Viszonylagos kor.
Viszonylagos kor.
A felsorolt kőzeteknek egymáshoz való viszonylagos korát főleg a bányafeltárások alapján lehetett megállapítani. Cseh Lajos a Páduai Ó-antal-táró váspályaszintjében diallag-dioritban pirokszénandezitrögöt talált bezárva; e zárvány alapján a diorit fiatalabb a pirokszénandezitnél. A Flórián-tárón a granodiorit behatol a diallagdiorit részei közé, mikroszkóp alatt látni, hogy a granodiorit földpátja a diorit diallagjából egy darabot magábazárt; mindez arra mutat, hogy a granodiorit fiatalabb a dioritnál. A granodiorittal szorosan összefüggő aplit a Glanzenberg-altárón a pirokszén andeziten és a Páduai Ó-Antal-táró szintjében a dioriton tör át, a miből látnivaló, hogy a pirokszénandezitnél és a dioritnál fiatalabb. A biotitos amfibólon a Stampfer-aknán riolit tör át. Ez adatok alapján nyilvánvaló, hogy a Selmeczbányai hegység harmadkori eruptiv kőzeteinek egymás iránt való viszonylagos korsorozata a következő: pirokszén andezit, diorit, granodiorit, aplit, biotitos amfibólos hiperszténes andezit és riolit. Böckh Hugó e kőzetek vegyi összetételéből és a településből azt következteti, hogy e kőzetsorozat két erupczió-cziklusban került a felszinre. Mind a két cziklus bázikus kőzettel indult meg és savanyúval fejeződött be. A szűkebb értelemben vett Selmeczi hegységben az első cziklusból a pirokszénes andezit, a másodikból a biotitos amfibólos hiperszténes andezit a legelterjedtebb. E két kőzet egymásra való telepűlése jól látható a Sobóhegyen a felszinen, a Szent-Háromsághegy belsejében pedig a Ferencz császár altáróban. E településből azt a valószinű következtetést vonhatjuk, hogy a vármegye többi részén, t. i. az Osztrovszki-hegységekhez csatlakozó Szénavár dacsókeszi-hegycsoport vidékén és a tágasabb értelemben vett Börzsönyi-hegységben is ugyanilyen e két kőzet viszonylagos kora. Az eddigi vizsgálatok adataiból annyi látszik bizonyosnak, hogy a Börzsönyi-hegység túlnyomó nagy részében legalább is kétféle andezittipus van: a pirokszénes andezit s a biotitos amfibólos hiperszténes andezit. Ez a két kőzettipus azonban nem válik el egymástól oly élesen, mint Selmeczbánya vidékén, mert itt pl. a biotit és az amfiból a pirokszénes andezitben is fellép, habár csak nagyon alárendelten és erősen korrodált állapotban. Elég gyakran fellép a Börzsönyi hegység andezitjeiben a gránát is. A biotitos amfibólos hiperszténes andezitben, a gyakran nagy mennyiségben jelentkező hiperszténen kivül, különösen az a feltünő, hogy amfibólja, a selmeczvidéki biotitos amfibólos andezitekétől eltérően, a közönséges zöldes amfibólhoz áll közelebb, a mely pedig Selmeczbánya vidékén a diorit és granodioritra jellemző. Az ásványalkatrészeknek ez a sajátszerű fellépése vezette dr. Szabó Józsefet a tipus-keveredés elméletének felállítására, a mely szerint a fiatalabb trachitláva felmelegíti, részben megolvasztja a régebbit és elegyrészeiből egyeseket átvesz. A selmeczvidéki biotitos-amfibólos andezitekben több helyen 9(pl. a II. József-altáró irányában, a Zipser-akna környékén) ismeretesek pirokszénes andezit-zárványok, ezek azonban alig mutatják némi nyomát annak, hogy idősebb andezitekként a fiatalabb a biotitos amfibólos andezitet a felolvasztásig felmelegíteni tudták volna. Még bajosabb feltételezni ezt oly rengeteg intenzitással és méretekkel, a mint azt a Börzsönyi hegységben a tipuskeveredés megkivánná. Sokkal valószínűbb, hogy abban a magma-öbölben, a melyből a Börzsönyi hegység andezitjei kiömlöttek, nem haladt annyira előre a magmatikus elkülönülés, mint a selmeczvidékiben. A Selmeczi hegységben a külszínen, és még inkább a bányákban, sok helyen meggyőződhetünk arról, hogy a porfirosszövetű effuziv kőzetek, t. i. az andezitek és a riolitok magmájának lávaár alakjában való kiömlését tufájuk erupcziója előzte meg. Selmecz környékén e tufákból olyan növénymaradványok (Carpinus grandis, Ulmus macrophylla, Castanea Kubinyi és bacillariák) kerültek ki, a melyek a neogén korra utalnak, de a kort közelebbről nem jelölik meg. Állati kövületek pedig Selmecz vidékéről eddigelé az andezites tufából nem ismeretesek. A vármegye középső részéről azonban, a hol a tufa a legnagyobb területen fordul elő, Raczkiewicz és Foetterle Szelény és Dacsókeszi, Halaváts Felsőtúr, Gaál István Felsőpalojta vidékéről olyan andezittufát ír le, a mely Ancillaria glandiformis, Chenopus (Aporrhais) pes pelecani, Turritela Archimedis és turris, Pectunculus pilosus, Cassis, Pecten, Fusus, Conus, Venus, Pleurotoma, Lucinia fajokat, tehát a felső mediterrán jellemző kövületeit zárja magába. Ezek a kövületek nemcsak az andezittufa-erupcziók korát szabják meg közelebbről, hanem azt is bizonyítják, hogy a harmadkori vulkánok hamuja és a magmának egyéb elporlasztott része a tengerbe hullott le. Abból a rétegsorból, a melyet dr. G. Stache Kemencze vidékén állapít meg, kiviláglik, hogy a vármegye déli részén is legalább három hatalmasabb tufa-erupczió volt és hogy a vulkáni működés szünetelése közben neptuni rétegek képződtek, még pedig a mélyebb színtekben főleg agyag, a magasabbakban homok és kavics és a zátonyokon, a hol korallok, mészkőképző algák és osztrigák telepedtek le, mészkő. E rétegek mind, még a vulkáni eredésű andezittufával kevert agyag, sőt maga a tufa is, temérdek felső mediterránkorú kövületet zárnak magukba. M. Hoernes Szobról 70 kagylót és csigát sorolt fel, Stache a szobi fauna fajszámát 214-re emelte. Franzenau Ágost Letkésről, a melyet szintén Stache említ először gazdag kövület lelőhelyeként, 223 állatfajt ismert fel, e számból 111 esik a lágytestűekre és 106 a foraminiferákra, a melyek közül a Nodosaria és Truncatulina Letkesiensis-nek ez a locus classicusa. A szakirodalomban nagyhirű Bori bacilleraceas telepe is; e sajátszerű növényekből Pantocsek 208 fajt sorolt föl és azok között a Salacia Boryana új génuszt és új fajt képvisel. Ugyancsak Bori-ból dr. Taxler László szivacstűket írt le. A felső mediterrán korban olyanféle arczulata volt a vármegyének, mint manapság Olaszország délnyugati partvidékének, Nápolytól Szicziliáig. A vulkáni tevékenység megkezdődésétől fogva, az időközi erupcziókon kivül, a vármegye területe a szolfatárák, a mofetták, a fumarolák és a forró víz hatásának szünetlenűl ki volt téve. A posztvulkanikus tényezők egyik legfontosabb hatása a zöldkövesedés és a vele kapcsolatos telérképződés, a melyről a bányáaszatról szóló fejezetben lesz bővebben szó.
