Rimaszombat.

Teljes szövegű keresés

Rimaszombat.
Rimaszombat az egykori kishonti kerületben fekszik. A város történetét már a Gömör-Kis-Hont vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük, itt tehát csak annyiban foglalkozunk vele, a mennyiben Hont vármegye általános történetével összefügg. Rimaszombat a tatárjárás után, a falvak tömörüléséből keletkezett. Első szabadalomlevelét Vancsai István kalocsai érsektől nyerte (1264.). Városi jelleget azonban csak a XIV. század közepén nyert, a mikor I. László érsek elcserélte Szécsényi 292Tamás vajda és fiai Konya Miklós, valamint Mihály pozsonyi prépost Bács és Szerém vármegyebeli birtokaival. (Anjouk. Okmt. III. 79.). Szécsényi Tamás felismervén Rimaszombat fontosságát, mindenképpen előmozdította a fejlődését; 1335-ben Károly király már mint várost ugyanazon szabadalmakkal ruházta fel, melyekkel akkoriban Buda városa bírt, jelesül árúrakodási jog, borvásár stb. Végül megengedte a király, hogy a rimaszombatiak, a budaiak példájára, városukat kőfallal vegyék körül és bástyákat, erődítvényeket építhessenek. Szécsényi Tamás utódának III. Lászlónak 1474-ben bekövetkezett halálával a családnak magvaszakadt; ekkor Rimaszombat két leányára, Hedvigre (Losonczi Albertné) és Annára, (első férje Guthi Ország János, második férje Gersei Pethő János), illetőleg ezeknek utódaira szállott. A rimaszombati várat 1441-ben Giskra hadai kerítettek hatalmukba, ezektől csak 1459–60-ban foglalta vissza Mátyás király. 1506-ban, a túlnyomólag faházakból álló város a lángok martaléka lett. Ekkor pusztultak el a czéhek szabadalomlevelei is, az 1506. évi tűzvészből csupán az ötvösszerkovács-chéh ládája maradt meg. A város földesurai tőlük telhetőleg igyekeztek a csapást enyhíteni. Losonczi Zsigmond II. Ulászló királytól nyolcz évi adómentességet eszközölt ki a város számára és a város újjáépítését is hathatóan támogatta. Ulászló király 1512-ben újabb kiváltságlevelet állított ki a város számára, melylyel a Károly királytól nyert összes szabadalmakat megerősítette. (Findura Imre: Rimaszombat tört. Századok. 1876. évf. VIII. füzet.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem