A Névtelen Heves vármegyéről.
446A Névtelen Heves vármegyéről.
A mai Heves vármegye területét a Névtelen „Gesta Hungarorum”-ja említi először. A hegyeket, völgyeket, várakat és helységeket, folyókat és patakokat oly alaposan ismeri országunk éjszaki és éjszakkeleti részeiben, hogy többen ebből azt a be nem bizonyítható következtetést vonták, hogy az egri egyházmegye papjai voltak.1) A Névtelen, lovas őseink honfoglaló útját vázolva, elmondja, hogyan jutottak le Árpád vitézei az Eger, Tisza és Zagyva vizének környékéig.
1) Adatok az egri egyházmegye történelméhez. II. 491–492.
„Árpád vezér és övéi megindulván, az Egur (Eger) vizéig jövének és ott gunyhókat készítvén, több napig maradának s azon halmot, melyen a vezérnek leveles szint csinálták, Zenuholmunak (Szíhalom) nevezék s táboruk az Ustoros vizétől Pourozlou (Poroszló) váráig terjedt. Innen megindulva, a Zogea (Zagyva) vizéig jövének és tábort ütének azon folyó partján a Tiszától a Mátra erdejéig s meghódoltatták a föld minden lakosait a Kőröstől a Zogeva vizéig és Zepus (Szepes) erdőig. Akkor Árpád vezér a Mátra erdejében egy földet adott Edunak és Edumennek, a hol aztán unokájuk, Pata várat épített, kiknek a nemzetségéből származott sok idők multával Sámuel király, kit kegyességéért Obának neveznek vala”. (32 fejezet.) – „Ekkor azon három úr (Zuardu, Kadosa, Huba) Árpád vezértől búcsút vévén, megindula azon helyről, melyet Pasztuhnak (Pásztó) hívnak és a Hongun vize mellett lovagolva, azon folyón átkelének a Souyon vize mellett.” (33. fejezet.) – Majd az 57. fejezetben a tiszamenti részekről ezt olvassuk: „Azon időben a besenyők földjéről jöve egy fejedelmi származású vitéz, kinek neve vala Thonuzoba, Urkund atyja, kitől a Thomaj nemzetség származik; kinek Toksun vezér lakóföldet ada a kemeji részeken a Tiszáig, a hol most Obad rév vagyon. Hanem ez a Thonuzoba, Szent István király, Toksun vezér unokája idejéig élt. S midőn boldog István király az élet igéit hirdeté és a magyarokat keresztelé, akkor Thonuzoba hitben gyenge lévén, nem akara lenni kereszténynyé, hanem nejével együtt élve2) temettetett el az obádi révbe, nehogy keresztelve, maga és neje a Krisztussal örökké élne, de fia, Urkun kereszténynyé leve, él a Krisztussal mindörökre.”
2) Pauler Gyula a „Vivus szót női névnek tekinti, Karácsony János „Ujjas”-t sejt benne. A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. III. 104.
A Névtelen jegyző leírása, a honfoglalás útjára vonatkozólag, egészen természetes. Lovas őseink bizonyosan a folyók nyílt völgyén haladtak előre s így foglalták el a Mátra alján elterülő vidéket. E vidék nem lehetett valami sűrűen lakott, itt különböző népelemek tanyáztak, az avarok megerősített „ring”-ekben és az avarokkal egyidejűleg hazánkba jött szlávok földváraikban, a „grad”-okban. Az itteni „ring”-ek és „grad”-ok körül vívott küzdelmekről azonban semmit sem őrzött meg a Névtelen. A honfoglalást nyomban követte a meghódított és meghódolt földek megszállása. A Névtelen szerint Edu és Edumen kún népe kap földet a Mátra vidékén, Thonuzoba besenyő vezér pedig a kemeji részeken a Tiszáig, a hol most Óbád rév vagyon. Sokan e tudósítást szószerint vették és a kúnokkal összeköttetésbe hozták a palóczokat. De a történeti kutatások beigazolták, hogy a kúnok törzsei nem csatlakozhattak őseinkhez Kiew tájékán; a besenyő és kún népek első megjelenése hazánkban Szent László korába esik. IV. Béla idején a Duna és Tisza, a Kőrös és Maros, a Maros és Temes folyók között ütötték föl sátraikat és ide-oda barangolván, fosztogatták a magyarokat. Ügyeiket IV. László 1279-i kún-privilégiuma rendezi. E kiváltságlevél értelmében a kúnok hét nemzetsége ugyanazon a helyen telepszik le, a hol IV. Béla király korában lakott. Ezenkívül a király nekik adományozza a magvaszakadt nemesi családok birtokait és a tatárdúlás következtében üresen maradt területeket.3) A palóczok a Szent László korától, éjszakról beköltözködő kún telepesek leszármazottjai. A Névtelen leírásából annyi kétségtelen, hogy a Tomaj nemzetségnek később a Tisza mentén birtoka volt és a XIII. században Tomaj és Örkény (Urkun) nevek sűrűn fordulnak elő e nemzetségnél.
3) Endlicher: Mon. Árp. 559–565.
A Névtelen Pata várnak is honfoglalási eredetet ad, de e várépítés a X. században egészen ellenkezik lovas őseink akkori életmódjával. Patán, okleveleink tanúsága szerint, birtokrészek voltak s e birtokrészek idővel mind az Aba nemzetség kezébe jutottak. II. Endre 1234-ben az Aba nemzetségbeli Sixtus fiának, Demeternek juttatja Patának azt a negyedrészét is, mely eddig a vármegyét illette.4) E birtokos Aba nemzetségnek a XII. században már több tagja Pata nevet viselt. Ezek egyike építhette itt, a helység fölötti hegyen ama földdel körülsánczolt lakóházat, a melyet idővel a nemzetség tagjai mindjobban megerősítettek. Ebből lett Pata vára. A hagyomány fenntartotta és a leletek s honfoglaláskori sírok – melyeket Bartalos Gyula dr. felkutatott és ismertetett – kétségbevonhatatlanul bizonyítják, hogy őseink a Mátra vidékét és a Tisza mentét mindjárt megszállották, de a Névtelen leírásából nem tudhatjuk meg, melyik törzsnek vagy nemzetségnek volt a mai Heves vármegye területén elsőszállási birtoka. De Heves vármegye történetének megismerésére helyesebb, ha a Névtelen leírását mellőzve, a ránk maradt Árpádkori oklevelek után indulunk.
4) Wenzel X. 329–332.
