Az ónodi gyűlés.

Teljes szövegű keresés

Az ónodi gyűlés.
A nagyszombati béketanácskozások meghiusultával mindegyre a szélső irány kerekedett felül, mely a május 1-ére Ónodra összehívott és a sajókörömi mezőn május 31-én megnyílt országgyűlést magával ragadta. A vármegye urai közül ez emlékezetes országgyűlésen résztvettek többek közt: Kajaly Pál, a ki a senatorok között foglalt helyet; Gerhárt György szintén senator és az Okolicsányi túróczi követ kihallgatására kiküldött bizottság tagja; továbbá Kovács János, a ki már a szécsényi országgyűlésen is képviselte a vármegyét; végül Jánoky Zsigmond. (Áldássy Antal: Századok. 1895. V.–X. füzet.) A gyűlés után megkezdődött a végsőért való küzdelem. A védelem egyöngetüségeért az egész országot négy generalatusra osztották fel.
Hont vármegyét az érsekújvári generalatus alá helyezték. A fennálló 75 ezred hat havi eltartására megszavazott két millió országos adóból Hont vármegye terhére 69.846 frt jutott. Deczember 1-én Bercsényi körlevelet intézett a vármegyéhez, melyben a nems családok ifjú sarjait a »nemes ifjak társaságába« való belépésre szólította fel. 1708. jaunár 29-én Bercsényi Miklós fővezér Korponára érkezett, a hol több napon át tartózkodott; február 2-án, fényes kiséretével együtt részt vett a gyertyaszentelési körmeneten, mely alkalommal két aranyat tett az oltárra. (Matunák M. i. m. 73. l.)
Az 1708. év eleje apró csatározásokkal telt el. Rákóczi a haderejét a sziléziai vállalatra készítette elő. Az április 4-én tartott közgyűlésen a vármegye ismét nagyobb összegeket szavazott meg a háborúra. A három járásra – miután Kis-Hont az egész szabadságharcz alatt önálló igazgatás alatt állott, – 23.925 frt 50 dénárt vetettek ki, melyből 7925 frt ezüstben, a többi rézpénzben volt fizetendő. A főurak és nemesek pedig hetvenöt lovat tartoztak kiállítani. A junius 5-én tartott közgyűlésen a vármegyei birtokos udvartelkes és czímeres leveles nemességre tízszeres adót vetettek ki, mely ezüstben volt fizetendő.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem