Temetkezés.
Temetkezés.
Halottainak örök nyugalomra való helyezésénél – mint a megyei barkóság mondja – az utolsó szükség-nél s a magyarság által általában úgynevezett végtisztesség adásnál a vármegye népe a régi időkből reá örökségképen maradt szokásokat nagyobbrészt híven megtartja.
A halottas háznál való virrasztás, a kiterítéshez való készülődés, a temetésre való intézkedések megtétele, úgy a magyarság, mint a tótság és a dobsinai németség népeinél úgyszólván egyforma. A halottnézés általában szokás, de ezt Dobsinán csak az asszonyok teljesítik. A ház halottját mindig az első házban, fejjel az utczára néző két ablak között, a ház közepén a mestergerenda, vagy a hol ez nincsen, a padlás közepe alatt hosszában elhelyezett koporsóban terítik ki. Fejtől, a katholikusok rendesen két gyertyát állítanak. A kiterített halottat látogatók, különösen az asszonyok, nagy siránkozással emlékeznek meg a halott érdemeiről. Siratóasszonyok, kik elsirató mondókájukért ajándékot is kapnak, a vármegye barkó és palócz községeiben divatosak. Itt szokás a verses búcsúztatás is. A temetésen a családon és rokonságon kívül résztvesz az egész falu lakossága. A férfiak a koporsó és pap előtt, hónuk alá fogott lapos kapával vonulnak ki, míg az asszonyok a koporsó után siránkozva lépegetnek. Az egyházi szertartás és a koporsónak sírbaeresztése után, mindenki igyekszik egy-egy röget a koporsóra dobni, a férfiak pedig ezenfelül a magukkal hozott kapával hantolják be a sírgödröt és hantolják fel a sírhalmot.
A temetésben résztvett közönség, ha csak a halott hozzátartozói nem nagyon szegények – a gyászházhoz vonulnak, a hol evéssel és kevés ivással tort ülnek. A barkóknál és palóczoknál, ezeken a halotti torokon az asztalnál a halottnak egy helyet üresen hagynak, jeléül annak, hogy érzik hiányát és szívesen vennék, ha közöttük lehetne. A rövid ideig tartó tor után, még csak a családhoz tartozók, vagy a meghittebb ismerősök maradnak ott vigasztalóra.
A megye barkó és palócz népénél szokás az is, hogy ha a férj halt meg, akkor az asszony fekszik a temetés napjától kezdve egy hétig abba az ágyba, a melyben a halott vívódott és fordítva szintén. Szokás az is, hogy a fiatal legényt leányok, a fiatal leányt pedig legények viszik ki a temetőbe. A 189csecsemő, vagy egész zsenge korában elhalt leánygyermeket egy legény, a fiúgyermeket egy leány viszi a hónalj alá fogott kicsi koporsóban.
A dobsinai temetkezési szokások egy különlegességükkel viselik magukon a bányászok temetésének eredetiségét. Legyen a halott gyermek, ifjú, férfi vagy nő, minden temetéshez kivonulnak a díszbeöltözött, jelvényeiket is magukkal vivő bányászok és a halottat mindig ezek viszik ki a temetőbe. Történt a 70-es években, hogy egy rozsnyói diák temetésére, a ki Dobsinán lakó szüleinek a házánál halt meg, a rozsnyói ág. hitv. evang. főgimnázium felsőosztályú tanulói tanáraikkal együtt felmentek. A diákok korán elhúnyt társukat felváltva akarták kivinni a temetőbe. A kivonult bányászok az ősi szokást látták ebben megsértve és tiltakoztak ellene. Végre, mikor a fiatalságnak az elhúnythoz való viszonyát, nagy rábeszélés után méltányolni kezdték, engedték át tisztüket azoknak.
