A mátraaljai síkság.
A mátraaljai síkság.
A vármegye déli felének képe egészen alföldi.
A hevesi fekete homok valósággal Kánaánja hazánknak s jó időjárás után csakúgy dönti az aczélos „tiszai buzát”. E gyönyörű síkföld, melynek nincs egy tenyérnyi területe buja növényzet nélkül, már előre sejteti, hogy a tiz-tizenkét kilométernyire fekvő akáczlombos szomszédfalu is, hová a tikkasztó melegben immár bágyadt léptekkel tartunk, csak olyan nyílt, derültképű, tiszta, formás és szabályos építkezésű lesz, mint a milyen az a másik falu volt, a honnan kiindultunk. Sejtésünk valóra vált. Széles főutcza húzódik a falun keresztül, melyből már jobbról is, balról is kiválik egy-egy kisebb utcza, sor vagy köz, mutatva, hogy az alapalak, a palóczföldön látott két házsoros hosszú falu, a természetes szaporodás vagy megtelepülés által nagyobbodva, köralakká kezd változni. A rendszerint eperfákkal s kis árokkal szegélyezett főút a kocsijáró út. A házak rácsos kerítése előtt egy-két méter széles, néhol deszkázott, vagy téglával, faragott kővel kirakott, itt-ott aszfaltozott, vagy legalább kavicsozott gyalogjáró-út vezet. A rácsos vagy deszkakerítésen a kocsi részére kapu, a gyalogosok számára ajtó nyílik. Mögötte, a ház két ablaka alatt a legtöbb helyen virágos kis kert díszlik. Maga a porta csak tágasabb s beosztása ízlésesebb, mint a felvidéken, egyébként nagyjából megegyezik vele. A ház keleti vagy déli oldala előtt, mert itt is véggel az utczára építkeznek, szép, tiszta, szabad térség van a közlekedésre vagy a háztartáshoz naponként tartozó munkák végzésére. Az általánosan ismert melléképületek, ú. m. istálló, sertésól, félszer, szertár, a háztól egészen külön sorban következnek, a háznak a kert felé eső végében. A jobbmódúaknál egyéb raktárakra is akadunk a porta alkalmas pontjain. A kamra sincs mindenütt 198magában a házban. A háznak minden zugára szükség van, az udvar meg elég tágas külön kamraépítésre. Annakelőtte e vidéken is ástak vermeket búza s egyéb termények elraktározására. Mostanában a búza magtárba, vagy, ha ez nincs, a padra, az egyéb termény pedig a pinczébe kerül. Azonkívül, hogy a legtöbb falu vízszükségletét a falu közkútjából, artézi kútból, elégíti ki, minden portán magasra nyújtja nyakát egy-egy gémeskút, mely jókora hosszúságú vályújából a ház állatait táplálja. A gémes kútak mellett minden faluban akad egy-két kerekes, szivárványos kút is. A teleknek egészen a kerttel határos részében van a tágas szérű, mely azelőtt rakodóhelyül és nyomtatásra szolgált. Mióta a gőzgéppel való cséplés lett majdnem általánossá, – hiszen egyik-másik faluban 3–4 gőzgéptulajdonos gazda is van – s mióta a vármegye üdvös tűzrendészeti szabályrendeleteit mind nagyobb energiával és sikerrel érvényesíti, a búza- és árpakazlak a határban vagy a kertek végében tömörülnek. A szérűn csak az esztendőn át szükséges takarmány és szalmaféle nyer helyet. A kertet, melyben gyümölcsfa is akad, itt is alacsony kerítés vagy sövény választja el a gazdasági udvartól. Az ekként felszerelt s beépített porta utczai végében, úgy hogy jobban a „verő”-nek feküdjék, áll az egyenközény alaku ház, melynek külső s belső képe egészen olyan, mint a nagyalföldi magyar ember hajlékáé. Építési anyaga rendszerint kőalap és vályog (sártégla), de újabban sűrűn használják a követ vagy téglát is. A zsellérsorban lévők két deszka közé még most is sárból verik a ház falát. Általában magasabbra húzzák a falakat s karcsúbban, nagyobb ízléssel építenek, mint azt a felső vidéken láttuk. A tetőzet a régebbi házakon nád, ritkábban zsúp, az újabb keletűeken elég sűrűn járja a zsindely, cserép, bádog, sőt az eternit-pala is. A házak általában fehérre meszeltek, de az ablak felett s az alján széles kék, sárga vagy fekete sáv határolja a fehér mezőt, melynek közepén át is, a két ablak között, hasonló színű s vastagságú szalag húzódik le függőleges irányban. A sok fehér ház közül minden faluban kiválik egy-egy sárgára, zöldre vagy halványkékre meszelt ház. A tetőzet mindenütt megnyúlik ereszaljjá, melyet ízlésesen faragott fa, vagy téglából rakott hengeralakú oszlopok tartanak. A tetőzet homlokzata, a vályogból vagy téglából rakott vértelek (tűzfal), az IHS betűkkel, vagy a tulajdonos nevének kezdőbetűivel s az építés évének számával ékeskedik. Az ámbitus félköríves bejáratát és az utczára néző két ablakot koszorúszerű díszítéssel látják el. Általában nagy az alföldi hevesmegyei embernél a díszre, a czifraságra való hajlam. Majdnem minden újonnan épült ház új meglepetés a falubelieknek. Egészben véve mégis egy e vidéken a házépítési tipus. Minden háznak két szobája van. Az egyik, az utczára néző, a „tiszta ház,” a másik a „lakó-ház.” A kettő között van a pitvar s a tőle ajtótlan fallal elválasztott konyha. A konyha valóban konyha, nem úgy, mint a palóczoknál. Már nem a kemenczepadon, hiszen a tűnőfélben levő búbos helyét kályha foglalta el, hanem masinán (porhert) főzi a gazdasszony az ételt. A kétszobás-rendszer hasonlíthatatlanul nagyobb kényelmet nyújt a lakóknak. A hátulsó „ház” a család nappali és hálószobája, az utczára néző „tiszta ház” a vendégszoba. Tisztes vendéget itt fogadnak el. Az asztalon, karszékeken, almáriomokon vagy kaszlikon kivül, van benne két, majdnem a gerendáig érő „emeletes” ágy is. Az úri divat utánzása, főleg a vasútmenti községeken (pl. Vámosgyörk), valósággal „szalonná” alakítja át a ház e részét. Divány, kényelmes székek, sőt fotellek várják a vendéget. Az asztalt terítő takarja, rajta friss, a ház előtti kertből kikerülő rezedával vagy muskátlival megtöltött virágtartó áll, felette ízléses függő lámpa lóg, a falakat képek, jobbára szentképek vagy történelmi nyomatok díszítik. E szoba minden valamirevaló gazdaembernél padozva van, sőt néhol „pokrócz”-czal is el van látva. Lám, lám! Mire képesít a „módi”, s mire vezet az alföldi népünkben nagyon kifejlett majmolás és urizálás. Sőt újabban a magyar parasztház ősi tipusát is kezdik elhanyagolni és L alakú, 3–4 szobás úrifajta házakat építgetnek. E fokon már nem a népi építő-iparművészet alkotásaival, hanem az „okleveles” építő-vállalkozó ízlésével állunk szemben.
