Nyitra.
Nyitra.
Bizonyos tekintetben némi önállóságot élvezett a vármegyei hatóságokkal szemben, a megye és a püspök székvárosa: Nyitra is, mely csaknem folytonosan a püspök joghatósága alatt állott, ámbár a város ez ellen ismételten védekezett. Legérdekesebb ezen szempontból, az 1531 táján, a püspök és a város között folytatott per, melyből kilátszik, hogy sem a püspök, sem 601a város nem voltak tisztában azon jogkörrel, mely őket megillette s hogy királyaink Nyitra városának helyzetére nézve sokszor, de mindig egymással ellenkezően nyilatkoztak s a surlódás köztük és a város között csaknem folytonos volt.
Mikor a pozsonyi kir. kamara működni kezdett s erőnek erejével az adóalap növelésére törekedett, a nyitrai surlódások hivatalos részről is kiélesedtek. A kamara, az adózás szempontjából, természetesen igen szivesen látta volna, ha a város a püspök földesúri hatalma alól szabadulni tudna s erre a városnak, úgy látszik, impulzust is adott. Csak így érthető, hogy a városi polgárság a kamara előtt panaszolta be püspökét s tőle várt támogatást arra nézve, hogy kieszközölt privilegiális leveleivel, melyekről azonban az ország törvényhozása soha tudomást nem vett, a püspöki hatalom jogköréből kicsúszhasson.
A kamara előtt felpanaszolt sérelmek különben csak a földesúri jogok élénk védelmére mutatnak. A püspök, így hangzik lényegében a panasz, a város polgárait reákényszeríti, hogy borait a pinczékbe eregessék, onnan felhúzzák és szekerekre rakják, a püspöki réten termett szénát összegyűjtsék és önköltségükön behordják. A város vásárjövedelmeit, t. i. minden szekér sótól két kősót a püspök szolgái maguk részére hajtják be. Ha valakit a polgárok törvény utján itéltek el s börtönbe csukták, akkor a püspök tisztjei azt tőlük elvették s vagy bebörtönözték, vagy szabadon eresztették, kényük-kedvük szerint. Ha valaki a polgárok közül gyermektelenül halt el, noha rokonai, testvérei maradtak, mégis házát és vagyonát a püspök foglalta el. Azonkivül a püspökök a maguk és a város őrizetére, nappali és éjjeli őrállásra szorították a polgárokat.
A kir. kamara, mintha joghatósággal felruházott birói testület lett volna, valóságos tanúvallatást tartott ezen panaszokról. A tanúvallatási jegyzőkönyv szerint az összes tanúk a város javára vallottak. Három nemes azt vallotta, hogy a város csakugyan szabad volt s 12 fegyverest tartozott kiállítani s hogy István püspök (Podmaniczky 1505–1528) fenyegetésekkel és néha elzárással szorítá őket a munkára. A megyei főjegyző azt mondta, hogy ő olvasta Lajos király szabadalom-levelét, míg Tarnóczai Fórys Mátyás szolgabiró nemcsak ezt, de V. László és I. Ferdinánd leveleit is olvasni vélte. A szolgabiró vallomása szerint I. Ferdinánd Székesfehérvár privilegiumát adományozta a városnak, jutalmúl azért, mert mikor I. Ferdinánd hadai a városba jöttek sok ágyúval és egyéb szerekkel, akkor a város polgárai segítették lovaikkal és szekereikkel az ágyúkat és a hadi szereket elszállítani. Hasonlóan vallott Tormosi Chemes György, Faggyas Antal nyitrai polgár, a püspök három tormosi jobbágya és az esztergomi káptalan gerencséri és az érsek egerszeghi jobbágyai is.
A per anyagából kétségtelenűl kitűnik, hogy Podmaniczky István és másodelődje, Sánkfalvai Antal, sokat erőszakoskodtak a polgárokkal szemben, de a panaszosoknak még sem sikerült a püspökök földesúri jogait megdönteni s városuk képzelt szabad királyi voltát beigazolni (Országos Lt. D. O. 334.) Még 1558-ban is kérik a kamarát, hogy részesítse őket pártfogásában s az ügy megvizsgálására kiküldött bizottságban iparkodjék magát a kamara is képviseltetni, mert per mortem seniorum multum imbecilles facti sumus, a mozgalmat megindító polgárok halála következtében a város igen rosz helyzetbe került. A miből világosan kitetszik, hogy a sokat vitatott privilegiális leveleket bemutatni nem tudták.
Nyitra városa különben, mint láttuk, kezdettől fogva meglehetősen 602csekély terjedelmű volt. A házak legnagyobb része kőház volt s értékük, az akkori viszonyokhoz képest, elég nagy volt. Így 1564-ben Thurzó Kata, Bessei Farkas Tamás özvegye, Majthényi Gábor második neje, egy nyitrai házat, mely a Váralljában volt, kertestül 100 frtért adta el Babindály Gergelynek. (Eszt. kpt. lt. C. 1. f. 4. N. 20.)
Az 1696-ban alsó-sztregovai Madách János és Bulyovszky Dániel dicatorok által készített dicalis összeírás szerint, melyben a lakók, birtokviszonyaik szerint, 4 osztályba voltak sorozva, Nyitrán 29 első-, 166 másod-, 34 harmad- és 14 negyedosztályú polgári lakó volt. Ezenkívül ekkor 66 katona tartózkodott a városban, a zobori szőlőhegyen pedig 800 munkás lakott. Miután itt természetesen csak az önnálló férfiak vannak felsorolva, a város összes lakossága, a szőlő-munkásokat leszámítva, 2–3 ezer között ingadozhatott.
A vármegyétől különálló hivatalok voltak az úgynevezett officiolátusok, melyek a végházak fenntartására kivetett adókat, a végházakhoz csatolt birtokok jövedelmét képezték s a végházak parancsnokai alatt állottak. Ilyen officiolátus volt 1607-ben Lukácsin, Radosnán, Mocsonokon és Darázsin. Hogy milyen volt ezek szervezete, azt megállapítani nem lehet.
A vármegyékhez tartozó, annak felügyelete alatt álló, sőt egyenesen a vármegye által alkotott intézmények között, legkiválóbb helyet a közrendészet kezelésével megbízott Zápisz, az alföldi paraszt-vármegye-féle rendszer felföldi alakulása volt.
