Az 1846-iki inség.

Teljes szövegű keresés

Az 1846-iki inség.
1846-ban a folytonos esőzések megrontották az aratást és minthogy már a megelőző évben is silány volt a termés, inség köszöntött be Nógrád vármegyében is. A kormány nem tudván az inségen segíteni, a vármegye közönsége vette a kezébe a segítés ügyét. A közgyűlés elhatározta a birtokosok megadóztatását, rést ütve a nemesség adómentességi jogán, hogy a közmunkákkal alkalmat adjon az éhezőknek a kenyérkeresetre. És Nógrád nemessége sorából senki sem akadt, a ki a vármegye eme határozata ellen tiltakozott volna; mindenki megfizette a reá eső összeget. Mindamellett ez a segítség elégtelennek bizonyúlt. A vármegye gazdag birtokosai jártak elül a jó példával a segítség kiosztásában. Ezek közé tartozott Pulszky Ferencz, a szécsényi uradalom új birtokosa, a kinek a neje, Walter Teréz, minden nap több száz személyre főzetett és a régi szécsényi 510vár egyik tornyát kórháznak rendeztetvén be, mindent elkövetett a nyomor enyhítésére. (Pulszky Ferencz: Életem és korom, II. kiad., I. 235.).
József nádornak 1847 január 13-án bekövetkezett halálával a király István főherczeget, addig is, a míg a nádorválasztás a legközelebbi országgyűlésen megtörténik, királyi helytartóvá nevezte ki. Az új királyi helytartó 1847 nyarán maga mellé véve a konzervativ párt egyik legrokonszenvesebb tagját, báró Vay Miklóst, több mint hat hétig tartó körútat tett az országban, hogy magát bemutassa.
Még az Alföldön járt István főherczeg, a mikor szeptember 17-én megjelent a király kézirata, a mely november 7-ére nádorválasztó országgyűlést hirdetett. A meghívó levél a nádorválasztás mellett csak általánosságban említette az országgyűlés működésének irányait. Nógrád be sem várva az országgyűlés egybehívásáról szóló királyi leíratot, még az év nyarán, szinte lázas türelmetlenséggel tárgyalta a követeknek adandó utasításokat. Mindamellett az augusztus 23–28. űléseken kimondotta a vármegye, hogy nem szoros értelemben vett utasításokat, hanem csak irányelveket kíván nyújtani, ezentúl nem akarván gátolni a követeket a véleményük szabad nyilvánításában. (Márki Sándor: Millenn. Tört. X. 10.) Szeptember végén már nagyban készültek Nógrádban is a követválasztásra. Gróf De La Motte főispáni helytartó belátta, hogy ilyen ellenzéki vármegyében nem tud konzervativ utasításokat keresztülerőszakolni, azért nem is avatkozott bele a választási mozgalmakba, megelégedvén azzal, hogy Károlyi János alispánt mindenesetre megválasztották az egyik követnek. A másik követi állásra azután annál erősebb küzdelem támadt Kubinyi Ferencz és Dessewffy Jób között.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem