Az ellenkirályok.
Az ellenkirályok.
Alig hagyta el a török had hazánkat, Szapolyai János vajda hívei Tokajban gyűltek össze, mely értekezlet 1526. november 5-ére Székesfehérvárra országgyűlést hirdetett. A tokaji értekezlet mintegy előkészítette Szapolyainak királylyá való választatását, a mit Werbőczi István egész lelkével támogatott. A mikor a székesfehérvári országgyűlés Szapolyait királylyá választotta, az ország legnagyobb része meghódolt neki.
Hont vármegye urai közül Szobi Mihály, Lévai Cseh Zsigmond, továbbá a Balassák kezdettől fogva János király pártjához tartoztak.
Ferdinánd túlsúlya ellenében Szapolyai a törökökhöz fordúlt segítségért. Szulejmán 1529. őszén személyesen vezetett hadat az országba, de Bécs falai alatt kudarczot vallott és visszafordúlt. Alig hagyta el a török had hazánkat, ismét Ferdinánd jutott túlsúlyra. Ez év őszén Hontban is Ferdinánd volt az úr, a mit tanúsít 1529 november 13-án kelt adománylevele, melylyel Ipoly-Pásztót, a Szapolyai pártján levő Lévai Cseh Zsigmond birtokát nejének, Anna királynőnek adományozta. (Századok: 1901.) A következő évben azonban megfordúlt a koczka. 1530-ban Verancsics Antalt, az akkori budai prépostot találjuk Hont vármegye főispáni székében, a ki ekkor János király titkára, legbizalmasabb embereinek egyike és mindhalálig híve volt. Őt követte a főispánságban Balassa Menyhért, Imre erdélyi vajda testvére, a féktelenségéről híres, erőszakos férfiú. 1535-ben már a vármegye főispáni méltóságában találjuk őt. Ferdinánd király azonban 1535-ben Nyári Ferenczet nevezte ki Hont vármegye főispánjává, a ki kezdettől fogva Ferdinánd király hívei közé tartozott és részt vett a mohácsi ütközetben, majd 1532-ben Bécs város védelmében; ez utóbbi alkalommal szerzett érdemeiért a király az ország bárói közé emelte. Honti főispánsága azonban inkább névleges volt, mert egyfelől Ferdinánd király gyakran vette igénybe Nyáry hadvezéri tehetségét és így 1538-tól kezdve állandóan hadjáratokon volt; de másfelől a János király párti Balassa Menyhért fészkelte meg magát Szitnya várában és e rablóvárból a vidéket és a bányavárosokat tartotta rettegésben. János király halálával (1540.) a helyzet lényegesen megváltozott. Balassa Menyhért ekkor Ferdinándhoz pártolt, a ki úgy látszik, meghagyta őt a főispáni méltóságában, sőt korábbi garázdálkodásai felett is szemet húnyt. De a vármegye rendei nem nyugodtak bele a kettős főispánságba. Az 1542-ben Pozsonyban egybegyűlt rendek az ott jelen volt mindkét főispánt felszólították 319a lemondásra; az 1542. évi XXXVII. törvényczikk, mely a két főispán kormánya alatt kettévált vármegye egyesítését rendelte el, királyi megerősítést nem nyert ugyan, mégis foganatosíttatott, a mit az a körülmény is igazol, hogy a mikor 1543-ban a felvidéki 33 vármegye követei Beszterczebányán egybegyűltek, a részleges országgyűlés határozatainak megerősítése végett a királyhoz küldött követségben Nyáry Ferencz Hontvármegye főispánjaként szerepel. (Hőke Lajos adatai.) Nyáryt a főispánságban fia, Lőrincz követte (1547–1553.), a ki ezenkívül még szolnoki kapitány is volt.
