Zápisz. Parasztvármegye.
Zápisz. Parasztvármegye.
A M. T. Akadémia II-dik osztályának 1881. november 7-én tartott ülésében méltó feltűnést keltett Gyárfás István r. tag felolvasása a Paraszt vármegyéről. Ezen intézményt addig alig ismertük. Hornyik említette először Kecskemét történetében és valamivel tüzetesebben Bottka Tivadar, a vármegyék szervezetéről írt kitűnő, alapvető czikksorozatában.
Gyárfás szerint a paraszt-vármegye a rendetlen belviszonyokból származott rendőrségi intézmény volt. Czélja és rendeltetése a személy- és vagyonbiztoság fenntartására s megvédésére és csekélyebb policzialis ügyekben önálló bíráskodásra irányúlt. Szerinte különben ezen intézmény különösen az alföldön volt kifejlődve és elterjedve. Első nyomát a paraszt-vármegyének Gyárfás azon megyei rendelkezésben véli feltalálni, a melyet 1638. junius havában tartott közgyűlésen hozott s mely a kóbor népek ellenében a parasztok felfegyverzését rendelte el.
A paraszt-vármegye intézményét az úgynevezett kóborló szabad hajdúk garázdálkodása tette szükségessé.
Gr. Illésházi István egykorú feljegyzéseiben 1597-re ezeket írja: „Ez időben az faluk és városok Buda és Esztergom körül mind puszták voltak, elfutott róla az nép. Ezek közül a futott nép közül és a fizetetlen végbeli gyalogok közül, kiknek semmi fizetésük nem volt, szabad hajdúk támadtak; ezekcsak itt felső Magyarországban többen voltak 3000-nél.” A végvárak katonasága különben már előbb hajdúknak neveztetett. Mivel pedig a sokszor üres kincstár, meg az egyes várurak szűkkeblűsége e katonaságot hosszabb időre is minden zsold nélkül hagyta, a hajdúk eleinte önfentartási szükségből, utóbb nyereségvágyból, a jobbágyok zsarolására vetemedtek. Sőt voltak nagy számmal olyanok is, kik ezen foglalkozást kényelmesebbnek tartották a végvárak őrizeténél s hogy a rabló-kalandozást szabadabban űzhessék, megszöktek a várakból s egy-egy ügyesebb hajdú vezetése alatt kóbor rablócsapatokká egyesültek. Az országgyűlések ismételten intézkedtek e kóbor hajdúk megfenyítéséről.
Az országgyűlések intézkedései azonban irott malasztnak maradtak volna, ha az ügyet a vármegyék erélyesen kezükbe nem veszik és a parasztvármegye-féle szervezetet meg nem alkotják.
Nyitravármegyének 1573–1785-ig és a szomszédos Barsnak csaknem ez idővel egybevágó jegyzőkönyveit áttanulmányozva, látjuk, hogy a parasztvármegye legelső nyomát nem a hevesi közgyűlés 1638-iki határozatában, 603hanem már jóval előbb, Nyitra- és Barsvármegyékben kell keresnünk és hogy a szervezet nemcsak az alföldön, hanem a felföldön is polgárjogot nyert. Azonban míg amott paraszt-vármegye nevet viselt, addig itt Zápis-nak, összeírottak konstitucziójának mondatott.
LIPÓTVÁR RÉGI KÉPE.
Az orsz. képtárból.
Nyitravármegye 1618-ban, az Apostolok oszlásának ünnepét követő kedden tartott közgyűlésében megujította az előbbi évek intézkedéseit a rablók üldözéséről. Sőt hasonló intézkedést olvasunk már az 1615-iki jegyzőkönyvekben is. Az 1622-ben Nyitrán, Telegdy János püspök és főispán elnöklete alatt tartott közgyűlés határozataiból pedig, főbb körvonalaiban, megismerjük ezen Zápisok akkori szervezetét.
A rablók üldözésére nézve határoztatik, mondja a jegyzőkönyv (421. l.), hogy minden egyes jobbágy- és zsellér-porta egy forintot fizessen, az egytelkes nemesek és az armalisták pedig 20 dénárt, a nagyobb folyókon álló malmok kövenként 50 dénárt, a kisebb folyókon állók 25 dénárt. A dica alá nem eső községekre ezen czélból az alispán vethet ki adót. Az így befolyt pénzből 50 gyalogos katona szerződtetik, akiknek egyik felerésze Bory Gábornak, másik felerésze Bartha Mihálynak vezetése alatt fog állani. Ezen vezetők, bér fejében, havonkint 8–8 frtot, a gyalogosok 2–2 forintot kapnak. Ezek felhatalmaztatnak, hogy a szükséghez képest, a mezővárosok, községek és falvak népeit magukhoz vehetik, azzal a rablókat Nyitravármegye területén üldözőbe vehetik és elfoghatják. Joguk van e czélból vizsgálatot tartani, a rejtekhelyeket kikémleltetni. Az elfogott rablókat azután a főispánnak vagy az alispánnak, a contuberniumnak, mely közönségesen Zápisnak mondatik, átadják, hogy ezek a szokásos módon a büntetéseket megszabják. Ha pedig valamely város, község vagy falu, az ő felszólításukra fölkelni nem akarna és tagadó választ adna, akkor az ilyen makacskodó várost vagy falut az alispán 40 forintnyi birsággal sújtsa. A rablóknál talált zsákmány a vezetőket illeti meg.
