Fölkelések és megtorlások.
Fölkelések és megtorlások.
Az 1670. év tavaszán a felvidéken kitört felkelésnek arra a hírre, hogy Zrinyi Péter a Dunántúl letette a fegyvert, csakhamar vége szakadt, a vármegyék elbocsátották a felfogadott hadakat. Zrínyi Péter lesujtó leveleinek a hatása alatt Rákóczy Ferencz még inkább sürgette a felkelőket, hogy minél számosabban jelenjenek meg a tályai értekezleten. A tályai értekezleten egybegyűltek elhatározták, hogy minden vármegye írjon fel a királyhoz és kérje, hogy az országot tartsa meg a jogaiban – egyúttal pedig az udvar kegyelmére bízták magukat. A bécsi kormány azonban nem a kiengesztelődés útját választotta; nyomban megkezdődtek az elfogások. Nádasdy Ferencz országbíró elfogása után többé senkisem érezte magát biztonságban. Futott, a ki merre látott. A tömeges elfogások és jószágelkobzások, az idegen katonaság féktelenkedései a társadalom minden rétegében elkeseredést keltettek. A vármegyék is felírtak az elfogott főurak érdekében, de Bécsben nem ismertek irgalmat. Zrinyi Péter, Frangepán Ferencz és Nádasdy Ferencz országbíró 1671 április 30-án vérpadon fejezte be az életét. A pozsonyi vérbíróság 1671-ben Balassa Imrét is elítélte makacsság czímén, de Balassának sikerült megszöknie és Erdélybe menekülnie.
432A bécsi kormány újabb felkelésektől tartván, katonaságot küldött a vármegyébe. Ezt a katonaságot a megszállott helységeknek kellett eltartaniok. Elképzelhető, milyen elkeseredést keltett a kormánynak az az intézkedése a vármegyében, a melynek a lakossága a császári hadat annyira gyűlölte, hogy 1660-ban Gyarmaton valóságos harczot indítottak a beszálló német katonaság ellen. 1671-ben teljes erővel megindult a vallásüldözés is. A többi között a nagylámi protestáns templomot is bezárták. 1674-ben Losoncztamási, Nagylám Polichno (Parlagos) és Turopolje helységek prédikátorait a pozsonyi vérbíróság elé idézték. Közülök Mazary Dániel losoncztamási prédikátort gályarabságra ítélték és gályarabként halt is meg Syracusában. A pozsonyi vértörvényszék tömérdek embert ítélt el makacsság czímén, a kik közűl sokan erdélyi rokonaikhoz menekültek, úgy hogy az 1672. év elején már ezrekre ment a bujdosók száma Erdélyben. Közöttük találjuk Balassa Imrét is, a kit azonban, bár ő volt a legelőkelőbb, a többi bujdosó szenvedélyes és megférhetetlen természete miatt, nem kedvelt, sőt azzal gyanusították, hogy titkos érintkezést folytat a némettel.
1672 nyarán a bujdosók Szuhay Mátyás, Szepesy Pál és Kende Gábor vezérlete alatt Kálló ellen vonultak. Spankau tábornok, felsőmagyarországi főkapitány, a bujdosók támadásának a hírére német seregével Kassáról Debreczen felé sietett, de attól tartván, hogy Szuhay és társai elállják a Kassára vezető utat, Debreczenből visszaindult. A bujdosók e közben Zemplén és Abaúj vármegyét is csatlakozásra bírták, bár a nemesség eddig nem szívesen támogatta őket. Szeptember 12-én már Fülek őrségét is felszólították a csatlakozásra, azonban, bár a felhívásukat több ízben ismételték, választ nem kaptak, mert a vár kapitánya, Koháry István az uralkodó rendületlen híve volt. 1672 őszén már a szomszéd Gömör vármegye is a bujdosók kezébe került. Az udvar, nagy erőlködések árán, 10.000 főnyi segítőhadat indított ellenük Cob Farkas Frigyes vezérlete alatt, melyhez a többi között gróf Balassa Bálint is csatlakozott a huszárjaival. E had Spankau tábornokkal egyesülve szétverte a bujdosókat.
A felkelés leveretése után újból megkezdődött a megtorlás munkája. Szelepcsényi György esztergomi érsek 1674 január 6-ától kezdve a hódoltsági területen lakó protestáns lelkipásztorokat és tanítókat a Pozsonyban alakított rendkívül bíróság elé idézte. A protestáns papok azonban egyrészt társaik sorsán okulva másrészt a törökök védelmében bízva, nem jelentek meg Pozsonyban. A bujdosók támadásai még mindig nem szűntek meg. 1676-ban még a pestis-járvány is súlyosbította a helyzetet. 1677-ben Teleki Mihály lett a bujdosók vezére, a kinek sikerült XIV. Lajos minisztereivel megállapodásra jutnia, a felkelés támogatása iránt. 1677–78 telén a bujdosók, franczia és lengyel segítségben bízva, erősen készülődtek a támadásra, mely annyival inkább kecsegtette sikerrel őket és a velük rokonszenvező protestáns nemességet, mert a török engedelméből Apafi Mihály erdélyi fejedelem is támogathatta a mozgalmukat. Gubasóczy János már 1678 február 11-én figyelmeztette minderre az udvart.
