Husziták.
Husziták.
Közvetlenül érdekelte Nyitravármegyét a husziták előhaladása hazánkban. Már 1421. táján jelentkeztek egyes huszitacsapatok Trencsén körül s ott nagy pusztításokat vittek végbe. Zsigmond e végvidék védelmével Perényi Miklós főlovászmestert bízta meg, ki a feladatnak derekasan meg is felelt. Mikor a huszita-mozgalom vezetése Prokop kezébe ment át, a husziták felhagytak a Trencsén felől tervezett betöréssel és Pozsonynál iparkodtak czélt érni. 1428-ban a Kis-Kárpátok alját elpusztították egész Szakolczáig, a melyet szintén hatalmukba kerítettek.
1430-ban az úgynevezett árvák, Kudelnik és Prokop vezérlete alatt ismét betörtek az országba és a Vág völgyének falvait pusztították. Zsigmond Stibor vajda fiát Stibariczot és Matis Jánost küldötte ellenök. Egyuttal meghagyta Kanizsay László soproni főispánnak, hogy saját és megyéje népeit Semptére küldje. Ezeket aztán Drietomára és Welchezbe rendelte, hogy a Vág folyón az átjárást őrizzék. Ugyancsak ez időben adta ki hadi regulamentóját is.
Ennek XVII., XXXII. és XXXVI. pontja vonatkozik Nyitravármegyére. Ha a husziták – mondja a XVII. pont – a zsinatra nem hajlanak, az egész kereszténység fölkel ellenök s a király Szakolczát és más városokat visszahódítja kezükből. A husziták ellen – XXXII. pont – föl kell kelnie egész Nyitravármegyének és ezenkívül Stibor, Széchenyi László, Galgóczi Miklós, Bán fia, Forgách Péter és János, Széchenyi Osvát és Déghi Sebestyén főuraknak. A résztvételre nézve a regulamento (XXXVI. p.) kimondja, hogy Stibor két bandériumot, Széchenyi László 200 lovast, Széchenyi Osvát 50 lovast, Déghi Sebestyén 50 lovast, Noffrius fiai 50 lovast, Forgách Péter és János 50 lovast, Galgóczi Miklós 100 lovast, Nyitra- és Túróczvármegye 600 lovat tartozik kiállítani.
A husziták és a Stibor vezérlete alatt álló magyarok Nagy-Szombat táján ütköztek össze. A csata hosszú és heves volt s végre is Stibor vezértársának, Matisnak árulása folytán, a magyarok vereségével végződött. A magyarok állítólag 6000 embert, a husziták 2000 embert vesztettek s ezek között két legjobb vezérük, Velek és Kudelnik, is ott maradt a csatatéren.
1431-ben a Tausnál vivott szerencsétlen ütközet után ismét elárasztották az országot. Szeptember 27-én elfoglalták Likava várát s azután a Sirotkó testvérek, Rasus és Kolowrat Hanus vezérlete alatt Galgócz 569felé indultak. Útközben azonban összevesztek egymással s Prokop a sereg egy részével visszavonult Csehországba, lerontván maga után a Morva folyón vert hídat. A Sirotkó testvérek a megmaradt sereggel, nagyszámú tábori szekérrel és ágyúval Nyitra alá vonultak s azt ostromolni kezdték. Az ostrom tíz napig tartott s a várőrség győzelmével végződött. A tél már közeledett, a hideg nagy volt, de azért a csehek szekérváraik mögül kitartóan küzdöttek s bombákkal lövöldöztek a városra. Az eredménytelen ostrom arra birta őket, hogy más és más kedvezőb állást keressenek, így történt azután, hogy a vár aljában elterülő s a nagy esőzés miatt egészen süppedékessé vált réten szekereik és ágyúik elakadtak. Amint a várőrség ezt észrevette, bízva talán a felmentésükre siető Rozgonyi Miklósban is, vagy esetleg éppen ennek segélyével, kitört a várból, a huszitákra vetete magát s őket futásra kényszerítette. Mintegy 120 szekér és ágyú jutott a magyarok kezébe, 70 szekérrel és ágyúval pedig a husziták elvonultak s Illava előtt állapodtak meg.
A siker egészen felbuzdította a magyarokat, akik amúgy sem vették, úgy látszik, valami nagyon komoly ellenségszámba a huszitákat. A Rozgonyi vezérlete alatt egyesült seregek a Sirotkó testvérek után indultak s Illava előtt érték őket utól. Itt folyt le a nagy mérkőzés, mely a husziták nagy vereségével végződött. A 7000 főből álló seregből mintegy 5000 maradt a csatatéren s a Nyitra alól megmentett csataszekerek és ágyúk is a magyarok kezébe kerültek.
Míg Rozgonyi a Sirotkó testvérekkel volt elfoglalva, még a tél folyamán, Tovaczowszky János vezérlete alatt egy más huszita-sereg Magyar-Bródnál tört az országba. Feltartóztatás nélkül haladt Vizvárig és Szakolcza meg Szenicz közt a hegyeken áttörve, az egész vidéket elpusztitotta. Azután Modor és Szent-György felé fordultak, majd meg ismét Kosztolány, Csejte és Vágujhely körül dúltak. Beczkó táján azonban hírt vettek az illavai ütközetről és sietve Morvaországba vonultak vissza.
A következő évben a husziták ismét betörtek az országba, de Pozsony alól a rossz időjárás miatt visszavonultak; 1433-ban megint dúlták a határszéli területet; 1434-ben pedig ismét a sokat szenvedett Nyitra vármegyére vetették magukat. Symkenczky Ján nevű vezérük alatt elfoglalták a Szécsényiek erős várát, Tapolcsányt s azt főhadiszállásukul szemelték ki. Itt gyülekeztek össze a Vág és a Nyitra völgyében kalandozó csapatok, hogy azután Rózsahegyen, a Szepességből jövőkkel egyesüljenek s teljes erővel a bányavárosokra vethessék magukat.
Ezt a haditervet azonban Cseh Péter és Wallenrad János megtudták és Borbála királyné tudomására hozták. A királyné figyelmeztette a veszélyre Körmöczbányát és az ország vezető urait. Zsigmond király pedig április 8-án kelt rendeletével megsürgette a huszita-adót, a sereg gyüjtésével és annak vezetésével pedig Lévai Cseh Pétert és Stibort bízta meg.
A két jeles hadvezető-képességekkel felruházott főúr azután gyorsan intézkedett. Sereget gyüjtöttek, azt szervezték s megemlékezvén a föntebbi haditervről, Tapolcsány ostromához fogtak. Lévai Péter azonban csakhamar belátta, hogy a város ostromával több időt veszít, mint a mennyit az ország érdekében veszítenie szabad s mivel ismerte a csehek gyengéit, újabb roham helyett alkudozni kezdett. Így történt azután, hogy a várat Smykenczky uramtól 9000 frton megváltotta s a Nagy-Szombatban garázdálkodó Blasko ellen indult. A hadi szerencse kedvezett a magyar fegyvereknek s a Kis-Kárpátok aljának réme kiszorult Nagy-Szombatból.
