Vasútügy.

Teljes szövegű keresés

Vasútügy.
A vasútügy terén azonban még 1888-ig nagyobb eredmény nem volt elérhető. a vármegye déli részét Szobnál és Nagymarosnál ez időtájt érintette ugyan az ötvenes években épült osztrák államvaspálya, de e vonal a vármegye székhelyétől távol esik, s így a fővárossal való közlekedés, különösen az 1876 után megindult fellendülés korában, nehézségekbe ütközött. Már a hatvanas években történtek kisérletek egy Salgótarjántól Balassagyarmaton és Ipolyságon át Szobig vonuló vaspálya kiépítésére, de mind e kisérletek, mind az 1874–75. évi tervek, melyek német vállalkozókkal a vármegyét a mai Párkánynána állomástól építendő szárnyvonallal akarták a fővárossal egybekapcsolni, meghiusultak. Végre az 1880. és 1881. években tartott tárgyalások eredményeképp az osztrák államvaspálya-társaság kötelezte magát az Ipolyságtól kiinduló s Párkánynánáig, esetleg Szobig terjedő szárnyvonal kiépítésére. mely alkalommal a vármegyén keresztül vonuló pályarész kisajátítási költségeinek fedezését a vármegye vállalta el. Ekként a pályaterület ingyen jutott a társaság birtokába. (Gyürky Antal i. m. II. 181.)
Rudolf trónörökös eljegyzése alkalmával, a vármegye közönsége hódolatteljes feliratot intézett a fenséges mátkapárhoz, midőn pedig a trónörökös fenséges nejével 1881. május 18-án keresztülutazott a vármegyén, Nagymarosnál, hol a vonat nehány perczre megállapodott, a vármegye küldöttsége fogadta a magas vendégeket.
A budapesti ünnepélyeken a vármegye báró Majthényi László vezetése alatt álló küldöttséggel képviseltette magát, mely alkalommal a főispán tolmácsolta a trónörököspárnak a vármegye hódolatát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem