Nyitra.
Nyitra.
A város lakossága vegyes ajkú volt: magyar és német. Erre vall a nyitrai polgárok azon névsora, melyet a zobori apátság egyik 1113-iki határjáró oklevele tartott fenn az utókornak. E szerint a város comesét, tehát ispánját Vizanak, a másodispánt Bacsának nevezték. E két polgár, meg Bőgő egykori városi comes fiai Deda és Kasie 80 évnél tovább laktak a városban. Azonkívül felemlíti még az oklevél Pendl, Szin, Mártonfia Mese, Péter, Csup, Szoboszló, Figa nevü polgárokat. A birói tisztet Pengin viselte.
NYITRA VÁRA.
Plcho fényképész felvétele.
A város kezdetben két részből állott, a várból és az annak környékén épült felső-városból, meg a váraljából, vagyis az alsó-városból. A mennyire a rendelkezésre álló adatokból kivehető, a város körülbelül a mai helyén feküdt, de a sziget felé eső rész népesebb volt, mint most. Magán a szigeten is házaknak kellett lenniök, mert szigeti polgárokról is van szó a nyitrai káptalan egyik határjáró levelében. IV. Béla király idejében a város a tatárjárás alkalmával tanúsított kiváló viselkedése jutalmául Székesfehérvár szabadalmát kapta. A rendkívül érdekes szabadalmi oklevél 1248. augusztusának utolsó napjaiban kelt. E szerint a város népeinek – ezek e korban is vendégnépeknek mondattak – joguk volt kebelükből birót választani, valamint 12 megbizható férfiuból álló tanácsot, a kiket esküdt uraknak hívtak. Az ily módon alakított előljáróság feltétlen hatalommal intézkedett és biráskodott, minden pénzügyi, polgári és bünügyekben. Kiváló 511fontosságu ügyekben egyenesen a király, vagy pedig a tárnokmester elé járulhattak. Joga volt a város polgárainak minden hét keddjén, magában a várban vásárt tartani, a nélkül, hogy akár ők maguk, akár áruik vámot fizettek volna. Viszontszolgálat fejében a város köteles volt háború idején a királyi zászló alá 12 jól felfegyverzett katonát állítani. (Az oklevél szövegét a Nyitra város közigazgatását ismertető részben közöljük. Szerk.)
A városi kiadások fedezésére IV. Béla több királyi birtokot adományozott a városnak, a melyekbe a város képviselőit, a nyitrai káptalan embere és Huntpázmán András vezette be.
A városi határt a beigtató oklevélből ma már igen bajos megállapítani, mert akkori szokás szerint a határpontokat leginkább egyes fákkal jelölték meg. Némi képet mégis alkothatunk magunknak e határ felől. A határpont a várostól keletre a káptalan erdejében kezdődött, körülbelül a zobori alsó villák és a Nyitra vize között elterülő rét közepe táján. Innen kelet felé tartott a határvonal a Szent-Márton hegyének tövében s Tormos előtt elhaladva, Emőke határáig ért. Majd délre fordult, magában foglalva a mai nyitrai rét név alatt ismert területet és lement egész Köröskényig, a mai Czétényke forrásáig. Köröskény előtt elhaladva, átment a Nyitra vizén és északnyugotnak fordúlt, majd elhagyva a mai csápori és üregi határt, visszatért délnek s a lukovi major mellett észak-keletnek fordúlt. Azután elhaladt a castrum judeorum, tehát a zsidó-telep mellett, az úgynevezett akasztófadomb előtt s a mai téglavetőt balra elhagyva, körülbelül a temető irányában haladt vissza. Elkerülve a Fábián-völgyet és az István-hegyet, a párutczai rész emelkedettebb vonalában haladt tovább, hol akkor bizonyos Vadasnak a palotája állott. Némi kanyarulattal áthaladt végre a határvonal azon a téren, melyen ma a plébániai régi templom és az elemi iskolák állnak és a Nyitra folyóig menve, véget ért. Ezen a város szoros határaihoz tartozó területen kívül kapták még Dovorcsány földjét és Köröskény földjének egy részét.
Azonban a város ekkor már csak részben volt független. A Nyitra árokpartjain épült rész, a mai káptalan-útcza a nyitrai káptalan földesúri hatalma alatt állott. A nagy utczán, mely a mai megye-utcza lehetett, egy szabad 512kuriájok volt Péter és Farkas kuriái között. Őket illették a város nagytizedéből, a húsvágásból, az italmérésből ezen részeken befolyt jövedelmek. A káptalan kezében volt a só-monopolium s hol ma a kanonoki házak állanak, a felső-városban, szabad, vagyis minden más hatósága alól kivett utczáik voltak. A város határában levő erdőkben szabad fáizás, a mezőkön szabad legeltetés járt nekik. Legalább így állították ezt a fentebbi királyi adományozás bevezetése alkalmával kiadott ellenmondásukban s ilyenféle arányban biztosította jogaikat Róbert Károly megerősítő oklevele is.
Ujabb megszorítás érte a város autonom jogkörét 1288-ban. Kún László Paskál püspök kiváló érdemeit óhajtotta megjutalmazni s azért a várost, minden jogokkal és szabadalmakkal egyetemben, a püspökségnek adományozta.
Paskál 1281 óta ült a nyitrai püspöki székben. Előbb pozsonyi prépost volt s már mint ilyen a király különös kegyét élvezte. 1285 táján, a király megbizásából, nagy kisérettel, melyet leginkább rokonaiból állított össze, Paskál az osztrák herczegnél járt követségben. Mikor visszatérőben volt s a felvidéken tartózkodó királyhoz igyekezett, akkor már az új tatár-áradat elözönlötte volt az országot. Az ellenséges kúnok felhasználták az alkalmat, a király követét elfogták, a püspököt minden drágaságaitól megfosztották és a püspöki méltóság nagy gyalázatára, meztelenre vetkőztetve, bocsátották útnak. Kiséretéből pedig öt testvérét és tizennyolcz rokonát, meg barátját, kegyetlenül meggyilkolták. Ezt a gyalázatot elfeledtetni, az okozott fájdalmat enyhíteni, az új adományozás volt hivatva.
Nyitra tehát püspöki várossá lett. A király közvetlen hatósága alól kivétetett s a püspök joghatósága alá helyeztetett. Mindazon jogok, birtokok és szabadalmak, melyeket a város IV. Bélától kapott volt, mint földesúrra, a püspökre háramlottak. Joga volt a püspöknek és törvényes utódainak új vendégnépeket a város belső és külső területén, tetszés szerint megtelepíteni, azok jogait és szabadalmait szabályozni, azokra jogos czímeken adózásokat kivetni. A régi polgárokra vonatkozó alkotmányjogi szabadalmak, a kivételes biráskodás, az új polgárokra is ki lőn terjesztve s a város területén a birói hatalom telje ezentúl a mindenkori nyitrai püspök kezében összpontosult. Ezen adomány-levelet Róbert Károly 1323-ban, Nagy Lajos pedig 1344-ben erősítette meg.
Jóllehet minden csapás, mely a megye területén volt, újabb és újabb pusztulást hozott a városra, az hatalmas védőinek szárnya alatt mégis folyton-folyvást fejlődött, fokozatosan szépült s mai nagyságának alapköveit már e korban rakta le.
A semptei várispánság védelme alatt Sempte mezőváros, a szolgagyőri és galgóczi várak egise alatt Galgócz városa, a bolondóczi várispánságé alatt Vág-Ujhely, Sasváré alatt a hasonnevű város fejlődött ki.
