Hunyadi János.

Teljes szövegű keresés

Hunyadi János.
Mindazonáltal Ulászló király pártja nem tudott mélyebb gyökeret verni a vármegyében, mert Széchy Dénes prímás, a vármegye egyik legnagyobb birtokosa is visszatért a gyermek László pártjához és így a vármegye urai közül egyedül a Lévai Csehek maradtak Ulászló hívei. A pártküzdelmeknek csak az 1442. deczember 13-án aláírt békekötés vetett rövid időre véget. A szerencsétlen kimenetelű várnai csata 81444.) után azonban ismét belzavarok fenyegették az országot. Lévai Cseh László felhasználván az alkalmat, 1446-ban a sághi monostorra tört és abból 16.000 aranyforint értékű kincset szállított a lévai várba. A várnai csata után a rendek előbb az ország kormányzását öt főkapitányra bízták, majd 1446-ban Hunyadi Jánost választották az ország kormányzójává. A következő évben (1447.) ismét Budára gyűltek össze az ország rendei, hogy nádort válaszszanak. 315Hont vármegyét ez alkalommal öt követ – Baloghi Sandrin, Deméndi Miklós, Figei György, Kazai Gyula és Gyarmati László – képviselte.
Hunyadi a törökkel szemben szabad kezet akart nyerni és ez okból még ez év július 21-én Rimaszombaton tárgyalásokba bocsátkozott Giskra János cseh vezérrel, kivel szemben ez alkalommal a legmesszebb menő engedékenységet tanúsította; csakhogy Giskra nem volt az az ember, a kivel egykönnyen egyezségre lehetett volna lépni. A mint Hunyadi a török támadás ellen biztosítottnak érezte magát, 1449. őszén újból megindította a hadjáratot Giskra ellen, melynek az 1450. márczius 28-án Mezőkövesden megkötött béke vetett véget; a béke értelmében Selmeczbánya továbbra is a Giskra birtokában maradt. (Millenn. Tört. IV. 101. Teleki: Hunyadiak Kora X. 256.). A béke azonban csak papiron maradt. Hunyadi János megsokalván a csehek garázdálkodásait, 1451-ben újból hadat indított Giskra ellen. Augusztus 26-án Terenyén (Terény?.) táborozott, honnan három levelét bírjuk (Teleki: Hunyadiak Kora X. 314.); innen Losoncz felé vonult és ott szeptember 7-én Giskrával csatát vívott, de a csata során, nehány ellenséges érzületű főúr visszavonta csapatait és Hunyadi magára maradván, kénytelen volt visszavonulni Budára. Őszszel ujból hadat vezetett Giskra ellen és ez alkalommal Ipolyságot foglalta vissza; de további sikereket nem ért el, mert Körmöczbányát be nem vehette és másfelől is lekötötték a figyelmét Frigyes császár fondorlatai. (Millenn. Tört. IV. 105. Bars várm. monogr. 323.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem