Szob.

Teljes szövegű keresés

Szob.
Szob, magyar kisközség, a Duna partján, az Ipoly torkolatánál, vasúti állomással, saját postával és táviróval; járási és körjegyzőségi székhely, 318 házzal és 1909 róm. kath. vallású lakossal. A vármegye egyik legrégibb helysége, melynek nevét Zub alakban a följegyzések már az Árpád-korban szerepeltetik; honfoglaló Árpád hadai a hagyomány szerint itt keltek át a Dunán. A dömösi apátság 1138-ban innen tizennégy bognárt kapott ajándékul. 1336-ban Zwb alakban találkozunk a község nevével. A falu sokszor cserélt gazdát; hol királyi birtok volt, hol pedig egyházi vagy nemesi birtok. 1382-ben Lajos király Szob község egész adóját odaajándékozta a márianosztrai pálosoknak; a következő században pedig, hogy a pálosok ez adót beszedhessék, Hunyady János kormányzó szabad telekkel ajándékozta meg a szerzetet Szobon. Ebből a községből származott az a Szobi Mihály, a ki Werbőczy Istvánt fiává fogadta s az 1505. évi hatvani országgyűlésen nádorrá választását elősegítette. A török hódoltság korában, a XVIII. század elején már az esztergomi káptalan ül a birtokban, mely 1720-ban az erősen megfogyatkozott magyar lakosok számát tótok betelepítésével pótolta. Szob község ősrégi települt hely, a mit igazolnak azok a bronz és vaskori leletek, a melyeket határában találnak. Római őrtorony romjai is láthatók itt, melyeknek eredetét Rómer Flóris 67régészünk Carisius Tribunus nevével hozza kapcsolatba. Van itt nagy értékű trachitkőbánya is, továbbá az Első magyar terpentin olajgyár telepe. A róm. kat. templom 1774-ben épült. Szobon két kastély van; az egyik Luczenbacher Pálé, a ki itt nagybirtokos; a másik a Gregersen családé. A község határához tartoznak a Bőszob és Sághegy majorok, a Sághegyi kőbánya-telep, továbbá az Ujvölgyi major.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem