A magyarság.
A magyarság.
A vármegye magyarsága, néprajzi és nyelvi tekintetben egyaránt az őseredetű palóczsághoz tartozik, annak nyugati ágaként. Életmódjában, természetében, szokásaiban és erkölcseiben ugyanazok a sajátságok tapasztalhatók. Palócz voltára a honti magyarság büszke és a húnoktól való eredetét nemzedékről-nemzedékre örökségképpen hagyván, magát huntyinak nevezi. A csekély németség, mely sváb jellegével teljesen a pestvidékiekkel rokon, csupán a börzsönyi sváboknál mutat különlegességet. Ezek sajátos, amazoktól elütő faji jelleget őriztek meg és beszédükben is az ó-németség bizonyos árnyalatát bírják. Különösen hangzó beszédjüket csak a hozzászokott fül értheti meg.
Erkölcsi és szellemi tekintetben a vármegye magyarsága igen szép fokon álló fejlettséget mutat. A palóczczal született természetes ész a vármegye magyarságánál pallérozva, kiművelve lép elénk és bizonyos mértékű elismerést provokál. Általában közepes termetű vállas, izmos, munkabíró, fürge nép. A nők telt idomúak: a férfiak egyenes, katonás tartásúak, a mihez némi hetykeség, rátartiság is járul. Hajuk gesztenyebarna, ritkán fekete, vagy szőke. A férfinép általánosságban bajuszt visel, itt-ott, különösen a reformátusoknál, a torok-szakáll, Kossuth-szakáll is dívik. Viselkedésében erkölcsös, vallásos, törvénytisztelő és becsületes. Csendes, békés természetű, de a büszkeségnek, zárkozottságnak az a bizonyos foka, mely a magyar népet általában jellemzi, e vármegye magyarságánál is megvan. Ellenkezés, kihívás esetén daczos, erősen ellentálló és hamar haragra lobbanó. Különösen áll ez az ipolymenti református magyarságra, melyet éppen e tulajdonságánál fogva keménynyakú huntyiaknak neveznek.
A tótságot egészében, már erkölcsileg a magyarsághoz viszonyítván, ilyen fokon állónak nem mondhatjuk, mert a hegyesebb, gazdaságilag szegényebb vidék tót lakossága is szegényebb lévén, önfentartásuk küzdelmeivel elfoglaltan és attól többé-kevésbbé megviselten, szellemi életének fejlesztésére nem fordíthat sok időt és gondot. A tótság vallásos és tisztelettudó, de utóbbi tulajdonsága már nem olyan öntudatos, mint a magyaré. A tótságnál inkább a veleszületett jámborság, sőt alázatosság és mondhatni hideg közömbösség szüli a tisztelet fogalmát. Önmegtagadásban, nélkülözésben felülmúlja a magyart, de munkaerőben és kitartásban mögötte marad.
