Apafi Mihály.

Teljes szövegű keresés

Apafi Mihály.
Apafi Mihály, az erdélyi árnyékfejedelem, még az érsekujvári táborból (okt. 22.) hódolásra szólította fel a felvidéket és a bányavárosokat; de ez épp oly hatástalan maradt, mint Handzsa nógrádi bégnek Szelényi János alispánhoz és a korponaiakhoz deczember 11-én intézett fenyegető levele, melyet a város Körmöczbányának is megküldött. (Matunák M. i. m. 46.) A bég azonban nem tudta fenyegetéseit beváltani, és a következő év elején (1664) ismét megindult a küzdelem, mely azonban a török uralom terjedésének határt szabott.
Az év elején már erősen készülődött a vármegye hadjáratra. Duló Gergely hadnagyot felszólították, hogy a katonának felcsapott, de zászlóját elhagyó legénységet az egész vármegyében nyomoztassa és befogassa. Souches Lajos tábornok, a felvidéki császári hadak parancsnoka, már márczius havában megkezdte a hadműveleteket, előbb Nyitrát vette be (május 3.), majd Léva felé fordult és május 9-én átkelt a Garamon. A kedvezőtlen időjárás következtében csakhamar visszafordulni kényszerült ugyan, de mire május 14-én ismét a Garamhoz ért, a túlparton szemben találta agát Kucsuk Mehemed váradi basa tizeötezer főnyi seregével, a ki Érsekujvár felől nyomult előre. Ekkor Souches tizezer főnyi hadával oldalfordulatot tett és Bakabányán át Zsarnócza felé fordult, hogy a Garamon való átkelést megkisérelje, mely visszavonulás folyamán Bakabányánál rövid csetepaté fejlődött ki és abban Balassa Bálint, a későbbi korponai kapitány tüntette ki magát. A május 16-án vívott zsarnóczai csata, mely a törökök vereségével végződött, ismét lehetővé tette a támadó fellépést. Az időközben megérkezett Heisterrel és a magyar hadakkal Souches tábornok Léva felé indult, mely június 14-n megadta magát. Souches tábornok azonban a bécsi haditanács rendeletére csakhamar egész a Vágig vonult vissza, mire Ali esztergomi basa mintegy 25–30.000 emberrel Léva ellen vonult. Léva ostroma következtében Souches ismét kimozdult előbbeni állásából, július 19-én átkelt a Garamon és Szent-Benedeknél heves harczba bocsátkozott a törökökkel, melyben Koháry István, Hont vármegye főispánja, az elővéd vezére is elesett. A hátráló török hadat gróf Balassa Bálint huszárjai és a német lovasság sokáig üldözték. (Millenn. Tört. VII. 194–196.) Souches Léva felmentése után, egész Párkányig nyomult előre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem