A török hódításai.
A török hódításai.
E közben a törökök mindegyre nagyobb területet foglaltak el, úgy, hogy az 1559–1564. évi adóösszeírásban csupán a hódoltság területén levő jobbágytelkek szerepelnek. Somoskő, Divény és várai a magyarok kezében maradtak ugyan, de a környező falvak mind meghódoltak a törököknek.
A végházak helyreállításáról az 1559. évi országgyűlés ismételten intézkedett. Az 1567. évi XVII. törvényczikk Kékkő, Somoskő és Divény helyreállítása czéljából Nógrád vármegye két járásának lakosain kívül még Heves és Borsod vármegye népét is kirendelte a közmunka teljesítésére. Az ebben az évben tartott országgyűlés Divény és Kékkő várába, lovasságot is rendelt.
A törökök ezalatt folytonosan háborgatták a végbelieket. Verancsics Antal egri püspök 1561-ben Ferdinándhoz intézett levelében írja, hogy a török Salgóról a szomszédos Somoskő várbeliekre csapott, a kik a vár alatt gyanutlanul legeltették a lovaikat és közülök 12 embert lemészárolt. Viszont Balassa János két ízben is, 1561-ben és 1562. április 23-a előtt megtámadta Szécsényt, de visszaverték. (Mocsáry III. 153., 225., IV. 13., 27.; Millenn. Tört. V. 342.).
A drinápolyi békekötéstől (1568.) kezdve 1593-ig a hivatalos háború szünetelt 416ugyan, de a békekötés tulajdonképen csak a két uralkodóra terjedt ki, az alattvalók éppen olyan elkeseredett harczokat vívtak, mint azelőtt. A királyi hatalom tehetetlensége következtében a végházak egymásután elestek s mindegyre nagyobb terület hódolt meg a töröknek.
A helyzet Miksa trónraléptével (1564.) még rosszabbodott. Miksa udvara különben is bizalmatlan volt a magyarok iránt. Az idegen kormányhatóságok is gyanus szemmel kísérték a magyar urakat és ha épen szükségük volt rá, koholt összeesküvés czímén üldözték őket. Dobó Istvánra, az egri hősre 1569-ben ráfogták, hogy János Zsigmonddal szövetkezett a király ellen. A beteg, elaggott hőst Pozsonyban az országgyűlés folyamán 1569 október 12-én elfogták, a szintén meggyanusított Balassa Jánossal együtt. Balassának sikerült a neje segítségével megszöknie, de Dobó sokáig sínylődött a börtönben és csak 1572 április 16-án kapott kegyelmet, a melyet sokkal élt túl. Balassát a király 1574-ben az elszenvedett méltatlanságokért kárpótlásul királyi főajtónállóvá nevezte ki.
III. Murád szultán trónraléptével Magyarországban ismét állandóvá lett a háború. Az új szultán békeszerető ember volt, a ki katonai ügyekkel nem sokat törődött, ő maga békében élt Miksa királylyal, arra azonban nem igen ügyelt, hogy a békét a basák is megtartják-e. Ezek ki is használták a szabadságot és a saját szakállukra intézték a hadműveleteket. 1571-ben elesett Gedevára, egy füleki nemes fogoly árulása következtében. 1575 február 5-én a nógrádi bég a bányavárosok ellen tört, de a korponaiak visszaverték. 1576-ban a törökök Ali bég vezetése alatt elfoglalták Balassa János várát, Kékkőt, a melynek őrsége a törökök közeledtére megfutott, majd utána Somoskőt, a mely Losonczy Istvánné, szül. Petrovinai Pekri Kata birtokában volt és Divényt (Wagner: Analecta II. 61. – Istvánffy: XXV. – 353. – Mocsáry.) Ezzel a vármegye területén levő összes várak török kézbe kerültek. Balassa János nem sokáig élte túl kedves várának az elvesztését, még ebben az évben elhalálozott. Az 1578. évi országgyűlés, nem lévén már többé vár a magyarok birtokában, Nógrád vármegyének azt a csekély részét, a mely még nem hódolt meg a törököknek, Korpona megerősítésére rendelte ki.
Balassa János halála után éveken át nem volt senki, a ki a törökök ellen sikeres támadást vezethetett volna. A vármegye úgyszólván vezér nélkül volt. Csak évtizedek mulva, mikor Forgách Zsigmond lett a vármegye főispánja, léphetett fel a vármegye sikerrel a törökök ellen. A Forgách-családból Simon, a XVI. század egyik leghíresebb hadvezére, az egri vár kapitánya 1582-ben Rudolf királytól Strázs, Nagy-Csitár, Kis-Csitár, Varbó helységeket kapta. (Zsélyi levéltár.)
Ezzel a családja gyökeret vert Nógrád vármegyében is. Fia, Zsigmond, a ki 1592-től 1621 június 21-én bekövetkezett haláláig Nógrád vármegye főispánja volt, neje, Losonczy Anna, előbb Ungnád Kristófné révén az egykori a Losonczyak egykori javainak a birtokába jutott, miután Rudolf király 1592 február 12-én, Losonczy Anna kérelmére, I. Ferdinánd király 1552 július 20-án kelt, Losonczy István és néhai testvére Antal leányainak fiúsításáról szóló királyi engedélylevelét átírta és megerősítette. E fiúsító levél szerint Losonczy Anna Szécsény, Somoskő és Gács várát, valamint a tartozékaikat, továbbá Losoncz, Tóthvidéke, Ecseg és Vilke helységet kapta. A várak közül azonban Somoskő és Szécsény a törökök birtokában volt, tartozékaik a hódoltsághoz tartoztak. Gács vára pedig a husziták ideje óta (1451.) romokban hevert, így erődítvénynek alig számíthatott. De Forgách Zsigmond csakhamar hozzáfogott e vár felépítéséhez, a mit 1612-ben fejezett be. Ettől kedve Gács vára lett a család egyik székhelye, mely egészen a szatmári békekötésig jelentékeny szerepet játszott a vármegye haditörténetében. (Orsz. Levéltár n. r. a. 1884 : 66. másolata Nagy Iván gyűjteményében.)
1588-ban a török, sok apró portyázás után, Füleknél az ország minden részéből, még a Dunántúlról is, valóságos hadsereget gyűjtött egybe. Szent-Péternél átkelvén a Sajón, az ellentálló Szikszót és vidékét dúlta. (Millenn. Tört. V. 444.)
1590-ben a füleki bég, egyesülve a hatvani és a szolnoki béggel, Eger várát fenyegette, de Prépostváry Bálint kapitány ellentált nekik. (Millenn.Tört. V. 448.)
A törökök portyázásai alkalmával tömérdek ember került rabságba, a kiknek kiváltására hozzátartozóiknak óriási váltságdíjat kellett fizetniök. 1592-ben Dubraviczky Mihályné, szül. Libertsey Borbála, Kislibercsén egy egész jobbágytelket zálogosított el Lentváray Pálnak, hogy a férjét a török rabságból kiválthassa. A mióta a szultán Perzsiával előnyös békét kötött, azóta a viszony Rudolf királylyal s a prágai udvarral felette megromlott. Konstantinápolyban a háborús 417párt kerekedvén felül, a drinápolyi béke, melyet utóljára 1592-ben újítottak meg, végkép felbomlott. Az ellenségeskedés 1593 nyarán a drávántúli országrészekben kezdődött, majd átcsapott a Dunántúlra is, a hol Székesfehérvárnál november 13-án derekasan megverték a pogányt.
