Stibor.
Stibor.
Stibor az Ostoja nevü előkelő lengyel családból származott. Magyarországba valószinűleg Opuliai László útján jutott s kétségtelen, hogy már Nagy Lajosnak is szolgálatokat tett. Mikor pedig a királynők horvát fogságba kerültek, Stibor kísérletet tett őket kiszabadítani s ez alkalommal több sebet is kapott. Kezdettől fogva hű, odaadó, okos és bátor embere volt Zsigmond királynak. Idegen létére teljesen magyar érzelmű s oly kedves 566modorú volt, hogy általános szeretetnek örvendett. Jellemének e fénypontjait, a legendák ködéből, csak ujabban sikerült történetíróinknak kibontaniok.
Zsigmond hamar felismerte Stibor kiváló tehetségét, hűséges ragaszkodását s azokat értékesíteni igyekezett. Már 1388-ban pozsonyi gróf és udvari vitéz (aulae miles) volt s nagy terjedelmű birtokokat kapott Nyitra- meg Trencsénvármegyében. Főfészke ugyan Beczkó volt, de birtokai nagyobb részt Nyitrában feküdtek. 1389-ben kapta Ugrócz várát és a hozzá tartozó uradalmat, mely ekkor még Nyitra vármegyéhez tartozott. 1390-ben Vizvárat és uradalmát, 1392-ben Csejtét, 1394-ben Éleskő és Berencs várakat meg azok uradalmait.
Belterjesebb működést Stibor, a nikápolyi csatában való szereplésétől eltekintve, 1395-ben kezdett kifejteni, mikor erdélyi vajda lett s főkép 1403-ban, mikor letette a vajdaságot, s minden erejét Zsigmond trónjának megszilárdítására fordította.
Tudjuk, hogy a rendek egy része nápolyi Lászlót kiáltá ki királynak, a másik rész pedig – a saját hívei – Zsigmondot fogságba vetette. E kétségbeejtő pillanatokban Stibor nem vesztette el hidegvérét. Lelkes hangú leveleket menesztett Cseh- és Morvaországba Zsigmond barátaihoz, kérve és buzdítva őket, hogy segítségűl jőjjenek. Felszólításának meg volt a sikere. Számos cseh és morva főúr gyűlt össze seregével Stibor táborában, sőt maga Venczel király is felemelte szavát.
Zsigmond fogságát arra használták fel különböző elemek, hogy saját szájuk íze szerint való királyt kerítsenek. Ha hihetünk a lengyel krónikásoknak, Nyitravármegye rendei Tapolcsányban egybegyűltek, s ott közakarattal abban egyeztek meg, hogy Nagy Lajos leányának, Hedvignek férjét, Ulászlót, hívják meg királynak. A kiküldöttek azonban siker nélkül tértek vissza, mert Ulászló a kalandos vállalatra semmi hajlandósággal sem bírt.
Zsigmond morva rokonai, János és Prokop a király fogságát pedig arra vélték legczélszerűbben felhasználhatni, hogy az egykori Mátyusföldet, mely után élénken vágyakoztak, magukhoz kerítsék. Azonban Stibor résen volt. Forgách Péter, az Elefántiak és a Praznolcziak támogatásával harczolt ellenök és sikerült neki nemcsak a végvárakat megvédeni, hanem a támadókat teljes visszavonulásra is kényszeríteni.
Nápolyi László emberei a felvidék kulcsának Nyitra várát tartották. Czéder, a püspök várnagya, Lászlóhoz szítván, átadta a várat a lázadóknak, és nagy gondot fordított a vár és a város erősítésére. Sok fegyverest gyűjtött egybe, nagy mennyíségü élelmi szert halmozot fel, a várárkokat mélyítette, a sánczokat felemelte.
Stibor, részint a főnemesek embereiből, részint zsoldosokból jelentékeny sereget toborzott össze s azt egyenesen Nyitra vára ellen vezette.
A László-párti Kanizsai János esztergomi érseknek Angelo bíbornok követ előtt 1403. szeptember 1-én Zárában emelt panaszából tudjuk, hogy Stibor táborában kivált Lengyel Péter nyitrai püspök, Hinkó a cseh, Zobor apátja, Gara Miklós és János, Simon Kónya bán fia, Lévai Cseh Péter, Forgách Péter, Fant Bertalan, Laczk Jakab és Dávid, Simló pozsonyi, Bohossa trencséni, Selich aulbai, Muszticz semptei várnagyok és Zeechi Pál vitték a főszerepet. Természetes, hogy az ellenséges főurak birtokait, ha mindjárt egyházi birtokok voltak is, nem kimélték s tűzzel-vassal pusztították. Így történt, hogy mindannyijukat, köztük magát a rendkivül 567jámbor és vallásos Stibort is az egyházi átok súlya érte.
CZOBOR IMRE.
Az orsz. képtárból.
Czeder várnagy, bármily vitézül védte is Nyitrát, Stibor seregének ellenállani képes nem volt. Sok vitéz esett el, Stibor maga is megsebesült, de a vár az első rohamra kapitulálni kényszerült. Stibor Nyitrán őrséget hagyva hátra, Körtvélyesen, Tapolcsányon és Zsámbokréten át, gyors menetekben a nyitrai püspökség egy másik vára, Szkacsán ellen indult s ezt hamarosan be is vette.
Itt kapta a hírt, hogy surányi várnagya, Turóczy Benedek a László-pártiakhoz állott és Surányt a lázadók kezére játszotta. Stibor tehát visszafordult s oly gyorsan, amint jött, Surány alatt termett, hogy saját várát megvívja.
Turóczy Benedek nem hiába volt a Stibor neveltje s a váron meglátszott, hogy az Stibor szellemében van védve. Erős ellenállásra akadt a sereg s mint Zsigmond Stibor részére 1406-ban kiadott adománylevélben mondja, csak hosszas ostrom és nagy erőfeszítés után volt képes a hős várúr saját várát visszavenni.
Stibor ezen sikeres előhaladása és az a körülmény, hogy Galgócz, Korompa meg Krakován megvívása után egész Nyitravármegye, a Vág völgye és Pozsony is nyiltan Zsigmond mellett foglaltak állást, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a főurak a fogoly királyt szabadon bocsátották s vele pápán teljesen kibékültek.
Zsigmond elsőbben morva rokonainak megfenyítésére gondolt s e czélból, Stibor kiséretében, az északnyugoti határra indult, ott több győzelmet aratott, a határt megerősítette és rendezte. Időközben ráért arra is, hogy a római császárság iránt való terveit tovább kovácsolja s jogait e tekintetben is megerősítse.
Távolléte alatt azonban a nápolyi párt sem nyugodott. A rendek még igen meg voltak oszolva és Zsigmondnak végre is el kellett magát szánnia arra, hogy nápolyi László ellen végső csapást intézzen. A bekövetkezet hadjárat három irányban indult meg. A Dunántúl, ahol a Garaiak és Maróthi János, a Tisza mellékén, ahol Perényi Péter és a Nyitra völgyében, hol Stibor vajda volt a sereg vezére.
Visszatérvén Stibor a hosszas táborozásból, útközben megállott még 568Ludány váracs előtt, melyet Tamás egykori egri érsek testvérei: István és László tartottak elfoglalva s a honnan a Zsigmond-pártiakat sokszorosan bántalmazták. Miután a váracsot bevette, hazatért, hogy fáradalmait kedvelt Beczkó várában pihenje ki.
A Tvartkó ellen vezetett boszniai hadjáratban Nyitravármegye főurai is résztvettek s közülök egyik-másik fogságba is esett. Ugy, hogy mikor 1416-ban a főurak elhatározták, hogy társaik kiszabadítására 65,000 frtot gyüjtenek, Nyitravármegye Forgách Pétert bízta meg a megyére eső összegnek a főúri jobbágyokra való kivetésével és beszedésével.
Míg Zsigmond a konstánczi zsinaton tartózkodott, hogy az egyházszakadást megszüntesse, az ország kormányát a megtért Kanizsay László esztergomi érsek és Borbála királyné vezették. A szép asszonynak azonban kisebb gondja is nagyobb volt az ország kormányánál és idejét szerelmi kalandokkal töltötte. A féltékeny természetű királyt ez mód felett felizgatta. Elfogatta a királynét s előbb Nagy-Váradon, majd Holics várában záratta el, hol mintegy három évet töltött.
A következő évek hadjárataiban Nyitravármegye ismét és bőségesen kivette a maga részét. Tudjuk, hogy még Albert osztrák herczegnek hadaiban is részt vettek a magyarok s hogy a husziták ellen elért némi csekély eredmények éppen a magyaroknak köszönhetők. Így például Ludányi László 1426-ban Olmüczbe utazott, hogy a királyi hadakhoz csatlakozzék.
