Wesselényi összeesküvése.
Wesselényi összeesküvése.
Az udvar erőszakos fellépése azonban mindegyre fokozta az elégületlenséget. Gremonville franczia követ, a ki Balassa Imrével már fogsága idején összeköttetésben állott, még 1665-ben az elégületlen erdélyi főurakkal, továbbá Zrinyi Péterrel és a protestáns párt vezérférfiaival lépett érintkezésbe. 1666. elején Zrinyi Péter a leányának lakodalmáról visszatérőben, Stubnya fürdőben találkozott Wesselényi nádorral, a ki több nemes híve, köztük Bory Mihály körében tartózkodott. Ez összejövetel alatt határozták el a további teendőket, melyeknek megbeszélésére a nádor Murányba hivta meg az összeesküvőket.
A mozgalom eredeti czélja az alkotmány megvédése volt, rövid idő alatt azonban jelentékeny arányokat öltött. Nagy része volt benne Bory Mihálynak, a ki a nádor egyik legbizalmasabb embereként, az összeesküvés összes szálait a kezében tartotta.
Wesselényi elhunyta (1667. márczius 27.) azonban jelentékeny fordulatot adott az egész ügynek. A nemzeti mozgalom elveszítette egyik higgadt vezérét, másfelől pedig az egyéni önzés lépett előtérbe, mely az egész összeesküvést csakhamar meghiusította. Wesselényi halálával a mozgalom élére Nádasdy Ferencz országbíró állott, a ki első sorban a nádori méltóság megszerzésén fáradozott és ezért 1668 tavaszán a felvidékre ment, hogy az egybehivandó országgyűlésre a protestáns rendeket a maga részére megnyerje. Április 11-én Korponáról kelt levelében meghagyta Selmeczbánya városának, hogy Ochel Györgynek bizonyos okmányokat adjon ki. (Selmeczbánya városi levélt.) Bory Mihály, Nádasdyhoz hasonlólag, szintén csak a maga érdekét tartván szem előtt, még 1667. őszén odahagyva a korponai kapitányságot, hogy miként maga írja: »csendes életre készítse nyomorúlt fejét«; de valójában nem élvezett nyugalmat, hanem a nádor özvegyének, Széchy Máriának oldalán mindegyre nagyobb szerepet kezdett játszani az összeesküvésben.
A mikor már a bécsi udvar az összeesküvés tudomására jutott, az özvegy nádorné Bory Mihályt küldte gróf Rottal Jánoshoz, hogy az összeesküvés minden részletének fölfedezésével részükre teljes bünbocsánatot eszközöljön ki az udvarnál. Bory Mihály 1668. október havában csakugyan járt Rottalnál Holleschauban, de onnan visszajövet az utolsó hónapok izgalmától kimerülten, súlyosan megbetegedett és november első napjaiban befejezte »ravasz tekervényes pályáját«. (Matunák Mihály i. m. 51. l. – Millenn. Tört. VII. 247.) Zrinyi Péter és Frangepán Ferencz már beleuntak a küzdelembe és 1670 tavaszán kegyelemre megadták magukat; hazánk északkeleti részeiben azonban a mozgalom csakhamar fegyveres felkeléssé fajult. 1670. április 22-én kelt királyi leirat értesítette a vármegyét Rákóczy Ferenc felkeléséről és egyszersmind szigoruan meghagyta a rendeknek, hogy a lázadókhoz ne csatlakozzanak és velük érintkezésbe lépni sem merészeljenek.
A bodrogközi felkelés azonban csakhamar elnyomatván, megindúlt az összeesküvésben való részesek nyomozása. Lessenyei Nagy Ferencz, Wesselényi nádor titkára, Bars vármegye alispánja, a ki az összeesküvésben tevékeny részt vett, szintén elfogatott és előbb Bécsbe vitetett, majd a pozsonyi vértörvényszék elé állíttatott. De Nagy Ferencz oly ügyesen tudta magát tisztázni, hogy kegyelmet nyert, sőt a barsvármegyei alispáni tisztét is visszanyerte.
Nagy Ferencz a bécsi kihallgatása alkalmával akként igyekezett magának érdemeket szerezni, hogy számos, a mozgalomtól különben távol állókat is belekevert. Vallomásai alapján sokan kerültek fogságba; így Hontból Balogh Gáspár, a négy Lessenyei Nagy testvér, továbbá Bartakovics János alispán is. Az elfogottak között volt Bory György is, a kit a pozsonyi vérbíróság halálra ítélt, 335habár a bécsi bíróság, melyhez az ítéletet felterjesztették, is elismerte, hogy »semmit sem tett«. (Pauler Gyula: Wesselényi és társ. összeesk. II. 398.) A mikor az elfogottak javainak lefoglalását a vármegyében 1671. augusztus 19-én kihirdették, Szelényi János s Gerhárd György, mint a kiknek Balogh Gáspár és a Nagy testvérek tartoztak, a fiskusnál bejelentették igényeiket a tartozás erejéig. Bartakovics alispán 1672-ben már kiszabadúlt a fogságból, utóbb Balogh Gáspár és a Leszenyei Nagy testvérek közül János is, a kik 1678-ban ismét feltünnek a vármegyében. (Közgy. jegyzők.)
