Életmód.
Életmód.
Igy van a ruházkodásban, így van az életmódjában is. A palócz ember e részben is konzervatívabb. Ősi eledelei, a levescsík, a lakodalmi bordás leves (csigatészta leves), s levesféle ételeinek, mert ez a palócz legfőbb eledele, egyéb számtalan faja, mint a possadt hab eczettel berántva, a csóré, a levesgaluska, a kompér-leves, a lebbencs-leves, a pila, a gölődén, vagy furkó-leves, a habart hurka-leves, a zsufa, a kiszi vagy czibere s az író; aztán a főzelékek közül a mismás (bab és krumpli együtt), a sűrűre főzött krumpli vagy törött bab eczettel, az u. n. possadt étel, a lakodalmakon elmaradhatatlan tejbekása, a káposzta marha- vagy juhhússal, a teőtelękes káposzta, a leforrázott kukoricza- vagy árpalisztből szaggatott gancza épúgy, mint a husfélék közül a juhhús, télen a disznóhús, nyáron a csirke, tyúk, ősszel a liba sajátos módon készítve, mint rántottába sült tyúk, a paprikás tyúkhús, a főtt tészták közül a nyögvenyelő (tálban felvert tészta reszelt krumplival keverve), a szűzen (tisztán, forró zsírral leöntve) vagy káposzta csíkval kevert főtt tészta, a sültek közül a kalács, a béles (lepény, rétes-féle), a mákos vagy lekváros patkaó, a barátfli (pogácsa-nagyságú kerek sütemény lekvárral vagy szilvával), a ferenteő vagy (Széken, Szajlán, Terpesen, Szúcson, Bocson, Csehiben) fentő, a bodak, a morványkalács, a tekercsík vagy guba, a gúnárnyak, a kompéros, a bocskoros málé és görhe, miként Istvánffy Gyula az Ethnográfia IX. évfolyamában annyi szakszerűséggel leírja, egészen sajátos palócz módon készítve, állandóan és változatlanul „étlapon” vannak. A síklakók azonban ételeikben és étkezési módjokban is kezdik az úri osztályt utánozni. Csak egyet. Reggelre kávéból, sőt theából (Füzesabony, Vámosgyörk), délre és estére, terített asztalon, a közönségesen ismert és módon elkészített polgári eledelekből alakul ki a hevesi magyar ember ételsora. Még a mezőn is csodás változás bontogatja meg a régi magyar hagyományokat. Lehet, hogy itt-ott inkább furcsaság, mint rendszer, inkább groteszk kinövés, mint szokás, de a zsemlye, a virstli, a szafaládé s a modern gyáripar konzervjei is (pl. olajos hal) előkerülnek már a tarisznyából, melybe annakelőtte csak a „kakastejjel” sült kenyér, vagy madárlátta czipó, aztán szalonna s hozzávaló zöld paprika vagy hagyma illett bele. Egészben véve jól él a hevesmegyei parasztember. Még a palócznak is bőven van mit aprítania a tejbe. Természetesen Hevesben is van szegény ember, épen úgy, mint más hasonló területi és égalji viszonyok közt fekvő vármegyében. Sertést a legszegényebbje is öl, s a legtöbben annyit, hogy a zsír és szalonna egy „nagy családos” gazdánál is újig kitartson. Pedig ezekből ugyancsak sok kell. A hevesmegyei nép mindent zsírral főz s nem szereti a „szegényes” ételt; a szalonna meg, főleg a férfi-népnek, reggel kávéja, sokszor a mezőn ebédje, délután ozsonnája s néha vacsorája.
Az étkezés rendje és módja az anyagi jólét szerint más és más. Ezen belül is különbség van a nyári és téli időszak szerint. A tehetősebbeknél, a gazdáknál, a reggeli, déli és esti étkezés mellett, csaknem mindenütt „harapnak” valamit ozsonnára is. A napszámos is kiveszi ezekből a részét, ha dologban van, főleg ha másnak dolgozik. A palócz tavaszi szántás idejéből „szenmihályig” (Szent-Mihály napja, szeptember 29) háromszor, téli hónapokon át napjában kétszer étkezik, reggel 8–9 és délután 4–5 óra között. Az étkezés módja lent elég fejlett. Míg azelőtt egy közös, földre tett tálból merte gazda és cselédje s a ház apra-nagyja a „levet”, jó távolból nyujtogatva utána „pakfon” kanalát, ma már asztalt terít s tányérból költi el ételét. S mivel a legtöbb vidéken, a homokon is, magának a gazdának terem bora, ha mindennap nem is, de vasárnap ebből is kerül az asztalra. A családban első ember a férfi, s ez az asztalnál ülésben és a szedés sorrendjében is kifejezésre jut. A palóczok is asztalra teszik az ételt, de még közös tálból vagy lábasból esznek fakanalakkal. Nálok a fehérszemélyeknek 209nincs helyök az asztalnál, hanem rendszerint a férfiak mögött állva, azoknak vállain keresztül kanalaznak a tálból. Az „apró cselédek” meg hol a lóczán, hol a ház „feögyin”, hol meg „az ereszet alatt a teőtésen” lakmároznak, szintén közös tálból. – Földmíves emberekről léven szó, az étkezés módját a hely szabja meg. Ha a mezőn van, akkor természetesen a szűre a lóczája, a puszta föld az asztala s árnyékos fa vagy frissen rakott buzakereszt a napvédője. Ülve vagy guggolva kenyerez a bőséges tarisznyából s húz nagyokat a vizes „kossó”-ból. De csak a szegényebbje, vagy kinek nincs gondviselő élete párja, mert a feleséges ember hazulról kap jó és bő ebédet.
