Visontai Soma.

Teljes szövegű keresés

Visontai Soma.
Visontai Soma, jogi doktor, udvari tanácsos, országgyűl. képviselő, szül. 1854-ben, Gyöngyösön. A jogi pályára lépett és az egyetemen feltünést keltett kiváló szónoki tehetségével s az egyetemi ifjúság hazafias mozgalmainak vezetői közé tartozott. Joggyakornok szülővárosában volt és mint a Közügy czímű pol. lap megalapítója és szerkesztője, nagy publiczisztikai működést fejtett ki. Később Budapesten ügyvédi irodát nyitott. Először Újvidék, majd három ízben szülővárosa, országgyűlési képviselőnek választotta. Jelenleg Ungvár város országgy. képviselője s a függetlenségi negyvennyolczas pártnak egyik vezető tagja. Másfél évtized óta tagja a képviselőháznak, s ez idő alatt élénken részt vett a Ház tanácskozásaiban, különösen az új bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat előkészítésében és tárgyalásában s mint kitünően képzett jogász, számos módosítással járult e törvény tökéletessé tételéhez és gyakorlati keresztülviteléhez. Azonkívül igazságügyi és közgazdasági kérdésekben szólalt fel gyakran. Így többek között az olasz borvám-kedvezmény megszüntetésének indítványa tőle származott, nemkülönben a tengerszem-kérdésben hozott választott bírósági határozatot támadta meg. A Bosznia és Herczegovina annexiójára vonatkozó fontos közjogi és nemzetközi jogi kérdéseket felölelő törvényjavaslat előadójává Visontait választották meg. Mint ügyvéd, közismert nevet biztosított magának. Különösen előnyösen keresett bűnügyi védő. Feltünést keltett Tomics Jásának, a Zasztava szerkesztőjének megvédése. 1905-ben Lujza belga kir. herczegnőnek, férje: Fülöp szász-koburggótai herczeg elleni válóperében, a herczegnő képviselője volt. 1908-ban nyerte el az udvari tanácsosi czímet és ugyanakkor lett a m. kir. Kúria ügyvédi fegyelmi tanácsának tagja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem