Győrszentmárton.
Győrszentmárton.
Győrszentmárton, a pannonhalmi hegy alatt fekvő, magyar nagyközség. Ősidők óta megült hely, mely némely történetíró szerint Civitas Pannonia nevű római város helyén épült. Szent László egyik oklevele praediumnak mondja. Története szorosan összefügg a pannonhalmi monostoréval, melyről más helyen bővebben van szó. XIII. századbeli neve Olsuk vagyis Alsok volt és a szentmártoni egyház népei lakták. Albeus mester, IV. Béla pristaldusa, kit a király Szentmárton monostor birtokainak összeírásával megbízott, 1240 körül készült összeírásában említi e falut a fenti néven. A következő század közepe táján Olsuk Zentmarton és Olsousukoro, vagyis Alsó-Sokoró neveken szerepel. 1241-ben a tatárok pusztították. A monostort is el akarták foglalni, de az ebben az időben annyira meg volt erősítve, hogy e tervük, hosszas ostrom után sem sikerült. A tatárjárás lezajlása után a falu ismét benépesült és különféle szabadalmakat kapott. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogban. Az apátságon kívül, első királyaink alatt más birtokosai is voltak. Igy 1403-ban az Eörsyek, kiknek birtokából Zsigmond király Héderváry Miklósnak három szőlőt adományozott. 1582-ben már a mai nevén szerepel. A XVII. század elején a törökök elpusztították, de 1689-ben Rummer Márton főapát újra telepítette. 1609-ben városi kiváltságai voltak. A község fölött emelkedik a pannonhalmi főapátság hatalmas épülettömege, melynek régi várfalait a millennium alkalmából restaurálták. Az impozáns épületnégyszög elején emelkedik a magasba a főapátsági templom hatalmas, négyszögű tornya, aranyos kupolájával. Az épületcsoport az egész vidék fölött uralkodik és tiszta időben 25–30 kilométernyi távolból is látható. Ezekről az épületekről más helyen bővebben írunk. A község szolgabírói székhely, járásbírósággal, csendőrséggel, pénzügyőri szakaszszal. A lakosok katholikus kört tartanak fenn. Van itt posta, távíró és vasúti állomás, téglaégető körkemencze és gőzmalom. Pannonhalmán áll az ezredéves ünnepélyek alkalmából emelt millennáris emlék és a főapátságtól emelt Astrik-szobor. A községben már 1338-ban volt templom. 1734-ben újra épült és 1880-ban megnagyobbították. Van még egy másik kath. templom, melyet 1704-ben emeltek. Házainak száma 581, nagyobbára róm. kath. vallású lakosaié 3073. Ide tartoznak Imre major, Jánosháza erdőőrlak, Kis-Écs és Szentlőrincz tanyák, Wágnerkert és téglagyár telepek. Kis-Écs hajdan népes hely volt, mely a XIII. században már említve van. Ez időben több birtokosa volt, közöttük a Ravazdiak is. Később apátsági birtok lett. A török világban pusztult el. Szent-Lőrincz tanya hajdan szintén népes falu volt. A tatárjárás előtt Perecse néven szerepelt, Priza, Precha, Preche és Periche alakban. A XIV. században már a mai neve van említve, Szent Lőrincznek szentelt temploma után. A XII. század közepén Adalbert, Géza király követe végrendelkezik birtoka fölött arra az esetre, ha a követségből vissza nem térne. Úgy látszik azonban, visszatért, mert az apátság csak később és adomány útján jutott birtokába. Egy 1691-iki vármegyei jegyzőkönyv ez időben már pusztaként említi. Szent-Lőrincz határába olvadt az 1250-ben említett Ságh praedium. 1518-ban Sugó-Ságh, 34alias Uj-Ságh alakban van említve. A Szentmárton határában fekvő Illok erdő tartja fenn a hajdani Vylok praedium nevét, a hol templom is állott. Huilok, vagyis Újlak alakban III. Incze pápa 1216-iki bullája is említi, a mikor az apátsági udvarnokok faluja volt. Úgy látszik, 1609-ben pusztult el teljesen, mert akkor a töröknek behódolt puszta helyek között van említve. Ugyancsak a szentmártoni határba olvadt Lelka praedium is, mely szintén az apátság ősi birtokai közé tartozott.
