
Módva’ legyék hozzá a gazda, a vendég.
Az fiatal párnak pegyi’ azt kévánom,
Hogy életek sorja, mint az dínom-dánom,
Hótig vígan folylyék s ha gyarapodnának,
Mé’ nagyobb boldogsá’ sorba tapodnának!
Szívembő’ kívánom az Isten áldását,
Minden lány,- legénynek ilye’ lagzi mását!
. . . Szívembő kívánom!
A ki iránt vótak foganatos részvel.
Az Isten áldása velőnk legyék mindég,
Módva’ legyék hozzá a gazda, a vendég.
Az fiatal párnak pegyi’ azt kévánom,
Hogy életek sorja, mint az dínom-dánom,
Hótig vígan folylyék s ha gyarapodnának,
Mé’ nagyobb boldogsá’ sorba tapodnának!
Szívembő’ kívánom az Isten áldását,
Minden lány,- legénynek ilye’ lagzi mását!
. . . Szívembő kívánom!
Azután nagy seprésre kapnak a belső leányzók. Vagy két-három garas legénytől, leánytól dukál a seprőknek. Rövidesen erre tánczra is perdülnek. Az öregek pedig elboroznak lassan, csendesen, pipázva.
Így folyik a czéczó csellag fe’jötteig. Akkor azután megint vacsorához ülnek. A vezető vőfély ismét mondókázik. – Azt, hogy:
Todó uram, szíves, nagy késségvel kéri
Az vendégkoszorút, hogy ha me’ nem sértyi.
Egy kis vacsoráho’ részvétvel lennének,
Egybő’, másbó’ talán harapást ennének?
Az vendégkoszorút, hogy ha me’ nem sértyi.
Egy kis vacsoráho’ részvétvel lennének,
Egybő’, másbó’ talán harapást ennének?
187Majd mikor a tálat kétkézre is hozná, imígy mondókázik:
Tessenek, tessenek van mé’ itt bővibe’,
Akad mé’ itt-amott az kamra szögibe’,
Az fain friss kását most eresztyi lébe
Sorosángyom asszony, hozom is mingyá’ be.
Tejvel, vajval egyrészt, másrészt tepertőve’,
Ki micsodást szeret, választhat belőle.
Akad mé’ itt-amott az kamra szögibe’,
Az fain friss kását most eresztyi lébe
Sorosángyom asszony, hozom is mingyá’ be.
Tejvel, vajval egyrészt, másrészt tepertőve’,
Ki micsodást szeret, választhat belőle.
Kásapénzszedéskor a következő mondóka járja:
Itt a forró kása, aligság, hogy hozom.
Jaj! oda ki igen nagy bú, nagy baj vagyon.
Sorosángyom, a hogy a kását fordíja,
Egybe’ magát szörnyű módon elordíja,
Jobb kezét az forró kása megégette,
Most má’ igen szenved, igen rí végette.
Lóhátas emberőnk igaz, hogy van készen,
A ki hogy orvost hoz, ám de díja lészen.
Öt pengő forintot kíván má előre,
Ugyan annyit me’meg az visszajövőre.
Irgalmas emberek, óh könyörűjetek,
Kis kőtségre valót összeteremtsetek.
Szegény szerencsétlen sorosángyom asszony,
Nagy baja és búja irgalmat fakasszon.
De itt gyün ő maga, bal kezébe’ kaná’,
Az kanába’ agyék, ki hogy s mennyit taná’.
Óh irgalmazzatok, óh síránkozzatok
De letkiváltképpen jól adakozzatok,
Én az lovas embert kű’döm és jótállok,
Hogy az tíz forintval eleibe állok.
Jaj! oda ki igen nagy bú, nagy baj vagyon.
Sorosángyom, a hogy a kását fordíja,
Egybe’ magát szörnyű módon elordíja,
Jobb kezét az forró kása megégette,
Most má’ igen szenved, igen rí végette.
Lóhátas emberőnk igaz, hogy van készen,
A ki hogy orvost hoz, ám de díja lészen.
Öt pengő forintot kíván má előre,
Ugyan annyit me’meg az visszajövőre.
Irgalmas emberek, óh könyörűjetek,
Kis kőtségre valót összeteremtsetek.
Szegény szerencsétlen sorosángyom asszony,
Nagy baja és búja irgalmat fakasszon.
De itt gyün ő maga, bal kezébe’ kaná’,
Az kanába’ agyék, ki hogy s mennyit taná’.
Óh irgalmazzatok, óh síránkozzatok
De letkiváltképpen jól adakozzatok,
Én az lovas embert kű’döm és jótállok,
Hogy az tíz forintval eleibe állok.
Mikor a vőfély a menyasszonytánczot megindítja, a megyebeli magyar vidékeken a következő mondóka szokásos:
Mi menyasszonyunknak kedve vagyon tánczra,
Hogy eljött az idő a felkontyolásra;
Azért is a kinek tánczra vagyon kedve,
Könyökig nyu’káljék most az erszényekbe.
Elsőbben is velem járja, mint vőfélylyel,
Azután pegyiglen minden rendű néppel.
Hogy eljött az idő a felkontyolásra;
Azért is a kinek tánczra vagyon kedve,
Könyökig nyu’káljék most az erszényekbe.
Elsőbben is velem járja, mint vőfélylyel,
Azután pegyiglen minden rendű néppel.
Menyasszonyfektetésre ez a mondóka járja:
De szépen ragyognak ott fenn a csillagok.
Éppen most néztem meg és a hogy künn vagyok,
Egy mély fohászkodás jött ki az ablakon,
Hol a vőlegényünk immár sóhajt nagyon.
Az okát is tudom, hogy mért sóhajtozik,
Nincs ott a hű párja, azon siránkozik.
Kedves násznagy uram, engedje meg, kérjük,
Hogy a szép menyasszonyt hozzá elkisérjük.
Hadd álmodozzanak éldes boldogságban,
Leljék örömüket ez földi világban.
Mi még visszajövünk s reggelig mulatunk,
Addig is mindennek minden jót kivánunk.
Éppen most néztem meg és a hogy künn vagyok,
Egy mély fohászkodás jött ki az ablakon,
Hol a vőlegényünk immár sóhajt nagyon.
Az okát is tudom, hogy mért sóhajtozik,
Nincs ott a hű párja, azon siránkozik.
Kedves násznagy uram, engedje meg, kérjük,
Hogy a szép menyasszonyt hozzá elkisérjük.
Hadd álmodozzanak éldes boldogságban,
Leljék örömüket ez földi világban.
Mi még visszajövünk s reggelig mulatunk,
Addig is mindennek minden jót kivánunk.
E verses mondókákon kívül még sok más és a lakodalom minden mozzanatát megéneklő rigmusok vannak. Itt még csak a lakodalomban résztvevő paphoz, mint eskető lelkiatyához intézett eme barkó vőfélyverset közöljük:
Szépen megköszönjük mi a hűségedet
Főtisztelendő úr, nagy szeretetedet!
Az Isten áldja meg földi életedet,
Végre menyországba vigye fel lelkedet.
Életed fonalát hosszítsák az egek,
Ragyogó napjaid ne töltsék fellegek;
Inkább apadjon meg a tenger mélysége,
Mint sem hogy megválljon tőle egészsége.
Vége akkor legyen pályafutásodnak,
Mikor eloltattnak fáklyái napunknak;
Sok évet szolgálhass földön az Krisztusnak,
Végre menyországba hogy egykor feljuthass.
Főtisztelendő úr, nagy szeretetedet!
Az Isten áldja meg földi életedet,
Végre menyországba vigye fel lelkedet.
Életed fonalát hosszítsák az egek,
Ragyogó napjaid ne töltsék fellegek;
Inkább apadjon meg a tenger mélysége,
Mint sem hogy megválljon tőle egészsége.
Vége akkor legyen pályafutásodnak,
Mikor eloltattnak fáklyái napunknak;
Sok évet szolgálhass földön az Krisztusnak,
Végre menyországba hogy egykor feljuthass.
188A vármegyei tótság lakodalmi szokásai alapjában a magyarokéval megegyeznek, lényegtelenebb eltérések, hogy javarészt hétfőn kezdik a lagzit és kedden már be is fejezik. A menyasszonyt az esküvő napján az elveszett juh meséjével kérik ki a rejtegető násznéptől. A mondókák közül csupán az asztal fölött elmondandók versek, különben egyszerű kötetlen beszédformák. Megemlítendő szokás még a tótoknál az is, hogy a vőlegényes házhoz érkező menyasszonyt a vőlegény kenyérrel fogadja. A vőfélyek pántlikás és virágos botot nem használnak, csupán egy vékony vesszőcskét (prutyik). Kalapjuk nagy virágbokrétával díszített és tisztüket a kabaniczába elől baloldalt fűzött kendővel (hantušok) jelzik. A már annyi bajt és szerencsétlenséget okozó lövöldözést a lakodalmaknál a tótok épp úgy, mint a magyarok nagyon kedvelik és gyakorolják. Ha a lakodalmi menet szekereken, kocsikon vonul, a lovak füléhez a tótok fehér, a magyarok színes és erősen virágos kendőket kötnek.
A dobsinai németek lakodalmi ünnepsége ma már semmi különösebb czeremóniával nem jár. Vendégeskedés ezeknél is van, de sem versben, sem prózában, az egyes mozzanatokat a vőfélyek megszokott mondókákkal nem kisérik. A vőfélyek hosszú összehajtogatott, egyik végén vörös pamuthimzéssel, kivarrással díszített törülköző forma vásznat vetnek úgy a jobb vállukra, hogy a bal csípőnél a két végét megkötik. A hívogatást egyszerű szavakkal teljesítik. Régente, a bányászat virágzásakor, a lakodalmi szokásokat Dobsinán igen nagy czeremóniával tartották. Az eljárások, vőfély jelvények, mondókák és a lakodalom egyes mozzanatai a szerint, a mint rangban nagyobb, vagy kisebb bányász lakodalmát ülték, kerültek színre. A bányamesterek lakodalmi ünnepsége nagy díszszel és pompával volt összekötve. A templomban orgonasíp és ének mellett folyt le az esketési szertartás. Ezek a szokások azonban már évtizedek óta megszűntek és teljesen kimentek a divatból.
