Nyitravármegye megalakulása.

Teljes szövegű keresés

Nyitravármegye megalakulása.
Nyitravármegye mai alakjában tehát a XIII. század végső és a XIV. század első éveiben alakul. Törzsét természetesen a nyitrai várispánság képezte, melyhez hozzá ragasztatott a semptei, a galgóczi, a sárvári, a szolgagyőri várispánságok területe is. Ezen kívül beleolvadt a bolondóczi várispánságból Vágujhely és vidéke, Ujvár (Holics) és környéke, valamint a bányai várispánság egész területe.
A megye határai tehát, az Árpádház kihaltával körülbelül már teljesen kialakultak. Északon utolsó pontja, a Vág völgyében Vág-Ujhely, nyugoton Holics, délen a nyugati oldalnyújtványt értve, Éleskő, a kis-alföldön Nyárhid, Bars felől Mánya és Ghymes, a Nyitra felső völgyében Ugrócz, mely azonban már Barshoz tartozott s csak tartozékai voltak Nyitrában.
A megyei élet fejlődésének alapjait IV. Béla rakta le. Már alatta látunk megyei közgyüléseket és megyei törvényszékeket, melyeken nemes és nem nemes egyenjoguan vett részt. III. Endre alatt kimondatott, hogy a megyei főispánságot nem szabad örökösen adományozni. A főispán udvarbirájából ekkor lett az alispán, ki a főispánságot nem szabad örökösen adományozni. A főispán udvarbirájából ekkor lett az alispán, ki a főispán helyetteseként szerepelt. Minden megye négy szolgabíróságra volt osztva, tekintet nélkül területi nagyságán. Ezek állandó hivatalnokok voltak, kik nélkül semmiféle törvénykezési vagy közigazgatási ténykedést megejteni nem lehetett. Az alispánt és a szolgabirákat a megye közönsége választotta s azok kezdetben a nem nemesek közül is 496választattak. Csak az Anjouk után következő királyok hozták be az arisztokratikusabb elveket, melyek a nemesség előjogainak kedveztek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem