A felvidéki hadjárat.

Teljes szövegű keresés

A felvidéki hadjárat.
A mint Windisch-Grätz hada 1848 végén feltartóztathatatlanúl közeledett a magyar főváros felé, az országgyűlés és a honvédelmi bizottmány Debreczenbe tette át székhelyét, míg a Görgey Artur vezérlete alatt álló ú. n. feldunai sereg, kisebb csetepaték után, Vácznál átkelvén a Dunán, a bányavárosok felé vette útját. Görgey 1849. január 6-án hagyta el Váczot, a közös haditerv szerint a végből, hogy az ellenséget mindaddig foglalkoztassa, míg a magyar haderő a Tiszánál szervezkedik; összes hadereje 16.000 emberből és 72 ágyúból állott, melyet négy részre osztott. Serege két irányban indult a váczi táborból; a balszárny Piller ezredes parancsnoksága alatt a Duna mentén Szob, innen pedig Nagysurány felé húzódott, míg Görgey a jobbszárnynyal, a középhadosztálylyal és a tartalékkal Rétságon át Ipolyság felé vette útját. Görgey a fősereggel január 9-én ért Ipolyságra, hol a nemzetőrség parancsnoka átadta neki az ujonczokat s megtette a szükséges intézkedéseket csapatainak elhelyezése és tovaszállítása iránt. Görgey másnap, január 10-én már Lévára tette át főhadi-szállását, míg Guyon Richard ezredes a tartalékkal Ipolyságon helyezkedett el.
Windisch-Grätz, attól tartva, hogy a feldunai sereg Bécs ellen nyomul, Wrbna, majd Csorich tábornokokat bízta meg Görgey üldözésével. Csorich január 10-én indult el Váczról Rétság felé és Ipolyságnál, valamint Varsány mellett utólérte Görgey utóhadát. De Guyon ezredes, a ki Görgey hadainak hátvédét alkotta, január 12-én egy üteg ágyúval fogadta a Hont helység felől közelgő ellenséget, mire a Csorich vezérlete alatt álló nehéz lovasság, mely ellenállásra nem számított, csakhamar megfutamodott. Ekkor azonban Csorich az Ipoly-híd felé irányíttatta az ágúit, hogy annak fedezetét visszavonulásra kényszerítse, a huszárok mindaddig védték a hidat, míg Guyon hada is kivonult Ipolyságról. Másnap, január 13-án, Varsánynál volt kisebb csetepaté, mely szintén a magyarok győzelmével végződött. Görgey hada azonban ez apró sikerek daczára, mindegyre veszélyesebb helyzetbe jött, mert Simunich, abbahagyván Lipótvár ostromát, eléje sietett. Görgey Báton, Kőpatakon és Szélaknán át január 14-én Selmeczbányára érkezett, hol Guyon hada is elhelyezkedett, míg a jobbszárny Aulich ezredes alatt Körmöczbányán, Kmetty alezredes a középhadosztálylyal Beszterczebányán és Piller ezredes a balszárnynyal Zólyomban ütött tábort. De a császári sereg nem engedett a fáradt magyar hadaknak pihenőt. Götz tábornokot január 16–17-én két napi heves harcz után Aulich visszaszorította ugyan, de 19-én Csorich és Simunich egyesült hadai Richnyavánál rátámadtak Guyon dandárára, mely alkalommal egy fiatal honvédtüzér remek irányítású ágyúlövéssel lelőtte az ellenséges gróf Berchthold fejét. Január 21-én megújult a harcz Szélaknánál, bár Guyon hada oroszlánként harczolt; a túlerővel szemben mégis meg kellett hátrálnia.
Január 23-án Hodrusbányánál folyt a csatározás. Guyon dandára vitézül védte magát, de Wyss tábornok és Collery vadászezredes támadása elől kétórai kétségbeesett védekezés után Búcsa, majd Zólyom felé meghátrálni kényszerült. E csatározásokban elesett honvédeknek emlékére emelkedett a hodrusi honvéd-emlék, melyhez Selmeczbánya tanuló ifjúsága és hazafias polgársága a márczius 15. ünnepélyek alkalmával ki szokott zarándokolni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem