A nagy szénatermés és a legelők (pascua) alkották alapját az állattenyésztésnek. A gazdáknak ökreik száma szerint való megkülönböztetése már ekkor szokásos volt. Egerben a királylátáskor 20 ökröt vágtak le. Szarvasmarhákkal kereskedtek; az egri püspök számadáskönyvében is többször van szó vételről. A számadómester Polgári birtokba Forró vásárján 18 tinót vett 32 forintért, 8 igás ökröt 28 forintért, 32 borjas tehenet (vitulosas vaccas) 71 forintért, a hidvégi birtokba 16 igás ökröt 56 forintért. A szarvasmarha-tenyésztés mellett híres volt a lótenyésztés. Az egri püspök csikótizedet kapott, a csikókat ménesekben neveltette a királyfi számára. Balázsy szerint Ménesitón és Lovásztelekin voltak a püspök ménesei, a Bakocs-kódex szerint Hidvégben. Az 1493-iki királylátáskor az udvarmester, hogy bandériummal fogadják a királyt, Egerben 88 lóra osztott ki költséget, 264 frtot, a dobosok és trombitásoknak 48217 lóra 51 forintot. Mikor a püspök ugyanaz évben Egerből eltávozott, 176 lovas banderialista és 17 lovas trombitás és dobos kísérték ki. A lovászmester (magister agazonum) és a lovászok (agazones) azok között szerepelnek a kik a püspöktől „sallarium”-ot, fizetést kapnak. Török lovakat is tenyésztettek; szerepel György, a török lovak gondozója „servitor equorum Turcorum.
A juh-, bárány- és kecsketenyésztésre is találunk adatokat. Az egri püspök báránytizedeit a nagy- és kishevesi járásból az egri vár fenntartására fordították. Ezekből 1493-ban 4269 bárány jött össze 400 forint értékben. Heves vármegye többi tizedkerületéből a püspöknek 2800 bárány jutott, ezeket elhelyezték Szikszón, Polgáriban s más birtokokon, többet átadtak belőlük egyes helyekre kiegészítésképen, 270 darab elhullott belőlük. A többi megyékből köteles tizedjárandóságot eladták, az udvarmester bejegyezte, hogy 1493-ban 3330 bárányt adott el 406 és fél forintért. Szokásos volt a szolgálmányok között a húsvéti bárányok beszolgáltatása. Olvasunk még gödölyékről (hoedus), kecskékről (capra, caprella).
Kiterjedt volt a sertéstenyésztés. Olvasunk malacztizedekről (porcellus, suellus), disznószolgálmányokról (porcus), hízott disznókról (porcus pinguis), emséről (scropha), májusi sertésekről (porci majales), ártányokról (castrati). Egerben 1495-ben a sertésekben nagy hiány van, a 4 sertést a püspök engedelméből pénzben fizetik meg, egy sertés ára 1 1/2 forint. Igy a járandóság 33 forintot tenne ki, de a collectornak és viczeprovizornak adnak belőle 11 1/2 forintot, így a püspök jövedelme 21 1/2 forint. Tárkányban a püspöknek disznóit makkoltatták, ott találjuk a kondásokat. Három kondás van: Mihály és Gergely évi sallariuma két-két forint, mellettök szolgál Balázs 1 forint fizetésért. Tárkányban sok sertése volt a püspökségnek, vettek is hozzá 1494-ben 170 darabot. A sertéstenyésztés főeszköze a makkoltatás volt, tehát legjobban ott dívott, hol makoltatásra alkalmas tölgyfák és bükkfák voltak. Azért a sertésszolgálmányoknál többször hozzáteszik, mikor elegendő makkoltatás van, (quando glandes sunt), vagy megokolják a szolgálmányt, mivel jó makkos erdejük van. A Mátra és a Bükk erdeit nem is említve, a püspökség 1261-iki oklevelében olvasunk Euremnél, azaz Örvénynél a Tisza két partján levő erdőségről, az abádi révhez közel eső Bere erdőségről, a Szalóki nemzetség Aranas erdejéről. A Bakocs-kódex többször megemlíti a sertések értékesítését, szól a szalonna-besózásról (ad larda salsanda), így 1494-ben 437 darab só kellett a besózásra.