Pongrácz László
Pongrácz László
Pongrácz László (Szentmiklósi és Óvári), cs. és kir. altábornagy. Született Felsőtúron 1824. deczember 15-én. Meghalt Budapesten 1890. január 17-én. Gimnáziumi és bölcsészeti tanulmányainak befejezése után 1840-ben mind hadapród belépett az 58. számú István főherczeg nevét viselő gyalogezredbe és 1846-ban a m. kir. testőrségnél hadnagy lett. 1848-ban saját óhajtása folytán a 23-ik honvéd zászlóaljhoz helyezték át és itt is maradt a végzetes fegyverletételig. A pándorfi csata után – mielőtt a magyar sereg Schwechat alá ment – Kossuth maga nevezte ki Pongráczot századosnak. a mikor Kmetty a gróf Zichy-féle dandár parancsnokságát átvette, Pongrácz zászlóaljparancsnok lett. Ez időtájt a magyar sereg Léváig visszavonult s ekkor történt, hogy az ellenség azt Németinél csaknem bekerítette. Ám Pongrácz éjjeli 12 órakor két gyalog századdal, egy szakasz Vilmos-huszárral és két ágyúval a hegyeken és Szitnyán át még elég jókor érkezett Prencsfaluba, hogy az ellenség támadását megelőzőleg a hegyszorost idejében megszállja. Ennek köszönhető, hogy a mieink biztosan bemehettek Selmeczre. Pongráczot Görgey ezen kitünő hadműveleteért mindjárt Selmeczen őrnagygyá nevezte ki. Részt vett az 1848–49-iki fáradalmas téli hadjáratban és pedig állandóan a 7-ik hadtestnél Görgey alatt. 1849. május 21-én Buda ostrománál felette nehéz és nagy horderejű feladat jutott Pongrácznak és zászlóaljának. Ugyanis a palliszádokat rohammal bevevén, a vízvezeték birtokába jutottak s ezzel a vár sorsa a magyarok javára dőlt el. Pongrácz e hő tettéért ugyanott helyben Görgey által alezredessé neveztetett ki s első volt, kit a fővezér az érdemrend harmadik vitézének nevezett ki. Ugyanekkor abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a rendjelek ünnepélyes kiosztása és a zászlók feldíszítése alkalmával a kivezényelt csapatokat vezényelhette. Ez időtől Pongrácz László a Kmetty hadosztályánál szolgált és a 23-ik zászlóaljjal együtt Budáról Székesfehérvárra vezényeltetett. Nemsokára megtörtént a június 23-iki emlékezetes csornai ütközet, mely alkalommal Pongrácz ismét kitűnt. A tizedik zászlóalj szuronytámadása alkalmával ugyanis a német tüzérek jól irányzott kartácslövései 269a rohanó zászlóaljban oly borzasztó pusztítást tettek, hogy a különben igen vitéz szabolcsi fiúk kissé meghökkenvén, a temető fala mögé vonultak. E válságos pillanatban, melytől a csata sorsa függött, Pongrácz – ki már ekkor dandárparancsnok volt – odavágtatott az ingadozó zászlóaljhoz, a zászlót kezébe ragadta és a haláltszóró ágyúk torkolatának vezette az ifjú honvédeket. Pár percz mulva birtokában volt a falu s azzal együtt egy üteg röppentyű. Ezekután Kmettyt Jellasich bán tábora ellen küldötték, ki is Péterváradot felmentette s Pongráczot két zászlóaljjal Titel alá vezényelte, melyet ez utóbbi 14 napig körülzárolt. A dandárnok itt sok bajtársával együtt mocsárlázba esett, melyből oly makacs kór fejlődött ki, hogy abból csak három év múlva tudott kigyógyulni Párisban. A szerencsétlen temesvári csata után Kmetty csak Facsetig (augusztus 16.) vezényelte hadtestét; innen a török földre menekült. Hadosztályának romjait Pongrácz szedte össze és Nagyváradon az oroszok előtt tette le fegyverét. Ezek szabadon bocsátották a lefegyverezett magyarokat. Pongrácz szerencsésen hazavergődött, de a befogatások és kivégzések hatása alatt, mint vászonkereskedő, Poroszországon át Hamburga érkezett, hol 1853-ig tartózkodott. 1854-ben Meklenburgban megnősült. Külföldön azon kitüntetésben részesült, hogy a kormányzó a nyolczadik dandár parancsnokságát ajánlotta fel neki azon esetre, ha arra hazánknak szüksége lenne. 1867-ben az amnesztia kihirdetése után visszatért hazájába. 1869-ben m. kir. honvéd alezredes és a harmadik zászlóalj parancsnoka lett. 1871-ben pedig ezredes-dandárnok és 1878-ban tábornok. Nyugalomba 1882-ben vonult, mely alkalommal az altábornagyi czímet és jelleget kapta. Említésre méltó, hogy 1848-ban huszonnyolcz Pongrácz szolgált és harczolt a szabadságért.
Pongrácz Sándor.
