Erdészeti tanintézet.
Erdészeti tanintézet.
Az erdészeti akadémia 1808-ban jött kapcsolatba a bányászatival, még pedig kezdetben mint különálló »erdészeti tanintézet«. Mária Terézia királynő már 1770-ben, a midőn a bányászati akadémiát megalapította, az erdészeti szakoktatásra vonatkozólag úgy intézkedett, hogy »az erdőművelés tanítására is gondos figyelem fordítandó, mert erre a bányászatnak okvetlen szüksége van«. A bányászat ugyanis akkoriban maga kezelte azokat az erdőket, a melyekre a bányászkodás czéljából szüksége volt. Ennek következtében az erdőgazdaság fölvétetett ugyan az előadott tantárgyak közé, ezt a tudományágat azonban csak a bányászat szükségleteire való tekintettel tárgyalták, a mi az erdőművelés szakbeli föltételeinek meg nem felelt. Rendszeres erdőgazdaság megteremtése és szakképzett erdőtisztek nevelése czéljából ennélfogva az 1807. Deczember 17-én kelt legfelsőbb elhatározás értelmében a bányászati akadémián egy tanszékkel különálló erdészeti tanintézetet szerveztek s arra dr. Wilkens Henrik Dávidot nevezték ki rendes tanárrá, a ki előadását 1809. Február 12-én kezdte meg.
Az erdészeti tudományok elsajátítására szánt időt két évben szabták meg s a bányász-hallgatókat is arra kötelezték, hogy az erdészeti tudományágakat két éven át heti négy órában hallgassák. Miután azonban Ő Felsége – mint az udvari kamara 1808. Július 13-án kelt rendeletében írja – azt akarta, hogy az erdészetet nemcsak a bányászok, hanem az állami és magánuradalmak tisztviselői is hallgassák, az erdészeti hallgatóknak heti hat órában adták elő az előírt tantárgyakat. Ilyen viszonyok között az erdészeti tanintézet természetesen nem fejlődhetett s a bányászatihoz hasonló tekintélyre nem emelkedhetett. E visszás állapot megszüntetésére az erdészeti tanintézetet 1846-ban a bányászati akadémiába kebelezték be, mint ennek egyik szakiskoláját, s az egyesített főiskolának a »bányászati és erdészeti akadémia« nevet adták.
Természetes, hogy a rendelkezésére álló kevés tanerő mellett az erdészet, a mennyire csak lehetséges volt, alkalmazkodni igyekezett a bányászati szakosztály már megállapított tananyagához. Ezért egyes előkészítő és segítő tárgyak, a melyek a bányászati szaknál meghonosodtak, mindkét szak hallgatóinak közösen adattak és adatnak elő.
Ennek a közösségnek kétféle az eredménye. Az egyik az, hogy az erdészeti szak hallgatói sokkal magasabb technikai kiképeztetésben részesülnek, mint bármely külföldi erdészeti főiskola hallgatói s hogy ennek következtében a magyar erdészeti szak – a melyet még ott is, a hol technikai főiskolával kapcsolatos, a 201gazdasági szakokhoz soroznak – sokkal közelebb áll a technikai szakokhoz, mint bárhol másutt. A közösségnek másik, az előbbinél kevésbbé üdvös eredménye az, hogy általa mindkét szak állandóan feszélyezve van a szabad mozgásban és abban, hogy tananyagát és annak terjedelmét a saját szükségleteihez szabhassa. Ilyen viszonyok között természetes, hogy mindkét szak teljes önállóságra törekszik.
Selmeczbánya. – A bányászati és erdészeti főiskola épületei.
A bányászati és erdészeti akadémia kezdettől fogva specziális irányú technikai főiskola volt, melyet az általános technikai kiképzés és a technikai tudományok művelése tekintetében, valamint a kultivált szaktudományok technikai természeténél fogva a műegyetemmel mindig egyenrangúnak tekintettek s mely mindig arra törekedett, hogy megfelelő szervezettel és tanrendszerrel ezt a színvonalat érintetlenül fentartsa.