A rablók üldözésére kiküldött csapatoknak azonban igen nehéz helyzetük volt, mert egyes urak az elfogottaknak pártját fogták, sőt azokat ki is szabadították.
Rövid négy év alatt a vármegye rendei belátták, hogy ez a szervezet nem felel meg a czélnak. A közbiztonság mind rosszabb és rosszabb lábon állott. A rablók a kereskedőket kifosztották és megölték, a nemeseket birtokaikon, a jobbágyokat házaikban támadták meg. A Quasimodo vasárnapot követő héten tartott közgyűlés a rablók üldözéséről bővebb statutumot alkotott, mely a paraszt vármegye-féle intézmény teljesen kifejlődött alakját tünteti fel.
Az egész megye 15 táborhelyre (contubernium) vagy mint közönségesen nevezték, zapisra osztatott be. És pedig egy-egy zapist alkotott: a bajmóczi uradalom; Divék és vidéke; Novák és környéke; Vesztenicz; Zsámbokrét egész Nagy-Tapolcsányig; Kovarcz; Pereszlény; Rippény és Sárfő; Tót-Sók; Mocsonok és a hozzá tartozó vidék Komját környékével, vagyis az egész úgynevezett Cserhát; Csejte és Beczkó uradalmai egész Zákosztolányig; Jókő vára és környéke, meg Szterus; a berencsi és korlátkői 604uradalmak, a Czobor-féle uradalmak Sassin és Holics, meg Szakolcza birtokai; Galgócz és Temetvény vára, valamint a Vág túlsó partján fekvő községek Sziládtól egész Nagy-Kosztolányig.
Minden egyes contubernium egy kapitányt választott a nemesek sorából. Több contubernium együtt véve vagy egy-egy nagyobb zápis külön-külön is, egy-egy elnököt kapott, kit a megye rendei választottak meg. Bajmóczon az ottani várnagyot jelölte ki a megye elnökül. Divék, Novák és Vesztenicz szabadon választhatnak kapitányt, de e három contubernium közös elnökévé divék-ujfalusi Ujfalussy Jánost tette a megye. Zsámbokrét, Kovarcz és Pereszlény elnöke Bossányi József; Rippény, Tót-Sók és Lakács elnöke Berényi György, a Cserhát elnöke, Surányt is beleszámitva, Elefánthy Lőrincz; a csejtei contubernium elnöke Fitter Gyula; a jókőié Podgaychich János, a berencs-korláthkőié Chinorani János várnagy; a Czoborféléé Bársony János, a galgócz-temetvényié a két várnagy lett.
Az eljárást a megye így határozta meg: Ha valamely falu birájának tudomására jutott, hogy rablók garázdálkodnak a közelben, az rögtön köteles volt az illető contubernium elnökét értesíteni. Az elnök rendeletére azután a falu vagy város népe, és pedig minden felnőtt férfi személyesen, jól felfegyverkezve felkelni tartozik s a contubernium kapitányának vezetése alatt a rablók üldözésére indúlni. Ha valamely falu vagy város a felkelést megtagadná, úgy első ízben 40 frt, másidízben 80 frt birságot fizet. Harmad ízben pedig a bíró karóba húzassék. Ezen czélból és elijesztő például a vármegyei esküdt minden faluban előre állíttason fel karókat. A contubernium elnöke a megye egyéb statutumai, a zápiszok szokásai és a soproni országgyűlés 30. t.-cz. értelmében köteles az elfogott rablókkal és egyéb gonosztevőkkel elbánni. A statáriális ízü statutum egész Szent-Mihály napjáig maradt érvényben.
1627-ben a vármegyének, Pálffy Istvánnak, a felső-magyarországi részek főgenerálisának katonáival, az úgynevezett praesidiáriusokkal gyűlt meg a baja. A katonák, mint ebben az időben annyiszor, most sem kapták meg zsoldjukat. A kincstár üres volt, a megyék kimerültek s a legjobb akarat mellett sem voltak képesek e nagyszámú katonaságot eltartani. Az éhező katonák azután ott szereztek élelmet, a hol lehetett. Ennek megakadályozására Nyitravármegye 1627. évi januári közgyűlése ismét kimondta a zápisok tényleges működésének szükségét. Az ily kóborló és rabló katonák ellen mindenki szabadon védekezhetik s ha el tud ilyet fogni, azt a generálisnak átadni köteles. Ez a felkelés szigorú kötelességévé tétetett mindenkinek s a vonakodó, ha főúr volt, 200 frtnyi, ha nemes, 100 frt birságra lőn ítélve, a jobbágy pedig egyszerüen a szabadságával és életével játszott. (U. o. 494. l.)
