Bányászati szakoktatás.
Bányászati szakoktatás.
A tizennyolczadik század elején e czélra egyes bánya- és kohótiszteket rendeltek ki, a kik rendes foglalkozásuk mellett tanítványaikat különösen a bányamérésben és a fémkémlészetben (docimasia) oktatták.
1733-ban felállították Selmeczbányán és a csehországi Joachimsthalban az első bányászati szakiskolát. A mindinkább növekedő igényeket azonban ez az iskola nem volt képes kielégíteni s azért Peithner Tádé – 1802-től kezdve az akadémián a bányaművelés tanára – 1761-ben fölvetette egy felsőbb bányászati tanintézet alapításának eszméjét.
Az eszme Bécsben pártolásra talált, azonban annak a kérdésnek az eldöntése, hogy hol kellene az osztrák-magyar monarchiában a bányászati felsőbb szakoktatást berendezni, sok fejtörést okozott. Egyesek Bécsben, mások Prágában akarták létesíteni az intézetet. A legtöbb és legnyomósabb érv azonban Selmeczbánya mellett szólt, mely dús bányakincseivel ezidőtájban virágkorát élte s hol a már közel harmincz éve fennálló bányaiskolával a létesítendő főiskola alapja amúgy is meg volt vetve. Selmeczbánya javára szólt az is, hogy itt a hivatalok összpontosítva voltak, sok bánya- és zúzómű működött s ez a város volt a legalkalmasabb arra, hogy itt az elméleti oktatást a gyakorlatival lehessen összekötni. »A város« – mondja a megokolás – »kicsiny ugyan, de intelligens karakterű, a hol a valódi bányászszellem réges-régen otthonos és meleg talajban gyökerezik; éppen kisvárosi jellegénél és topográfiai fekvésénél fogva a tanulók itt, a nagy városok szórakozásainak hiányában behatóbban és szorgalmasabban foglalkozhatnak komoly szaktudományaikkal, s a város nem kényezteti el őket nagyobb igényekre, melyeknek teljesítésére a bányász, ki hivatásánál fogva leginkább kis városokban, falvakban, sőt elszigetelt bányatelepeken működik, az életben úgy sem számíthat.«
