Őskor.
Őskor.
Hogy Gyarmat kedvező fekvése miatt már az őskorban lakott hely volt, azt a város területén és környékén nagy számban előkerült őskori leletek igazolják. Talán a legrégibb korba tehető az a rézcsákány, melynek arányai már kezdenek eltérni a kőkori formáktól. (Pulszky: Rézkor 55. 1.) De legtöbb lelet került elő a bronzkorból, melyeket részben a Nemzeti, részben a Nógrámegyei Múzeumban őriznek. Az egyik nagyobb bronzlelet egy három darabra tört kardon, egy-egy lándzsacsúcson, tokos vésőn és karpereczen kívűl, pálczaalakra öntött bronzanyagot is tartalmazott. Egy másik leletből csak egy kiálló fokú bronzcsákányt ismerünk. (Hampel: Bronzkor II. 7.) Azonban a bronzkorba sorozhatók azok a csinos művű fekete korsócskák és egyéb edénykék is, melyeket a határ éjszaknyugati részében fekvő téglagyár területén észlelt meneteles hamu és égetett földrétegben találtak s melyek Balassagyarmaton Jeszenszky Danó és Imády Károly, Kékkőn pedig gróf Forgách Antal birtokába kerültek. (Nagy Iván közlése, Arch. Ért. 2. f. IV. 252–53.) Egy bronzvéső öntőmintája szintén régebbi keletű. 1909 április havában a balassagyarmati Kishegyen Kosztolányi Gyula szőlőjében Völgyi A. István érdekes leletre bukkant. Itt több összetört urna, benne bronzgombbal, bronztekercscsel és bronz-függővel, s számos cserépdarab, mélyített pontdíszítéssel és néhány szokásos formájú apró edényke került elő. Ugyanitt a népvándorlás korából több egész csontvázat találtak, melyekből egyet összeállítva, a Nógrádvármegyei 698Múzeumnak adományoztak. A honfoglalás korából szintén találtak leleteket. 1910-ben a tisztviselőtelepen építkezés alkalmával érdekes fejű bronztűt és egy bronzkést találtak. Azonban már a népvándorlás korára vallanak azok a csontvázak, a milyenek 1893-ban kerültek elő s a milyent már előbb is vagy huszat észleltek. A sírokban becsesebb lelet nem volt, csak durva, rosszul formált és égetett agyagedények és deréktájon vas-csat és vaskés. 1897-ben a gazdasági egyesület mintaszőlőtelepén, a várostól éjszakra eső Orbánhegy déli lejtőjén is temetőre bukkantak. A csontvázak arczczal kelet felé voltak fordúlva s mindeniknek a fejénél egy agyagedény volt. (Arch. Ért. u. f. XVII. 76–77.) A népvándorlás végső hullámaiként jelentek meg azután honfoglaló őseink és birtokukba vették ezt a földet.
