Tihanyi Ferencz.

Teljes szövegű keresés

Tihanyi Ferencz.
A tisztújításon első alipánná Tihanyi Ferencz eddigi másodalispánt kiáltották ki, másodalispánná Jankovics Antalt választották meg, a ki 1376 szavazatot kapott, az ellenfele pedig 932-őt. A főszolgabírák közűl csupán Haan Imre maradt ki, a kinek a helyébe Pongrácz Antalt választották meg.
Az október 24-én kelt királyi meghívólevél az országgyűlést deczember 16-ra egybehíván, Nógrád vármegye Szent-Ivány Anzelm táblabírót és Prónay Jánost választotta követekül. Velük együtt Markovits István ment fel az országgyűlésre, a ki az országgyűlési ifjúság között foglalt helyet. Mindjárt az országgyűlés kezdetén Prónay megújította azt az indítványt, a mely már a múlt országgyűlést is foglalkoztatta, t. i. hogy az országgyűlésen tartandó beszédeket egy országgyűlési hírlapban közöljék, a melyet bárki minden megszorítás nélkül megindíthat. A Prónay ezen indítványa következtében egybehívott értekezlet Kossuth Lajost szólította fel a kerületi napló szerkesztésére, a mely azonban csakhamar abbamaradt; helyette Kossuth »Országgyűlési Tudósítások« czím alatt írott hírlapot indított, a mely gyorsan ismertté és népszerűvé tette a nevét. Az első nagyobb vitát az országgyűlés tárgyainak a sorrendjére nézve tett királyi propositiók keltették. Az előterjesztés szerint az úrbér rendezése lett volna a tanácskozások első tárgya, de sokan a kereskedelmi munkálatoknak adták az elsőséget. Utóbbiakhoz csatlakozott Prónay János is. A nádor azonban nem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy a követeket figyelmeztesse a makacsságuk következményeire. »Az urak közűl egy nagy rész – így szól Prónayhoz – minden dolgot akadályoztatni akar. Olvassa uraságod az 1764-iki országgyűlés irományait. Nem azt cselekszik-e most, mit akkor tettek«. (Millenn. Tört. IX. 302.) A nádor közbelépése használt; néhány nappal a vallásügyi tárgyalások befejezése előtt rákerült a sor a rendszeres munkálatokra, első sorban az úrbérre. Az úrbéri javaslatok letárgyalása után a leigázott lengyel nemzet érdekében az uralkodóhoz intézendő felíratot tárgyalták.
A mikor Paskievics herczeg a lengyel forradalmat leverte, a vármegyék, közöttük Nógrád is, feliratokkal ostromolták a kormányt, hogy siessen az elnyomott lengyelek segítségére; de még csak választ sem kaptak. Ekkor Nógrád közvetetlenül a nádorhoz fordult közbenjárásért, de a nádor e feliratot azzal utasította vissza, hogy az 1486. évi nádori törvényczikk szerint a nádor közbejárási kötelessége csupán a hazai ügyekre terjed ki.
Prónay János még az úrbéri javaslat tárgyalása alatt lemondott követi tisztéről; helyébe a vármegye Kubinyi Ferencz főszolgabírót küldte fel az országgyűlésre, a ki csakhamar magára vonta a közfigyelmet. A mikor Balogh János barsi követet a kormány a Wesselényi ügyében mondott beszéde miatt ártalmatlanná tenni igyekezett, s a főispán mindent elkövetett, hogy a vármegyéje őt visszahívja, Kubinyi védelmére kelt Baloghnak az országgyűlésen és kijelentette, hogy a kormány emberei lélekvásárlást űznek, de az erkölcs elől gyalázattal hátrálni kényszerültek. Felszólalt az adómegajánlás ügyében is. Élénk színekkel ecsetelte a nép nyomorát, hogy a rendeknek az eredetileg megajánlott adóösszeghez való ragaszkodását indokolja; az óriási közterheknek az okát pedig a nagy állandó hadseregben és a hadseregnek az országon kívül való alkalmazásában találta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem