Ősi birtokviszonyok.
Ősi birtokviszonyok.
A sokszor keresett „Szent István regestruma”, az egyetlen hiteles forrás, amelynek adatai alapján a Szent István-féle ősi várispánságok számát, kiterjedését 449megtudhatnók, nyomtalanul eltünt, így Heves vármegye s a régi hevesi várispánság multjára csakis a régi birtokviszonyok vethetnek világot. A honfoglalás alkalmával az ország területét nemzetségek szerint szállották meg. Kézay krónikája szerint a magyar nemzet beköltözésekor 108 generácziót, vagy tribust számlált, de e nemzetségeket ma már megállapítani nem tudjuk, mert a XII–XIV. századi oklevelekben előforduló genus szónak semmi köze sincs Kézay 108 nemzetségéhez. Az oklevelekben a genus szó legtöbbször czélszerűségből fordul elő; vezetéknév híján, vagy a helyet, vagy a családot jelöli, a honnan valaki származik. Ennek a segítségével tudták a kortársak megkülönböztetni a hiteles helyeken, vagy a királyi udvarban megjelenő sok egynevű embert egymástól. Minden ősi nemzetségnek a honfoglaláskor külön terület jutott, a melyet a források descensus-nak, szállásnak neveznek. E szállásbirtok közös birtok, a melyen a nemzetség tagjai nomád földközösségben éltek. Nyájaikkal egyik vidékről a másikra költözködtek. Csak a földmívelés terjedése köti le őket szorosabban egy helyre. Ekkor a nemzetségek közös táborai szétoszlanak, az egyes ágak önállóan rendezkednek be. Majd további osztozkodás következtében minden családnak meglesz a maga külön birtoka s úgy keletkezik az egyéni birtok, a magántulajdon. Eleinte csak a mívelés alá vett területek, a szántóföldek voltak magánbirtokok, ellenben a nádasok, erdők, réteg, legelők továbbra is közös birtoknak maradtak. Törvényeink védték a magánbirtokot. A családok adománylevelüket többször átiratják. Örökösödésnél határukat bejáratják és erről hiteles diplomát kérnek. Igen sok erőszakos birtokfoglalás történt a régibb időkben és szerencsére számos birtokpöri oklevelünk kikerülte a pusztulást. Ma ezek nyomán kell rekonstruálnunk a mai vármegye területének régi birtokviszonyait.
Kő- és bronzkori leletek a tiszafüredi muzeumból.
Részlet a zagyvaszentjakabi leletből.
Az Árpádkor vége felé és a XIV. században az ősi honfoglaló nemzetségek hazánk területén már nagyon szétoszlottak, igen sok szerzett és királyi adománybirtokuk volt. Mégis ott kell keresnünk az egyes nemzetségek ősi fészkét, a hol a nemzetség tagjai legsűrűbben fordulnak elő. Ez volt ennek a nemzetségnek honfoglalási birtoka. E szerint a mai vármegye területén két ilyen középpontot találunk. Az egyik Gyöngyös vidéke, a másik a Tisza mentén Abád vidéke. Gyöngyös vidékén szomszédosak az Aba nemzetség Adácsi, Amadé, Aszalay, Csobánka, Debrey, Kompolti, Rédei, Verpeléti ágai. A Tisza mentén szomszédosak az Aba nemzetség Amadé, Csobánka, Gagyi, Kompolti, Verpeléti ágai.5) Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a mai vármegye területén az Aba nemzetség kapta elsőszállási birtokát. Az egész nemzetséget joggal köthetjük Aba Sámuelhez, a ki e nemzetség igazi megalapítója volt. Krónikáink egyhangúlag hirdetik, hogy az Abádnál megölt Aba Samu királyt Gyöngyös mellett a sári monostorban, tehát a nemzetség elsőszállási birtokán temették el.
5) Karácsonyi János i. m. I. 38–71.
Másik nagyobb birtoktest az egri püspökségé volt, melynek 1261-ben kiállított adományleveléből azt látjuk, hogy az egri püspöké volt az egri völgy (vallis Agriensis) fölfelé és lefelé egész a Tiszáig.6) Az egri püspökségnek szintén alapítása korabeli birtokai voltak: Bátony, Szurdokpüspöki, Gyöngyöspüspöki. Bátonyt és Fedémes egy kisebb részét II. Endre egri püspök 1295-ben kicserélte Pous comesnek hevesvármegyei Bátor birtokával, minthogy Bátor közelebb esett Egerhez, a püspöki székhelyhez, mint Bátony.7)
6) Balássy: Heves vármegye története I. Oklevéltár 299–302.
7) W. X. 200.
