Szokolya.

Teljes szövegű keresés

Szokolya.
Szokolya, azelőtt Martnau, a nógrádi határhoz közel fekvő magyar nagyközség, 321 házzal és 1777 ev. ref. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Verőcze, postája helyben van. A hagyomány szerint Hunt vezér telepítette ide az első lakosokat; erről azonban, valamint a község legrégibb történetéről, kevés hiteles adat világosít fel. 1263-ban IV. Béla király bizonyos Szokol nevű templárius kolostorban békült ki a fiával, Istvánnal, László honti főesperes közbenjárására; azt azonban nem bizonyítja semmiféle följegyzés, hogy ez a Szokol a hontmegyei községgel azonos volna. A falu határában találtak ugyan régi kolostor nyomira, ez azonban kétségkivül a pálosoké volt, mert ez a szerzet egy időben itt birtokos volt, a mit igazol a község régi pálos eredetű temploma is, mely ma az ev. ref. híveké. A hagyomány szerint a tatárjárás idején a lakosok itt pinczéket vájtak rejtekhelyül és ezek ma is láthatók még, közülök némelyik igen terjedelmes. Régi, kimerített vasbányákat is láthatunk a falu határában. A község földesurai a mult század elején az Esterházyak voltak; jelenleg gróf Sierstorpff Henrik és Sándor a nagyobb birtokosok. A falu 1598-ból való pecsétje a sárkányölő szent György lovag alakját tünteti föl ezzel a korirattal: Sigilum S. Georgii de P(ago) Martnau. A község határában fekszenek a Hideghegy, Kismorgó és Nagymorgó erdőlakok, továbbá a Szokolyahuta-tanya.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem