Nagy Lajos.
Nagy Lajos.
Alig húnyta be szemeit Róbert Károly király, panaszos hírek érkeztek Nápolyból. Endre királyfi levelei következtében Nagy Lajos király Erzsébet anyakirálynét küldte Nápolyba, kinek kiséretéhez a többiek között Sághi Bede, ekkor már hrussói várnagy is tartozott. Alig tért vissza azonban Erzsébet az országba, ismét megindult az ármány Endre királyfi ellen, melynek 1345-ben áldozatúl is esett. Nagy Lajos királyt ekkor a Velencze ellenes háború tartotta lekötve; a mikor ez év nyarán Horvátországból visszatért Visegrádra, gyakran rándult át Damásdra, a hol vadászkastélya volt és az uralkodás fáradalmait a márianosztrai és a damásdi vadászterületeken pihente ki. (Zichy Okmt. II. 182–183.) A Velenczével létrejött fegyverszünet megkötése után, Endre halálát megboszúlandó, Lajos király is útra kelt Olaszországba. Az előhad Geletfi Miklós nádor vezérlete alatt Mindszentek napja táján (1347. november 1.) indúlt el; Lajos király mintegy tiz nappal később követte. Kiséretében voltak a Pécz nembeli Aladár fia Miklós, drégelyi várnagy és Hont vármegye volt főipánja, továbbá a vármegyében is birtokos Kathyz nembeli Szécsényi Tamás fia Konya Miklós, a ki Corato várának parancsnoka lett, mely vár azután árulás utján Tarenti Lajos birtokába jutván, Konya Miklós csak ügyességének köszönhette, hogy az olaszok bosszújának áldozatúl nem esett. (Millenn. Tört. III. 204.) 1350 április 18-án Lajos király másod izben vezetett hadat Nápolyba. Ez alkalommal vele mentek Gelet fia Miklós nádor két fiával, Jánossal és Domonkossal, Hont vármegye akkori főispánjával, továbbá Szécsényi Tamás fia Kónya, azután Maroucsuk, Hont vármegyének két izben főispánja, a ki Contarzó várának bevételénél tünt ki, mely vár Sanseverinói Róbert vezérlete alatt egyedül állott ellent a diadalmasan közelgő magyar seregnek. (Pór Antal: Nagy Lajos. Magy. Tört. Életr. I. 228.) Végül a vármegyében birtokos Becsei Vesszős mester, a ki Turóczi krónikája szerint a tarenti herczeget leszúrta.
Lajos király az 1350. év vége felé ismét hazatérvén, a következő évben (1351) az egyesült magyar-lengyel sereggel a lithvánok ellen fordult. Maroucsuk honti főispán ebben, valamint az 1352. évi hadjáratban is hű kisérője volt; ez utóbbi alkalommal azon negyven vitéz közé tartozott, a kik őt a hadjáratból visszakisérték. A lithvániai hadjáratot követte a velenczei, melynek folyama alatt a megrettent velenczei köztársaság 1358-ban békét kért. Geletfi Miklós nádor fia Domonkos drégelyi várnagy és honti főispánnak ez alkalommal a békekötésnél is nevezetes 313szerep jutott; egyik eskü-társa volt a királynak, a ki a békét esküjével pecsételte meg.
A mint a háborús időket békés évek váltották fel, Nagy Lajos király is huzamosabb ideig tartózkodott Visegrádon, innen gyakrabban átrándult Damásdra, vadászni; de évek multával már inkább a tőle 1352-ben alapított mária-nosztrai pálos-monostort kereste fel, melynek falai között gyakran időzött, hogy az uralkodás gondjait és fáradalmait kedvencz szerzetesei tudományos körében töltse el. (Pór A. i. m. II. 552–598.) Hontban való gyakori tartózkodásához számos adomány és kiváltság füződik. A Hébeczi család kihaltával, Szud helység 3/4 részét, 1366-ban, udvari orvosának, László mester kalocsai érseknek adományozta. (Századok 1869. 635.) A szitnyai erdőket 1368-ban kelt rendeletével Selmeczbánya és Prencsfalu között osztotta fel. 1372 szeptember 11-én, valószinüleg Visegrádról Zólyomba való utaztában, Szalatnyán állított ki egy oklevelet. (Kubinyi Hont. Oklt. 150 okl.) A mikor egy alkalommal Mária-Nosztrán a pálosoknál tartózkodott, megigérte a szerzeteseknek, hogy a velenczei háború kedvező befejezése esetén megszerzi remete Szent Pál ereklyéit. Lukács nevű pálos szerzetes biztosította a királyt Isten segítségéről és ennek jeléül a szerzetes egy hársfa-csemetét ültetett, a melyet sokáig Lajos fájának neveztek. Az 1381-ben kötött béke értelmében Velencze csakugyan átadta Szent Pál ereklyéit, nagy örömet szerezvén ezzel a királynak, a ki abban az időben mindinkább kereste a hit vigasztalásait. (Millen. Tört. III. 329.)
