Mérges.

Teljes szövegű keresés

Mérges.
Mérges, rábamenti magyar kisközség, melynek első írott nyomát 1372-ben találjuk, a mikor a Pokiaknak itt részbirtokuk van. 1410 körül Mérges Miklós az ura. 1458-ban Mérges Miklós a maga birtokát Koczor Györgynek adja el, 1463-ban pedig a Szentgyörgyi grófok veszik meg Mérges Péter birtokrészét. Ezután a Pokiak lettek az urai, de 1509-ben Nádasdy Ferencz foglalta el tőlük. Úgy látszik azonban, hogy a Pokiak ismét visszaszerezték, mert mikor 1582-ben a vármegye itt a törökök ellen váracsot építtetett, ennek kapitánya Poki Mihály lett. Ugyanekkor Poki Mihályon kívül Poki István özvegye volt az ura. A Pokiakat a birtokban a Márffyak, majd a Kisfaludyak váltották fel. Később közbirtokosok lakták, most pedig Szabó Kálmánnak van itt nagyobb birtoka. Az a hely, a hol a váracs állott, ma is Várhely nevet visel. E váracs romjai még a mult század elején láthatók voltak. Hajdan itt a Rábán erős kőhíd vezetett át, melynek alapjait azonban a gyakori árvizek alámosták és a híd összedőlt. Az utolsó nagyobb árvíz 1876-ban sújtotta a községet. Ág. hitv. evangelikus templomát 1787-ben építették. A község házainak száma 47, ág. hitv. evangelikus lakosaié 241. Postája Rábaszentmihály, távírója és vasúti állomása Enese. Ide tartoznak Csemeztag és Kálmántag majorok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem