Az 1865-iki képviselőválasztások.

Teljes szövegű keresés

Az 1865-iki képviselőválasztások.
Schmerling rendszerének bukásával ismét jobb napok köszöntöttek be a közélet terén. Az országgyűlés egybehívásával (1865 szeptember 17-én) csakhamar mindenfelé megindultak a választási mozgalmak a vármegyében. Győr városa, a melynek képviselője az 1861. évi emlékezetes országgyűlésen a határozati párt tagjai sorában foglalt helyet, már ekkor inkább Deák Ferencz mögé csoportosult; de azért a szélső iránynak is akadtak hívei szép számmal a polgárság körében. A november 22-én megtartott képviselőválasztáson a Deák-párti Kautz Gyula, egyetemi tanárt, választotta meg 777 szavazattal Krisztinkovich Ede 658 és Kozma Imre (az 1861. évi képviselő) 71 szavazatával szemben.
A vidéken november 18-án folytak le a választások. Téthen Eőry Sándort választották meg Takács Sándor ellenében. A pusztai (péri) kerületben Kálóczy Lajos ismét egyhangúlag nyerte el a mandátumot. Öttevényen gróf Zichy-Ferraris Bódog győzött Sebő Imre főszolgabíró és Földváry ellenében.
Az országgyűlés összeülése után a város és a vármegye közönsége szinte lázas érdeklődéssel leste a fővárosból érkező híreket. De a kiegyezés ügye még 1866 tavaszán sem jutott előbbre, a közhangulatot a mindegyre aggasztóbbá váló külpolitikai helyzet mellett, ismét rettenetes csapás tartotta lekötve. 1866. május havában emberemlékezet óta nem észlelt fagyok voltak az egész országban, s az ezt követő roppant szárazság tönkretette a vetéseket.
Még mielőtt kitört volna a porosz-osztrák háború, az ínség általánossá lett az egész vármegyében. Az ínségesek segélyezése körül főleg gróf Viczay Héder adta emberszeretetének fényes tanújelét. Közel 700 embert látott el élelemmel három hónapon át, s e segélyezés mindenkor állandó felügyelete alatt történt. (Vasárnapi Ujság 1874. évf. 4. szám.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem