Drégely eleste.

Teljes szövegű keresés

Drégely eleste.
György barát, hazánk egyik akkori legnagyobb államférfiának oktalan megöletését a török ürügyül használta fel a háború megújítására. Ali budai basa, Veszprém bevétele után, 1552 nyarán Drégely ellen fordúlt, mely Szondy György (eredeti családi nevén Suhó, vagy Szuhó) parancsnoksága alatt állott, a ki hősi önfeláldozásával tette halhatatlanná a nevét. Drégely ostromát Matunák Mihály, a vármegye történetének egyik legalaposabb ismerője, e kötet más részében, a községekről szóló fejezetben, írja le. Drégely eleste nagy rémületet keltett a vármegyében. Szondy vitézsége nem hatott buzdítólag a szomszéd őrségekre, a melyek – miként Sághon és Balassa-Gyarmaton – szétfutottak. Ezeket a várakat kardcsapás nélkül vette birtokába a török.
Ezalatt Teufel Rézmán vezetése alatt mintegy tizezer főnyi had gyült össze; ezek között 4500 idegen olasz zsoldos Pallavicini Sforzának, György barát egyik gyilkosának vezérlete alatt, 3000 német Dietrich Marczell alatt, 2000 magyar Keglevich György, Rátkay Pál, Dessewffy Ferencz, Dombay Mihály, Sándor Ferencz, Sárkány Pál, Székely Miklós és Jakusich Ferencz kapitányok alatt, a kikhez Sbardellati Ágoston váczi püspök száz lovassal élelmiszertárnokként csatlakozott. Az elbizakodott német vezér, kinek feladata Drégely visszavétele volt, be sem várva a Füleknél gyülekező hétezer magyar harczost, gyors menetben nyomult előre Ali budai basa ellen, a ki 12.000 főnyi haddal vonult fel ellene. Míg Keglevich és Rátkay a Zólyomból hozott ágyúkkal Bozók alá érkeztek, azalatt Teufel Egegig nyomult előre.
A táborban levő magyar kapitányok ugyan a Füleknél egybegyült magyar had és az ágyúk bevárását javasolták, de a fővezér mit sem törődvén a tanácsokkal, Drégely felé indult és alig kelt át a Korpona folyón aug. 8-án, szemben találkozott a törökkel.
A küzdelmet ezer főnyi török lovasság nyitotta meg, mely hátban támadta a magyar lovasságot, de visszaveretett.
Ezalatt a német tüzérség is megkezdte munkáját, de elég balul, mert egy rosszul irányzott ágyúgolyó Dessewffy kapitányt lovastúl együtt szétszaggatta. Az első összecsapásnál Dombay és Sándor foglyul estek, az olaszokat pedig bekerítette a török; az utóbbiakat azonban Jakusich Túry Györgygyel kimentette a törökök kezei közül. A déli órákban Ali az egész sereget ütközetre vezényelte, a mely alkonyatig tartott. Másnap, 9-én, a törökök az olasz és a német hadakra vetették magukat és eközben az ágyúk mellett levő lőporos szekér felrobbant. E váratlan esemény az egész hadat zavarba hozta. Teufel hasztalan igyekezett a szaladókat visszatartani; Pallavicini a jobb karját vesztette és török fogságba került. Csak az olaszok tanusítottak némi ellentállást, de a mint az erdő felé igyekeztek, nagyrészt 321lemészároltattak. Elesett a váczi püspök is és ezen felül mintegy négyezren fogságba jutottak és Budán mint rabszolgák eladattak.
Csak kevesen váltották ki magukat, köztük Pallavicini; magát Teufelt azonban, miután a váltságdíja késett, megfojtották. (Palásthy Pál: A Palásthyak I. – Millenn. Tört. V. 324.)

Ali pasa.
(Az Orsz. Képtárból.)

Illésházy István nádor.
(Az Orsz. Képtárból.)

A bozóki vár.

A bozóki vár régi őrtornya.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem