Ferencz József.
Ferencz József.
Herczeg Koháry Ferencz.
(A hontmegyei múzeumból.)
Ignácz József legifjabb gyermeke, Ferencz József, a ki 1767. szeptember 4-én született, nagynevű családjának utolsó férfi sarja volt.
Koháry Ferencz József alig tíz éves volt, mikor atyját elveszítette; de daczára az akkori nevelésnek, mely a főúri ifjuságot elnémetesítette, teljesen hibátlanul beszélt és írt magyarul, miként azt fenmaradt levelei is tanúsítják. Hivatalos pályáját 1787-ben, az akkor fennállott magyar-erdélyi udvari kanczelláriánál kezdte, 1789-ben már udvari titkár lett és tanácsosi czímet nyert. A II. József halálát követő nagy átalakulások ellenére is megmaradt a kanczellária szolgálatában; 1793-ban átvette Hont vármegye örökös főispáni méltóságát, melyet haláláig megtartott, 1796-ban már Hont vármegye főispánjaként vett részt az országgyűlésen. 1798-ban udvari tanácsos, majd gróf Révay halála után (1801.) az udvari kamara alelnöke lett, O’Donnelnek, az udvari kamara elnökének halála után pedig átvette a pénzügyek vezetését. 1811-ben alkanczellárrá, 1814-ben pedig magyar királyi főpohárnokmesterré neveztetett ki. Hivatalos állásáért fizetést nem fogadott el, sőt a 23 éves franczia háboru alatt tetemes anyagi áldozatot hozott az uralkodóháznak. Hont vármegye főispánjaként gyorsan kiállíttatta a vármegyére eső ujonczlétszámot és a kivetett adó-átalányt és e mellett a magáéból is sokat áldozott a háboru czéljaira; nagy összegeket ajánlott fel még a rokkantak házára. A franczia háboruk alatt kifejtett tevéknységeért, 1813-ban, az arany polgári érdemkeresztet, utóbb pedig az arany-gyapjas rendet kapta. A mint hivatalos gondjaitól szabadult, örömmel tartózkodott magyarországi birtokain, különösen Felsőbalogon és Olsván, hol 1796-ban kezdte építtetni a kastélyt, melyet 1801-ben fejeztek be. Különös érdeklődést tanúsított a gömöri vasipar iránt is. 1793-ban a vasérczolvsztást Nagyrőczén rendeletileg szabályozta; a kohók szabad birtokosai és a vasolvasztó czéh részére szabályokat adott ki; a kemencze tulajdonosoknak megparancsolta, hogy olvasztó-kemenczéjüket gyakran újítsák meg és olcsóbb, tisztább vas termelésére törekedjenek. De a tudományoknak is lelkes pártfogója volt ez a Koháry. A lévai kegyesrendi gimnázium létesítéséhez, 1807-ben, 500 forinttal járult, a rozsnyói ferenczrendiek is hatalmas pártfogót nyertek benne. Ezek közül választotta udvari káplánjait a felsőbalogi kastélya számára; ezek között volt a számos kómikus esete miatt híressé vált Suth Gerő, kivel gyakran eltréfált. Egy ízben, midőn 1813. július havában Koháry ismét Felsőbalogon járt, Suth Gerő azzal a folyamodványnyal járult a grófhoz, hogy a neki eddig kijáró 12 akó bort emelje a kétszeresére. Koháry Ferencz azonban július 13-án kelt sajátkezü levelében megtagadta e kérést. »Jóllehet – úgymond – kérelmező tisztelendő atya az öregek tápláló tejének állítja lenni a bort, mégis illő megemlékeznie arról is, hogy a véneknek mindenben mértékleteseknek kell lenniök. Már pedig kétlem, hogy képes lenne-e a kért bor a folyamodó szomjazó torkát akkor is kielégíteni, ha minden hordó egy-egy fejős tehénné változnék. Ép azért, mert a tisztelendő atya egészségét fentartani óhajtom: legtanácsosabbnak vélem, hogy azon 12 akó bor, melyet ön még ifjabb korában, midőn az élet gyönyöreit élveznie inkább szabad volt, kapott, a jövőre felére leszállíttassék, s a másik fele ugyanannyi akó sörben szolgáltassék ki, miután ennek édessége a borszesztől 472megromlott vérét leginkább javíthatandja meg. Az említett Rozsnyóra átköltözését pedig legkevésbbé sem tanácsolom, mert ott annyi ifju társai közt akkor sem jutna önnek hat akó bor, ha önre bíznák a pincze kulcsát, a mit azonban önnek az írásban való kitünősége miatt alig hiszek megtörténhetőnek.« (Vasárnapi Ujság. 1861. 45.)
Gróf Erdődy József m. kir. udvari kanczellárnak államminiszterré történt kinevezése (1820.) alkalmával, az uralkodó bizalma Koháry Ferencz felé fordúlt és őt szemelte ki a távozó kanczellár helyébe.
Szentantal – A Koháryak ősi kastélya.
(Jelenleg Fülöp coburgi herczegé.)
Koháry Ferencz ép a legválságosabb időben került a kanczellária élére. Ekkor már ötvenen túl volt, fényes hivatali pálya állott mögötte és habár új tisztét is lankadatlan buzgalommal töltötte be, hivatalos működése nem hozta meg a kívánt eredményt; de ez nem rajta múlt, mert Metternich államkanczellár önkényes uralma sokkal jobban kiélesítette az ellentéteket, semhogy azokat kiegyenlíthette volna.
A mikor Koháry ferencz a hivatalába lépett, a kormány és az ősi alkotmány megvédésére tömörült vármegyék között a szent szövetség megalakulása óta inkább csak papiroson folyó háboru immár komolyabb alakot öltött. Midőn az elbizakodott államkanczellár 1820-ban rövid úton újból 35 000 ujonczot követelt a vármegyéktől, a magyar kanczellária is kifejezte aggodalmait a törvénytelen rendelet következményei felett. De Metternich nem tartozott azok közé, a kik félúton megállanak. 1821. április 4-én kibocsáttatta Ferencz királylyal az ujonczozás elrendelése tárgyában kelt leíratát, melyet az 1822. augusztus 13-án kelt rendelet követett, mely a legsúlyosabb adóemelést vonta maga után. A kormány a vármegyéktől a hazai törvényekkel homlokegyenest ellenkező rendeletek végrehajtását követelte; erre azután a nemzeti ellenállás félelmetes erővel tört ki. Koháry, a ki jól ismerte a hazai viszonyokat, mindezt előre látta és meg is mondta, de Bécsben süket füleknek beszélt. Mikor a rendeletek végrehajtására került a sor, melyet sikerült is neki ideig-óráig elodáznia, Koháry kénytelen-kelletlen hozzáfog a gyűlöletes munkához, melyből mindennek daczára érintetlenül kerül ki és hat évig tartó kanczellársága nem vet árnyékot fényes pályájára.
Arra azonban nem vállalkozott, hogy a törvénytelen rendeleteket Hontban, a saját vármegyéjében, hajtsa végre. 1823-ban, maga helyett, báró Eötvös Ignáczot küldi főispáni helytartónak, a ki ugyan kényszereszközök nélkül hajtotta végre Hotban a rendeleteket, de nevét e szereplésével örökre gyűlöletessé tette. Koháry azonban igazi nagyúri bőkezűséggel gondoskodik róla; előbb a megüresedett hétszemélynöki állások egyikére szemeli ki, majd az ő ajánlatára a felség főpohárnokmesternek nevezi ki és évi 3000 frt járadékot biztosított neki.
A királyi biztosok kiküldetése alkalmával is azon igyekezett Koháry, hogy a törvényes formák betartásával a nemzeti küzdelem élét elvegye, ezért nem egyezett bele Lónyay Gábor zempléni királyi biztos előterjesztésébe, a ki közgyűlés nélkül akart a megbízatásában eljárni; csupán annyit engedett meg, hogy a közgyűlést ne őszszel, hanem deczemberben tarthassa meg. (Millenn. Tört. IX. 105.) Sokszor undorral vette a hivatalos jelentéseket, mert a kik a kormány szolgálatában állottak, egyenes megbízás nélkül árulkodtak nála. A mikor a kormány az ellenzék vezérférfiait hűtlenség czímén bíróilag felelősségre akarta vonni, Koháry a Németh János kir. ügyigazgató álláspontját támogatta, mely szerint hűtlenségi per megindítása helyett az ellenzék kiválóbb tagjait részint maga a király, részint a főispánok és a kir. biztosok útján dorgálja meg, mihez nagynehezen sikerült Ferencz király hozzájárulását kieszközölnie. A vármegyék bátor magatartásával megbukott az önkényuralom. Ferencz király 1825. szeptember 11-ére egybehívta az országgyűlést Pozsonyba, hova Koháry is követte a szeptember hó folyamán megérkező udvart.
Az országgyűlés folyamán leginkább Pozsonyban tartózkodott, honnan gyakran átrándult a Moson vármegyében fekvő Oroszvárra, gróf Zichy Károly kamarai elnökhöz, a hol 1826. június 27-én este 9 órakor szélhüdés következtében váratlanul elhalálozott. Hült tetemeit Garamszentbenedekre vitték, a hol július 5-én helyezték a családi sírboltba. (Orsz. Lev. Liber Dignitariorum.)
A szentantali kastély lépcsőháza.
A szentantali kastély billiárdterme.
Külsejére nézve daliás alak volt. Dús, kissé lombos hajtól övezett magas homloka mély értelemről tanúskodott; élénk szeme, szabályos szép orra és símára borotvált arcza igazi nőies finomságú volt; ezt az üdeségét haláláig megtartotta. 473Ünnepélyes alkalmakkor dúsan sujtásozott és paszomántozott dolmány, féloldalt vetett prémes mente símult daliás termetéhez.
Szoba a szentantali kastélyban.
Teremrészlet a szentantali kastélyból.
A szentantali kastély kápolnája.
A szentantali kastély folyosója.
Koháry Ferencznek, nejétől, Waldstein-Wartenberg Mária Antónia grófnőtől (szül. 1771. márczius 4-én, † 1854 január 17-én), kivel 1792. február 15-én kelt egybe, két gyermeke született. Elsőszülött fia, Ferencz, (szül. 1792. deczember 21-én) ifjan, alig három éves korában, 1795. április 19-én, elhalálozott. Második gyermeke: Mária Antónia Gabriella, a ki 1797. július 2-án Bécsben született, a bécsi udvari körök dédelgetett kedvencze volt, kire Ferencz király irányította egy udvari bál alkalmával Ferdinánd György Ágost herczeg figyelmét.
Ferdinánd György Ágost herczeg (szül. Coburgban 1785 márczius 28-án † 1851 augusztus 27-én), Ferencz Szász-Coburg herczeg másodszülött fia, különös kedveltje volt Ferencz királynak. Korán hadi szolgálatba lépvén, még mint gyermek (1791.) a 6. számú Coburg-dragonyos ezredben alhadnagygyá, 1796. márczius 1-én főhadnagygyá, 1798. november 18-án másodosztályú századossá neveztetett ki. Az ezred feloszlatása után, 1802. február 1-én, a herczeg Rosenberg nevét viselő Chevauxleger ezredbe helyeztett át és 1804. szeptember 29-én őrnagygyá lépett elő, mely minőségben a gróf Blankenstein nevét viselő 6. számú huszárezredhez került. 1808. szeptember 15-én a Ferdinánd főherczeg nevét viselő 3. számú huszárezred parancsnoka lett. Ezredével, 1809-ben részt vett a francziák elleni hadjáratban. Április 22-én a Hohenzollern herczeg vezénylete alatt álló III. hadtest előhadának parancsnokaként Luckepointnál egy merész lovassági támadással megmentette a III. hadtest balszárnyát, mely érdemeiért a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét nyerte. Hasonlóképpen kitüntette magát 1809. július 5-én és 6-án a Deutsch-Wagramnál vívott ütközetben és herczeg Lichtenstein a jelentésében különösen megemlékezik róla. 1811. április 15-én vezérőrnagyi ranggal kilépett az osztrák hadseregből. A mikor 1813-ban Németországban kezdetét vette a szabadságharcz a gyülölt franczia uraom ellen, Ferdinánd herczeg ismét felajánlotta kardját Napoleon ellen. 1813-ban ismét az osztrák hadseregbe lépett, de a Coburg herczegségre való tekintettel, mely a Rajnai szövetség részeseként még mindig Napoleon igája alatt szenvedett, a gróf Sorenburg nevet vette fel. Az 1813. évi hadjárat alatt ismét számos tanújelét adta hősiességének és merész támadásának. Mint dandárparancsnok, gróf Colloredo táborszernagy alatt előbb Neudorfnál tünt ki merész támadásával, mely alkalommal gróf Colloredo parancsára a János főherczeg nevét viselő dragonyos-ezred élén a francziáktól szorongatott orosz lovasság támogatására sietett; ezt a feladatát rendkívül sikerrel oldotta meg és három ágyút vett el az ellenségtől. De hősiességének és rettenthetetlen vitézségének legnagyobb tanújelét adta a Kulm melletti ütközetben, a mikor merész lovassági támadással nemcsak a porosz hadsereget mentette meg szorongatott helyzetéből és a tőlük elvett ágyúkat a francziáktól visszaszerezte, de közel 2000 embert fogott el és a francziák podgyászkészletét is birtokába vette. Egy ütközetben tíz sebet kapott, nagyrészt bajonetszúrást. A kulmi ütközetben szerzett hervadhatatlan érdemei elismeréseül 1814-ben a Mária Terézia-rend középkeresztjét nyerte.
Az 1813. október 14–20. között vívott híres lipcsei csata után Napoleon hatalma megdőlvén, Németországban Ferdinánd herczeg letette a Sorenburg nevet. A lipcsei csata után, november 7-én, a Majna mellett levő Hochheimnél vívott ütközetben tüntette ki magát, mely alkalommal az osztrák sereg fényes győzelmet aratott a Bertrand vezérlete alatt küzdő francziákon.
