Szarvasmarhatenyésztés.
Szarvasmarhatenyésztés.
Hont vármegye legfontosabb állattenyésztési ága a szarvasmarhatenyésztés, mely tekintetben a vármegye előkelő helyet hódított magának az országban. A kis- és nagybirtokosok szarvasmarhái majdnem kivétel nélkül szépek és jól tápláltak. Régebben, harmincz-negyven év előtt nem így volt még, mert akkor vármegyeszerte a legelő tekintetében annyival igénytelenebb juhtenyésztés állott előtérben, mely a magas gyapjúárak mellett jó jövedelmet is biztosított. A szarvasmarhánál főképpen a magyar fajú tehén és ennek rosz keresztezései adták az állományt, melynek tejelési képessége és testnagysága egyaránt másodrendű volt. A tenyésztés rendszeres vezetésével akkor még nem is törődtek a vármegyében. A múlt század hetvenes évei végén mindez megváltozott, a mikor a gazdák megértették, hogy a tervszerűtlen tenyésztés nem hajt hasznot. Kénytelenek voltak belátni azt is, hogy a magyar fajú szarvasmarha, igénytelenségénél fogva, talán a régebbi viszonyok között megfelelhetett a követelményeknek, a modern gazdaságban azonban nagyobb tejelőképességű, gyorsabb növésű és hízlalásra alkalmasabb állatokra van szükség. Igy fordúlt azután a vármegye tenyésztőinek figyelme a nyugati szarvasmarha felé.
A vármegye szarvasmarhatenyésztésében igen fontos fordulópontot jelez az 1882. év, a midőn az újonnan alakúlt vármegyei gazdasági egyesület, már fennállása első idejében, erélylyel és lelkesedéssel karolta fel a szarvasmarhatenyésztést. Messze megelőzve az ország többi vármegyéit, azt tűzte ki czéljául a gazdasági egyesület, hogy a vármegye szarvasmarhaállományát a svájczi tájfajta behozatalával megnemesíti. A kivitel módját olyképpen szervezte az egyesület, hogy azoknak a tagoknak, a kik az egyesület útján szerzik be bikaszükségletüket, a vételárból 20%-ot enged és a vételár lefizetését részletekben is megengedi. Gróf Chorinsky Igó, Nagy Sándor és Bolgár János voltak azok a férfiak, a kik a vármegye gazdaközönségét ez irányú fáradozásaikkal örökös hálára kötelezték. A lelkes vármegyei gazdasági egyesület törekvése mind a vármegye törvényhatósági bizottsága, mind pedig a földmívelésügyi miniszter támogatásában részesült és így a siker is bizonyos volt. A birtokosok és a községek egyaránt siettek élni a gazdasági egyesület támogatásával és a kínált kezdvezménynyel. A mozgalom első hónapjaiban 39 bikát osztottak ki. Az egyesület azonban ezután sem hagyta el a szarvasmahatenyésztés különös gondozását és az apaállatok vételének állandó közvetítése mellett, marhakiállítások és díjazások rendezésével is fokozta a tenyésztési kedvet. E törekvések gyökeres változást eredményeztek Hont vármegye marhaállományában. A magyar fajú szarvasmarha lényegesen háttérbe szorúlt; ma az egész állománynak alig egy harmadát teszi és főképpen csak igásökörként fordúl elő. Magyar fajú tenyészet pedig a vármegye területén általában nincsen; 145e helyett a berni és siementhali szarvasmarhatenyészetet űzik, a felső vidéken pedig a pinzgaui van előtérben. A szép vörös-tarka marha tetszik kiváltképpen a gazdának, míg a siementhali fajnak sárgás változata alig mondható népszerűnek. Kuhlandi és kevés borzderes marha is van a vármegyében, de csak nagyobb birtokosoknál. A vármegye szarvasmarhatenyésztésének fejlettségét és gondozottságát leginkább az mutatja, hogy a piros-tarka marhának czéltudatos neveléséből különleges tájfaj alakult ki, melyet ipolyvölgyi tájfajtának neveznek. Oláh Dezső állattenyésztési felügyelő ezen ipolyvölgyi tájfajtát így határozza meg: »Ipolyvölgyi tájfajtába sorolhatók azon állatok, melyek a berni és siementhali keresztezésből származnak, színük rendesen piros-tarka és pedig inkább a sötét-piros felé hajló, a fej fehér és helyes arányú, nagy, barátságos szemekkel; a tehenek szarvai kis csákók, a bikáé lapított és oldaltálló csutak alakúak, a szutyak hamvas-fehér, a tehén nyaka lebbenyes, a test hosszú, öblös, a mar és hát széles, a kötés többnyire helyes, a tar egyenes, elvétve tornyos, a lábak zömök, erősek, a széles test alatt egymástól távol állanak. A szarv és köröm halványsárga. Gyors fejlődésű állatok s úgy tejelési, mint igavonásra és hízlalási czélokra igen alkalmasak.«
A vármegye szarvasmarhaállománya 35.144 darab, melyből már 25,000 körülbelül nyugati fajta, míg magyar fajta csak mintegy 10,000 darab van. Számszerűleg is elég szép a fejlődés, a mennyiben húsz év előtt a vármegye körülbelül csak 31,560 darabot számlált. Egyébként újabban a Hont vármegyei szarvasmarhatenyésztés bizonyos aggályos tünetet is mutat, a mennyiben az ipolyvölgyi kitünő tájfajta keresletének erős megnövekedése a vármegye tenyészanyagát csökkenéssel fenyegeti, a mit minden eszközzel meg kell akadályozni.
