Pongrácz Sándor
Pongrácz Sándor
Pongrácz Sándor (Szentmiklósi és Óvári) cs. és kir. kamarás, cs. és kir. altábornagy. Született Felsőtúron 1824-ben, meghalt Pozsonyban 1890. április 21-én. 1839-ben az olmüczi hadapród-intézet növendéke, a honnan előbb a 2. számú gyalog-, majd pedig a 2. számú könnyű lovasezredhez osztották be. 1846-ban hadnagy lett Krakkóban, a hová ezredét a lengyel forradalom elnyomására vezényelték. Az 1848-ik év Lengyelországban érte Pongráczot, még pedig az orosz birodalom határán, a hová hír sem igen jutott a magyarországi eseményekről. 1850-ben alszázados, 1859-ben őrnagy lett a Lichtenstein huszár-ezredben s mint ilyen, a volt határőrvidékre rendeltetett a felállítandó könnyű lovasság szervezésére, a mely szervezet azonban a villa-francai békekötés után feloszolván, mint őrnagy az Olaszországba fekvő 10-ik számú huszárezredhez, ettől pedig 1861-ben az ujonnan alakúlt 2. számú önkéntes, jelenleg 14. számú Pálffy huszárezredhez helyezték át. 1863. évi február havában, mint határőrvidéki parancsnok, tizennégy gyalog-, és négy huszár-századdal Lengyelországba a rzesovi kerület határán fekvő San és Viszolo mellé vezényeltetett. A lengyel felkelők ép akkor vívták elnyomóik ellen az élethalálharczot. A lengyelek számos csapata az ellenség túlnyomó ereje által szoríttatva, a rzesovi kerület határaira menekült és Pongrácz, mint ottani főparancsnok előtt lerakták a fegyvert, ki a szerencsétlen szabadságharczosokat a legemberségesebb bánásmódban 270részesítette. 1866. márczius havában, mint alezredes, Szilézia határát őrizte, a honnan júliusban már mint ezredes, Csehországba indult az ottani csatatérre. A königgrätzi csatában, midőn már az egész ausztriai sereg hátrált, Pongrácz egy kitünő rohamot intézett a 4-ik számú sziléziai porosz huszárezreddel, miáltal az Elbén átvonuló császári sereg nagyrészét a poroszok üldözésétől megmenté. Ezen fontos szolgálatát díszkereszttel jutalmazták. E huszárrohamot maga az ellenség hivatalos lapja, mint tökéleteset és győzelmest említi, Pongrácz parancsnokot azonban a holtak közt sorolja fel, pedig ő és lova épségben tértek vissza. Pongrácz diadala jeléül negyvenöt porosz lovat hozott, a melyeknek gazdái a csatatéren maradtak. 1866. évi augusztusban a nikolsburgi béke előzetes tárgyalásai után Olaszországba vezényeltetett, de már Stájerországban megállapodási parancsot kapott, minthogy a két ellenséges hatalom közt való béke létrejött. 1869. április 1-én pestkerületi honvédparancsnoknak és a majd felállítandó tanosztály felügyelőjévé nevezték ki. Tulajdonosa lett a vörös sasrend és a katonai érdemkeresztnek. 1871-ben kamarási méltóságot nyert. Ugyanezen évben kapta a Lipót-rend lovagkeresztjét. 1873-ban tábornok lett. 1879-ben nyugalomba vonult, mely alkalommal az altábornagyi czímet és jelleget kapta.
